Egy évszázad karácsonyi képekben

A 20. század hajnalára Magyarországon is mind több ember életének váltak részévé a ma is ismert karácsonyi szokások, a századvégen pedig alig akad olyan ember, aki az év végi ünnepek közeledtével ne foglalatoskodna a fenyőfavásárlással, az ajándékok keresésével vagy a szaloncukor beszerzésével.

Ami azt jelenti, hogy a karácsonyi ünnepkör szokásai túlélték a 20. századi magyar történelem kataklizmáit, sőt népszerűségüket meg tudták őrizni a második világháború után kialakult egypártrendszerben is, holott az hangsúlyos ateizmusa jegyében „fenyőünneppé” próbálta átalakítani a kereszténység egyik legfontosabb ünnepét.

A karácsonyi ünnepkört övező, a vallásos tartalomtól egyre inkább távolodó vagy talán függetlenedő szokások a 19. században még korántsem voltak annyira elterjedtek, mint később. Az örökzöldek, majd később a fenyőágak, még később a fenyőfa állításának és feldíszítésének hagyománya német nyelvterületről érkezett Magyarországra. A karácsonyi fenyő, a karácsonyfa az ünnep legismertebb jelképévé vált függetlenül a világnézeti különbségektől.

Hogy Magyarországon ki állított először karácsonyfát, nyilván lehetetlen pontosan megmondani. Két arisztokrata, nevezetesen báró Podmaniczky Frigyes és gróf Brunszvik Teréz „szokott versengeni” az elsőbbségért, azonban e kérdés eldöntése meghaladja a történettudomány lehetőségeit. De a vélt vagy valós elsőbbségénél fontosabb, hogy mindkét személy esetében tetten érhető a német hatás: a későbbi „kockás báró” édesanyja, Noszticz-Jänkendorf Eliza például egy szász királyi miniszter lánya volt, aki Drezdából hozta magával a német evangélikus körökben elterjedt szokást.

Ahhoz persze, hogy a karácsonyfa-állítás szokása elterjedjen, szükség volt a biedermeier értékrendjére is, amelyben fokozott hangsúlyt kapott az otthon és a család, az intim térbe való visszahúzódás a nyilvánosság transzparens terepéről. A városi lakosság körében az ünneplés helyszíne, így a karácsonyé is, a közterekről mindinkább az otthon nyugalmába helyeződött át, felértékelődött a családtagok meghitt együttléte. Ahogy a templom mellett vagy helyett a családi otthon, a vallásos tartalom mellett vagy helyett az egymást szerető emberek összetartozása került előtérbe, azonnal megjelentek az első kritikus hangok is, amelyek a szakralitás háttérbe szorulására figyelmezettek.

A karácsonyfa ugyanakkor a 19. század második felére a városi középosztály körében az év végi ünnepkör nélkülözhetetlen része lett. Hogy milyenek voltak a 20. századi karácsonyok a városi otthonokban Magyarországon, azt – a Fortepan segítségével – néhány fotóval szeretnénk megidézni.

1947

Az első kép szándékoltan töri meg a kronológiát, mivel az ünnep időtlenségét szeretné hangsúlyozni. A fotóról tudjuk, hogy 1947-ben készült – de a csúcsdíszül választott csillag, a csillár, a bútorok nem tennék lehetővé a pontos datálást. Sőt akár több évtizedben is elhelyezhető lenne a kép, ha nem ismernénk a készítése dátumát. A második világháború után formálódó „új világ” hajnalán vagyunk, a régi polgári szokások hivatalosan még nem elvetendőek, de már határozott kontúrokkal formálódik a kommunista diktatúra, amely megkísérli gyökeresen átalakítani a karácsony tartalmát (s formailag meg is teszi).

Fotó: Fortepan / Kieselbach Tamás

1906

A 20. század eleje a „boldog békeidők”, az Osztrák–Magyar Monarchia aranykorának utolsó békés évtizede. Ma már tudjuk: vihar előtti csend. A széthullás nyomán később oly sokszor idealizált polgári aranykort jeleníti meg a fiatal anya és gyermeke fotója.

Fotó: Fortepan / GGAABBOO

1916

Egy évtized múltán a „Nagy Háború” és az azt követő békeszerződések újrarendezték Európát, s megpecsételték a Monarchia és Magyarország sorsát. A kortárs és a későbbi irodalomnak is egyik visszatérő toposza a frontkarácsony. Nem véletlenül. Az 1916-ban készült képen csak férfiakat látunk, katonákat, akik családjuktól távol kényszerülnek tölteni a legmeghittebbnek megélt ünnepet, a karácsonyt. Az otthon bensőségességét a szerényen feldíszített fa hivatott megjeleníteni, a családtagok szeretetét pedig a bajtársak összetartása igyekszik pótolni.

Fotó: Fortepan / Komlós Péter

1928

A Monarchia széthullása és az egymást követő, vörös és fehér terrorhullám után az útját kereső Magyarország a gróf Bethlen István nevével fémjelzett konszolidációnak köszönhetően meglelte a helyét az újrarendezett világban. A Horthy-korszak „neobarokk” Magyarországának polgári idilljét egy 1928-as karácsonyi zsánerkép szemlélteti: a láthatóan beállított fotón inkább frivol és vidám, mintsem intim pillanatot rögzített a lencse. Talán nem is karácsonyi, hanem inkább szilveszteri fotó, vagy pár nappal az ünnep után készült, s a rajta látható személyek nem egy család, hanem egy baráti társaság tagjai.

Fotó: Fortepan / Ráday Mihály

1936

Az 1936-ban készült, szintén beállított fotó viszont épp a családi idill példája. A girlandokkal gazdagon díszített fenyőfa pompája összhangban áll a vélhetően jómódú polgári otthon berendezésével. Csak egyvalami kelt hiányérzetet a szemlélőben: a 19. századtól a karácsony egyik legfontosabb eleme a gyermekek izgatott várakozása, majd öröme a fa alatt lelt ajándékokban. A képen, ki tudja miért, a legifjabb nemzedék képviselőit nem láthatjuk.

Fotó: Fortepan / Koroknai-Tegez Ferenc

1943

1943-ban Magyarország ismét hadviselő fél. Az akkor készült kép a Szabadság téren az Amerikai Nagykövetség épületének egyik termét mutatja karácsony táján. Itt működött ekkor a Svájci Követség Idegen Érdekek Képviselete. A fotót pedig nem más készítette, mint Carl Lutz svájci alkonzul, a szervezet vezetője, akinek nevéhez számos üldözött zsidó ember megmentése fűződik, s amiért a Jad Vasem Világ Igaza díjjal tüntette ki.

Fotó: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi
Szerző: Carl Lutz

1953

1953 sajátos éve a magyar történelemnek. A fotó nem sokkal az Aranycsapat november 25-én Wembley-ben aratott 6:3-as győzelme után készült. Bár a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett időszakban vagyunk, ez az év Nagy Imre első miniszterelnökségének ideje is, amikor a korábbiakhoz képest számos enyhítésre került sor. A fotó a polgári jellegű Krisztinavárosban készült, a Csaba utca és a Krisztina körút sarkán. Az emberek az ünnepre készülnek, fenyőfát vásárolnak. Némileg ez a kép is időtlen, csak a Fűszer, Közért, Csemege feliratok árulkodóak.

Fotó: Fortepan / Kotnyek Antal

1956

A kép szintén az ötvenes években készült, 1956 karácsonyán. Nem Magyarországon, hanem Svájcban, Liestalban, mégis magyar karácsony emlékét őrzi. A fotó a helyi menekülttáborban élő, a forradalom bukása után az országot elhagyó magyar családok gyermekeinek rendezett közös karácsonyi ünnep egy kedves pillanatát örökíti meg. A gyermekek arcán felhőtlen öröm, pedig idegen földön, a családi intimitást nélkülözve érkezett el az ünnep, és az otthon melege sosem látott távolságba került. A képen látható egyetlen felnőtt tekintetéből azonban mintha más lenne kiolvasható. Ekkortájt írta New Yorkban híres, Mennyből az angyal című versét Márai Sándor, amelyben Magyarországot a népek Krisztusának nevezi: „És kérdik, egyre többen kérdik, / Hebegve, mert végképp nem értik - / Ők, akik örökségbe kapták -: / Ilyen nagy dolog a Szabadság?...”

Fotó: Fortepan / ETH Zürich Szerző: Comet Photo AG/Jack Metzger

1962

1962-ben már megszilárdult Kádár János rendszere. Az év karácsonya táján készült fotón egy fiatal pár táncol. Mintha itt is egy régi, polgári lakást látnánk, szerényebben feldíszített fával, néhány, a régi világból megmaradt bútordarabbal.

Fotó: Fortepan / Kurutz Márton

1968

Az 1968-ban készült, nem beállított fotón ismét a gyermeki öröm kerül az előtérbe, illetve a szülőé – a fotón vélhetően egy kisfiú látható az édesapjával. Az elmosódott karácsonyfa alatti játékok már a modern világot tükrözik. A kádári konszolidáció és enyhülés éveiben járunk, a karácsony bensőségessége változatlan.

Fotó: Fortepan / G K

1976

1976-ban már a mindennapok részét képezték a csillogó-villogó karácsonyi vásárok. Számos család ekkorra már eltávolodott az ünnep vallásos tartalmától, de a külsőségek továbbra is megmaradtak. Sokakban máig nosztalgiát keltenek az akkori idők egyendíszei, a csillagszórók, a hagyományos, a fák tetejét egykor ékesítő, csillag alakú díszeket leváltó magas csúcsdíszek, a műanyag girlandok. Ezek a vásárok kevéssé hasonlítottak a hagyományos német Christkindlmarkt szellemiségéhez, mégis rokoníthatóak velük.

Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

1982

Az utolsó fotó már színes, 1982-ben készült. A háttérben a korszakot jelképező szekrénysor. A televíziókészülék meg az ajándékba kapott robot már a modern kort idézi. Bár még nem láthatta előre senki, közelgett a rendszerváltás, a kádári időknek bealkonyult. A karácsonyfadíszek csillogása és kisfiú mosolya, a gyermeki öröm azonban itt is változatlan.

Fotó: Fortepan / Kis Péter

A karácsonyi ünnepkor a 20. században fokozatosan változott. Szakrális tartalma sokaknál elhalványodott, egyúttal egyre szélesebb körben lett része a magyar emberek életének. Nem mindig volt ez így – Móricz Zsigmond például leírja, hogy az ő gyerekkorában az Alföldön nem volt karácsonyfa, aminek nemcsak az volt az oka, hogy helyben nem nőtt fenyőfa, hanem a puritán protestantizmus is. Édesanyja, írja az író, elborzadt, amikor megtudta, hogy a fia karácsonyfát állít. Nem tudhatta, honnan is tudhatta volna, hogy Magyarországra az evangélikusok révén érkezett meg e szokás, fia feldíszített fája azt jelentette számára, hogy a katolikus bálványimádás bűnébe esett. E nézet gyökerei mélyre nyúlnak: Angliában a 17. században a vallástalansággal éppenséggel nem vádolható puritánok egyenesen felléptek a karácsony ünnepe ellen.

A karácsony és legfőbb jelképe, a karácsonyfa jelentéstartalmának változását sokan sokféleképp ítélik meg. Van, aki szerint épp a lényege veszett el, mások szerint azáltal, hogy bővült, sokkal több embernek vált meghitt hangulatú ünnepévé, amelyet leginkább családi körben tölt el.

„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

Márai Sándor soraival kívánunk minden olvasónknak áldott, boldog karácsonyt!

Katona Csaba