Vékás Lajos a polgári jog teljes spektrumát lefedő, valamint az összehasonlító magánjogban is úttörő, nemzetközileg is elismert kutatásai és elméleti tudományos munkássága mellett a jogtudomány eredményeinek gyakorlati alkalmazásában is meghatározó szerepet játszott: munkássága jelentős mértékben hozzájárult többek között a polgári jog újrakodifikálásához. Mindezek mellett kiemelkedő felsőoktatási tevékenységéért, számos tudományos mű és a jogi felsőoktatásban széles körben alkalmazott tankönyv megalkotásáért, továbbá társadalomtudományi alelnökként az MTA tudományos életben betöltött szerepének megőrzésében való aktív közreműködéséért adományozták neki az Akadémia legrangosabb kitüntetését.

Vékás Lajos és az MTA vezetői az Akadémiai Aranyérem átvételekor Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Vékás Lajos professor emeritus, jogtudós 1939-ben Kolozsváron született. A háború végén családját menekültként rokonok fogadták be Győrszentmártonban (a mai Pannonhalmán). A Soproni Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett 1958-ban. Szülei az akkori politikai viszonyok között nem akarták, hogy a jogászi pályát válassza, de tanárai és nagyapja biztatására végül mégis az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára felvételizett, és ott szerzett diplomát. 1964-ben „Sub auspiciis Rei Pulicae Popularis” kitüntetéssel avatták doktorrá.

Tanársegédként kezdett tanítani az ELTE Polgári Jogi Tanszékén. 1979 és 1999 között tanszékvezető ugyanebben az intézetben, 2009-től professor emeritus. A rendszerváltozás után az ELTE rektorává választották, 1993-ig töltötte be ezt a tisztséget. 1992-től alapító rektorként öt esztendőn keresztül irányította a Collegium Budapest Institute for Advanced Study tudományos intézetet. Több európai és japán egyetemen vendégelőadó, 1987-ben a Heidelbergi Egyetem vendégprofesszora volt.

Tudományos kutatásainak első súlypontja magánjogtörténeti téma volt, a szerződéstípusok kialakulásával foglakozott. E témakörben írta meg kandidátusi disszertációját: „A szerződési rendszer fejlődési csomópontjai” címmel, amelyet 1976-ban védett meg. Tudományos érdeklődése ezután a nemzetközi kollíziós jog kérdései felé fordult. „A nemzetközi magánjog elméleti alapjai” című akadémiai doktori értekezését 1984-ben védte meg. Ezt követően a polgári jog, az összehasonlító magánjog és a nemzetközi magánjog több területén kutatott; az MTMT-ben nyilvántartott tudományos közleményeinek száma 431, ezek közül 127 idegen nyelven jelent meg. Az elmúlt másfél évtizedben egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként az öröklési jog elméleti alapkérdéseivel foglalkozott. E kutatások eddigi eredményeit az Oxford University Press három kötetben jelentette meg, a negyedik kötet ez év végén ugyanott fog napvilágot látni.

A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben levelező, 1995-ben rendes tagjává választotta. 2014 és 2020 között az MTA társadalomtudományi alelnöke volt.

A Kodifikációs Főbizottság elnökeként meghatározó szerepe volt a másfél évtized alatt megalkotott és 2014-ben hatályba lépett Polgári Törvénykönyv szakmai előkészítésében.

Tudományos eredményeit a Hamburgi Egyetem, a Heidelbergi Egyetem, a Bécsi Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem „doctor honoris causa” címmel ismerte el. Munkásságát itthon több rangos állami kitüntetés mellett Deák Ferenc kutatási díjjal (1998), Szent-Györgyi Albert-díjjal (2000) és Széchenyi-díjjal (2004) jutalmazták.