Az MTA köztestületének tagjai

A lekérdezés folyamatban...
loading...
   
Buday László

Buday László

Született Budapest, 1963.11.24.

rendes tagságra ajánlott 2018

rendes tag 2019

levelező tag 2013

MTA doktora 1998

Szakterület biokémia, jelátvitel
Biológiai Tudományok Osztálya

Foglalkozás Főigazgató, egyetemi tanár

Budapesten született 1963-ban. Az MTA levelező tagja, az MTA TTK Enzimológiai Intézetének igazgatója, a Semmelweis Egyetem ÁOK Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének részállású egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a biokémiai és sejtbiológia, azon belül is a jelátvitel.
Levelező taggá választását követően 20 tudományos közleményben szerepelt szerzőként. Munkacsoportja által előállított génhiányos egérmodell segítségével bizonyította, hogy az emberi Frank-ter Haar szindrómában mutálódó Tks4 fehérje génje alapvető szerepet játszik a mesenchymális őssejtek differenciációjában. Felismerte, hogy a Tks4 fehérje mellett a rokon Tks5 fehérje is fontos komponense az EGF jelpályájának. Bizonyította, hogy az EGF jelpályában a Tks4 fehérje SH2 és SH3 doméneken keresztül megköti és ezzel tartósan aktiválja az Src tirozin kinázt. A Magyar Biokémiai Egyesület elnöke. Közleményeire kapott idézetek száma 5564 (független 5124), H-indexe 30, összes publikációinak száma 70.

Ajánlók Bíró Péter, Gergely Pál, Patthy László, Závodszky Péter

Kutatási téma

  • Aktin citoszkeleton szabályozása
  • Sejt proliferáció szabályozása

Publikációk Buday László publikációs listája

Szervezeti tagságok

  • Vagyonkezelő Testület (szavazati jogú tag)
  • Tudományértékelési Elnöki Bizottság (szavazati jogú tag)
  • Az Akadémia és Könyvtára 200 éves Évfordulójának Megünneplését Előkészítő Elnökségi Bizottság (szavazati jogú tag)
  • Elméleti Orvostudományi Bizottság (szavazati jogú tag)
  • Közgyűlés
  • Molekuláris Biológiai, Genetikai és Sejtbiológiai Tudományos Bizottság (szavazati jogú tag)
  • Vagyongazdálkodási Stratégia (szavazati jogú tag)
  • Debreceni Egyetem Doktori és Habilitációs Tanács
  • Egészségügyi Tudományos Tanács Humán Reprodukciós Bizottság
  • ELTE Habilitációs Bizottság
  • Magyar Biokémiai Egyesület (elnök)
  • Magyar Biokémiai Egyesület Jelátviteli Szakosztály (társelnök)

Díjak

  • Széchenyi-díj: 2020
  • Tankó Béla-díj: 2012
  • Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje: 2009
  • Kiváló Diákköri Nevelő (Semmelweis Egyetem): 2008
  • Széchenyi István Ösztöndíj: 2001
  • Howard Hughes Medical Institute International Research Award: 2001
  • Wellcome Trust Research Award: 2001
  • Richter Gedeon-díj (Semmelweis Egyetem): 1999
  • Széchenyi professzori ösztöndíj: 1998
  • Association for International Cancer Research Award (United Kingdom): 1995
  • Madzsar József-díj (Semmelweis Egyetem): 1987

Székfoglalók

  • Növekedési faktorok jelátviteli pályái: van még mit felfedezni? (2013. 12. 10)

Elérhetőségek

  • Természettudományi Kutatóközpont
    Enzimológiai Intézet
    1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.
    Magyarország
    Tel.: +36 1 3826901
    Email: buday.laszlo@ttk.hu
    Honlap: www.ttk.hu
  • Semmelweis Egyetem
    Általános Orvostudományi Kar
    Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet
    1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47.
    Magyarország
    Tel.: +36 1 4591500 / 60124

Keresés az adatbázisban

vissza