Az MTA 193. közgyűlése

Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

A Magyar Tudományos Akadémia 193., tisztújító közgyűlése hétfő este megkezdődött és kedden este lezárult 24 órás szavazásán Freund Tamás akadémikust választotta meg az MTA új elnökévé. A neurobiológus a hat év után leköszönő Lovász Lászlót váltja az 1825-ben gróf Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémia élén. A főtitkári posztot Kollár László Péter építőmérnök, a főtitkárhelyettesit pedig Erdei Anna immunológus tölti majd be a következő hároméves ciklusban. A Közgyűlés döntött a három közül két alelnök személyéről is. Az Akadémia vezetői megbízatásuk lejárta után egyszer újraválaszthatók.

2020. július 6.

A szavazás hivatalos végeredménye:

Elnök

Freund Tamás

Főtitkár

Kollár László Péter

Főtitkárhelyettes

Erdei Anna

Társadalomtudományi alelnök

Lamm Vanda

Természettudományi alelnök

Hudecz Ferenc


Az élettudományi alelnöki pozícióra új szavazást kell kiírni, mert a három jelölt egyike sem kapta meg az ötven százalék plusz egy szavazatot.
A szavazás második körébe jutott jelöltek:

Kosztolányi György

Szathmáry Eörs

Az új vezetők szerdán 11 órakor online sajtótájékoztatót tartanak.