Átvette az Akadémiai Aranyérmet a 2020. év kitüntetettje, Keviczky László
Az MTA 195. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén adta át Freund Tamás az Akadémiai Aranyérmet a két évvel ezelőtti kitüntetettnek. Keviczky László akadémikus 2020-ban a járványhelyzet miatt online megtartott közgyűlésen személyesen nem tudta átvenni az elismerést.
A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a 2020. évi Akadémiai Aranyérmet Keviczky Lászlónak, az MTA rendes tagjának, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kutatóprofesszorának adományozta
az irányításelmélet és alkalmazásai terén, valamint az ipari folyamatok és rendszerek automatizálásában elért eredményeiért, a hazai rendszer- és irányításelméleti kutatási kultúra kialakításáért, nemzetközi tudományos életbe való integrálásáért, iskolateremtő munkájáért.
Keviczky László 1945-ben született Ráckevén. 1968-ban szerzett diplomát
a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán. Ezután az egyetem Automatizálási Tanszékén kezdett el dolgozni tudományos kutatóként.
Az oktatói ranglétrát végigjárva 1994-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. Közben 1981-től az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet folyamatirányítási főosztályvezetője, majd 1986-tól az MTA SZTAKI igazgatója lett. Tisztségét 1993-ig viselte. 1999-ben kutatóprofesszori megbízást kapott az intézet Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumában.
1970-ben doktorált. 1986-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-től rendes tagja. Tagja volt az MTA Elnökségének, valamint az MTA Vezetői Kollégiumának is.
Két mentora, a magyar Csáki Frigyes, valamint a svéd Karl Johan Åström nyomán azt vallja, hogy csak nemzetközi tudomány van, eredményes műveléséhez pedig nem elég a tanár-diák viszony, tudományos iskolát kell teremteni. „Legyetek kíváncsiak, legyetek kitartóak. Ha egy pályázatot nem fogadnak el, szorítsd össze a fogad, majd a következőt elfogadják” – tanácsolja diákjainak az akadémikus, aki azt is fontosnak tartja, hogy örüljünk egymás sikereinek.
Az Akadémiai Aranyérem a Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb díja. A kitüntetést az MTA elnöke hozta létre a 10/1960. MTA (A. K. 12. sz.) utasításával. A díj adományozója a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége, a díjat az Akadémia elnöke adja át a májusi közgyűlésen.
Az Akadémiai Aranyéremből évente egy adományozható, kizárólag
a Magyar Tudományos Akadémia tagjának kiemelkedő tudományos, tudományos közéleti, tudománypolitikai és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként. Az Akadémiai Aranyérem életműdíj, amellyel a díjazott teljes tudományos munkásságát ismerik el.
A díjazottat bemutató videó