A konferenciára tervezett előadások rövid összefoglalói:

ENERGIA

Kiss Ádám: Energiajövőnk a 21. században

Az emberi közösségek folyamatos energia-ellátásra szorulnak, e nélkül nem tarthatók fent a modern társadalmak. Amennyiben hosszabb távon kívánjuk előre látni az energiajövőt, akkor három alapvető kérdésre kell értelmes becslést adnunk. Először is meg kell becsülnünk, hogy mennyi energiára lesz szüksége a 21. században élő társadalmaknak. Másodszor választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy az emberi közösségek várhatóan mennyire lesznek képesek szolidárisan befogadni korlátozó intézkedéseket, és/vagy új energiatermelési módokat. Végül meg kell vizsgálnunk, hogy a jelenlegi tapasztalatok alapján az egyes energiatermelési módok alkalmazásakor potenciálisan mekkora energia termelhető meg.

A most alkalmazott, egy évszázad óta igen magas, ma is mintegy 80% ásványi, szénalapú energiahordozót felhasználó energia-ellátó rendszereket szerkezetileg bizonyosan alapvetően át kell alakítani a következő években, évtizedekben. A jövőben a megújuló források, mint a víz, a szél, a napsugárzás, a biotömeg és a geotermikus energia hasznosítása jelentős és folyamatosan erősödő szerepet kell, hogy játsszon. Az előbb említett, újabb energiatermelési módok azonban alapvetően különböznek egymástól, valamint a tudományos hátterük is nagyon eltérő. Rengeteg illúzió kapcsolódik hozzájuk, amely legtöbbször környezetünk megóvásának ígéretével kapcsolatos. Ezek elsősorban a potenciális felhasználásuk lehetőségeivel, a kinyerhető energia mennyiségének eltúlzásával, a környezeti hatásaik lekicsinylésével kapcsolatosak. Elemezni fogjuk az egyes energiatermelési módok lehetőségeit, a megtermelhető energia mennyiségét.

Komoly kérdés az atomenergia fokozott szerepe a 21. században. E nélkül az ásványi energiahordozók valószínűleg nem válthatók ki. Rámutatunk, hogy a jelenlegi nukleáris erőművek jelentős fejlesztése szükséges az energiatermelésben való részarányuk növelése céljából. – Új helyzetet teremthet a fúziós erőművek bevezetése, amelyre azonban még legalább fél évszázadot bizonyosan várnunk kell.

ÉDESVÍZ

Szöllősi-Nagy András: A globális vízválságtól a lokálisig: a jövő kockázatai és lehetőségei

A jelenlegi vízgazdálkodási gyakorlat nem tartható fenn, a XXI. században és paradigmaváltás szükséges. A víz a század egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb kihívása lesz. A XX. századi népességrobbanás következtében – amikor is egy évszázad alatt a Föld népessége 2 milliárdról 6 milliárdra háromszorozódott, miközben a vízkivételek globálisan meghatszorozódtak – az egy főre jutó éves vízkészlet 1975 óta drámaian lecsökkent: 12000 m3/fő/évről 5000 m3/fő /év vízmennyiségre. A vízkészletek csökkenésére nem lehet olyan lineáris előrejelzést adni, mely szerint a következő 35 éven belül az emberiség “kifut” vízkészletéből, hiszen a hidrológiai ciklus állandóan megújítja a vízkészleteket, ám kétségtelen, hogy további csökkenés várható. Ma a Föld édesvízkészlete épp annyi, mint a holocén klímaoptimum idején volt. Ugyanakkor a felhasználók száma exponenciálisan növekedett, bár már felismerhetően egy logisztikai görbe felé tart. A vízkészletek egy főre jutó csökkenése, elsősorban a fejlődő országokban jelentősen növelheti a vízkészletekkel kapcsolatos konfliktuspotenciált. A klímaváltozás primer módon a víz által manifesztálódik. A szélsőségek előfordulási valószínűsége növekedni fog, azaz több árvíz várható, ám ugyanakkor az aszályosság mértéke térben és időben várhatóan növekedni fog. A távérzékelés és a számítási korlátok voltaképpeni megszűnése azonban új lehetőségeket nyitott a numerikus hidrológiai modellezésben a lokálistól a globális szintig a big data algoritmusok, a mesterséges intelligencia és a blokklánc technológiák alkalmazásával. A digitális technológiák teljesen új lehetőségeket teremtenek. Globális változás és adaptáció szükséges a vízgazdálkodás minden szintjén, az integrált vízgazdálkodástól kezdve az intézményes felépítésen át az oktatásig és kutatásig. A megállapítás egyaránt érvényes a fejlődő és iparosodott országokra. Különösen érvényes ez Magyarországot illetően, ahol az elmúlt évtizedek a dezintegrált vízgazdálkodás sajnálatos példáját adták.

TALAJ ÉS NÖVÉNYZET

Rajkai Kálmán – Ács Ferenc: Földhasználat, növénytakaró és a Föld jövőképe

A föld biztosítja az emberi megélhetés alapját és jelenti az élelmiszerhez, az ivóvízhez és az ún. ökoszisztéma-szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségét. Jelenleg a jégmentes földfelszín több mint 70%-a (69-76%) emberi használat alatt van. Mivel a földfelszín éghajlati rendszer összetevőként éghajlat alakító szereppel is bír, pl. az energia, a víz és az aeroszolok talajfelszín és légkör közötti cseréjének szabályozásával, értelemszerűen a földfelszínt alakító emberi tevékenység is éghajlat alakító tényező (IPCC, 2019). Ezért röviden áttekintjük a talajok, a talajokat borító növényzet és a légkör közötti átviteli folyamatokat. Ismertetjük a földhasználati módok, pl. rét/legelő és erdő szántóterületté alakításának időjárás- és éghajlat-szabályozó szerepét, továbbá az éghajlatváltozás talajokat és a mezőgazdálkodást sújtó hatásait (talajpusztulás, szárazodás, vízhiány, humuszveszteség stb.). Mindezek után bemutatjuk a földhasználat 50 éves időtávú hazai alakulását. Esettanulmányt mutatunk be a talaj és a légkör közötti energia- és anyagforgalom alakulására a magyar Alföld különféle talajtípusain és növényállományain. Végül gondolatkísérletben felvázoljuk, hogy az éghajlatváltozás érvényesülésének tompítására milyen lehetőséget adhat a földhasználat és a növénytakaró tájléptékű tervezése.

LÉGKÖR

Gelencsér András: Az emberi tevékenység a légkörre gyakorolt hatása a szén-dioxidon túl

Az égésből származó koromrészecskékről évszázadok óta tudjuk, hogy a városi légszennyezettség fő okozói, és az emberi egészségre gyakorolt káros hatásukról is számos tanulmány látott napvilágot. Az pedig, hogy ezek a részecskék koromfeketék, azaz a látható sugárzás teljes spektrumában nagy elnyelési hatékonysággal rendelkeznek, a tűz első használata óta mindennapi tapasztalat. Annak ellenére, hogy a XX. század második felében e részecskék a globális léptékűvé vált emberi tevékenység, elsősorban a biomassza égetése révén a légkörben rendkívül elterjedtté váltak, légköri sugárzáselnyelésüknek a Föld-légkör rendszer energiamérlegében az ezredfordulóig nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. A legújabb kutatások alapján azonban a légköri korom a szén-dioxid után a második legjelentősebb éghajlatot befolyásoló légköri komponenssé vált, megelőzvén az üvegházhatású metánt. Fizikailag könnyen belátható (sőt látható) fényelnyelésük globálisan hatalmas energiát szabadít fel, sőt a koromrészecskék egyedülálló módon arra is képesek, hogy a levegőből kiülepedve is részt vegyenek a sugárzáselnyelésben, mégpedig éppen az erős pozitív visszacsatolások miatt legérzékenyebb hó- és jégfelszíneken. Hozzájárulásuk az Arktisz átlaghőmérsékletének az elmúlt évtizedekben megfigyelhető jelentős és differenciális növekedésében már most is számottevő, és az eddigi trendek további jelentős változásokat vetítenek előre.

KLÍMAPOLITIKA

Somogyi Zoltán: Mennyire reális a „klímasemlegesség” megvalósítása?

Korunk egyik fő kihívása – mely a Párizsi Egyezmény egyik fő célja is – az évszázad második felére elérni, hogy „egyensúly jöjjön létre az üvegházhatású gázok emberi eredetű forrásokból való kibocsátásai és a nyelők általi eltávolításai között”. E célnak (vagyis az ún. „klímasemlegesség”, kevésbé pontosan a „szénsemlegesség” elérésének) a hangsúlyos megfogalmazása azzal az állítással ér fel, hogy elsősorban a mitigáció fontos most, nem pedig az alkalmazkodás, bár szükség lesz arra is. Emellett e cél arra azokra az – eddig nem igazolt – feltételezésekre épül, hogy ti. az egyensúly létrehozása elméletileg lehetséges, ill. hogy gyakorlatilag el is érhető. Az előbbi feltételezés viszont azon a – szintén ki nem mondott – feltételezésen nyugszik, hogy az évszázad közepére – alig három évtized múlva – a kibocsátások nagyon jelentősen csökkennek, valamint hogy lesznek még nyelők, és ezek mindenkori szénnyelése képes lesz ellensúlyozni a mindenkori kibocsátást. Ezt a gondolatot még tovább folytatva újabb és újabb feltételezés-sorozatok tárhatók fel, amelyek igazságát eddig nemigen kérdőjelezték meg. E feltételezések egy részének realitása többé-kevésbé ismert folyamatok, ill. törvényszerűségek alapján elemezhető. Így pl. az erdők jelenlegi összetétele, valamint a klímaváltozás jövőbeli potenciális hatásai alapján hazánkban prognosztizálható, hogy az erdők egyre inkább kibocsátók és nem elnyelők lesznek; az egyensúly kibocsátási oldalán pedig megvizsgálható pl., hogy hogyan alakulhat az élelmiszer-előállítással kapcsolatos kibocsátások nagysága. Az előadás néhány ilyen nyelési és kibocsátási tétel stratégiai szintű elemzése alapján valószínűsíti, hogy az egyensúly Magyarországon legfeljebb részlegesen, vagy nem az ember által vezérelve valósulhat majd csak meg. Hozzá véve ehhez azt, hogy az is valószínűsíthető, hogy ez a Föld legtöbb országában is így lesz, sokkal inkább az alkalmazkodást kellene majd a jövőben a klímapolitika középpontjába állítani, mint a mitigációt.

TÁRSADALOM

Antal Z. László: A társadalmi klíma változása Magyarországon

A klímaváltozás egy ideig elsősorban a meteorológusok és a környezet védelmével foglalkozó szakemberek számára volt fontos kérdés, mára azonban már nemzetközi szinten is az egyik legfontosabb társadalmi, gazdasági és politikai kérdéssé vált. Ez a változás a „társadalmi klíma” változásának nevezhető. A „társadalmiklíma-változás” több jelentéstartalmat hordozó fogalom. Egyrészt azt jelenti, hogy ez a változás nem a természetben, hanem a társadalom életében történő változás, de egyúttal azt is jelenti, hogy ennek a társadalom életében történt változásnak elsősorban társadalmi okai vannak. A klíma szó tág értelmezése - amelyben a klíma a légkörhöz hasonlóan hangulatot, közérzetet és lelkiállapot is jelent - pedig lehetőséget ad két különböző jelentés összevonására. Azaz ebben a megközelítésben egyszerre jelzi azt, hogy ez a változás a klímaváltozás miatt következett be, de jelzi azt is, hogy a társadalmi szinten megváltoztatta a társadalom jelentős részének a „közérzetét”, és ez a kérdés a mindennapi élet egyik fontos kérdésévé vált. A „társadalmiklíma-változás” jellemzője az is, hogy ez egy, a tudományos kutatásoktól a társadalmi életben bekövetkező változásokig tartó hosszú folyamat, amely egymástól megkülönböztethető szakaszokra osztható. Előadásomban azt a változást mutatom be, amely Magyarországon 2018-ban kezdődött el, és amelynek eredményeként a klímaváltozás társadalom életében betöltött szerepe megváltozott, és ezzel Magyarország a „társadalmiklíma-változás” egy új szakaszához érkezett.

GAZDASÁG

Szlávik János: Királis jelleg a természetben és a gazdaságban

A 2001 évi kémiai Nobel díjat két amerikai és egy japán kutató kapta a királis szintézisek területén végzett munkájukért. Ennek kapcsán merült fel bennem a gondolat, hogy vajon érzékeljük-e a királis jelenségeket, amikor a GDP egyes egységeit számba vesszük. Miért nem vizsgáljuk a gazdasági produktum egyes egységeinek kiralitását, azaz az azonosnak tűnő egységek eltérő jóléti hatását? Miért nem elemezzük a gazdálkodásunk „közjó”, illetve „közrossz” jellegét, holott valós fenntarthatósági értékelések anélkül el sem képzelhetők. Vajon lehet-e az eltérő hatásokat mérni? Kísérleti mérőszámok már léteznek. Egyik ilyen a Genuine Progress Indicator (GPI), amelynek módszertana már 1995-ben publikálásra került, sőt számítások is történtek. A BME Környezetgazdaságtan Tanszékén is végeztünk ezek alapján magyarországi próbaszámításokat. A módszer azonban Magyarországon, illetve Európában inkább csak a „módszer” maradt. Mit és miért kellene lépni? Erről szól az elődás.

DIGITÁLIS KOR

Szalmáné Csete Mária: Fenntarthatóság a digitalizáció korában

A társadalmi-gazdasági folyamatok térben és időben zajlanak, melyek a fenntarthatóság gyakorlati megvalósítása esetében a természeti-környezetbe való beágyazottsággal egészülnek ki. A fenntarthatóság felé való elmozdulást globális, regionális és helyi szinten is számos különféle kezdeményezés hivatott elősegíteni. Ezen kezdeményezések hatékonyságának mérhetősége, nyomon követhetősége számos kérdést vet fel különösen a fenntarthatóság többdimenziós értelmezése kapcsán. Napjainkban alapvető fontosságú kérdés és egyre inkább előtérbe kerül, hogy a digitalizáció korában miként tudunk cselekedni „Jövőnkért a Földön”.

A különböző technológiai tudományágak exponenciális fejlődése a társadalom jelenlegi, és jövőbeni életének is alapvetően meghatározó tényezői, különösen az információ-technológia és a távközlés, közös nevükön ICT. A terület egyik húzóága a Dolgok Internete (Internet of Things, IoT), mely alapjaiban változtatja meg a fizikai, valamint a virtuális világ kapcsolatát, és olyan eljövendő világ lehetőségét kívánja megteremteni, ahol a legkülönbözőbb természeti, társadalmi és gazdasági rendszerek átfogó összekapcsolása révén, az emberiség soha nem látott jólétben és kényelemben fog élni. A különféle IoT megoldások vajon valóban a fenntarthatósági törekvések megvalósítását segítő technológiai válaszok vagy másként is értelmezhetők? Kérdés az, hogy ezek a műszaki-technológiai megoldások valójában mennyiben befolyásolhatják, ill. segíthetik elő a különféle kihívásokra adható válaszok megtalálását és mennyiben járulhatnak hozzá a különféle globális kihívásokhoz való alkalmazkodáshoz, az egyes térségek élhetőségének, értékeinek megőrzéséhez a fenntarthatóság felé való átmenet elősegítése érdekében.

HÁLÓZAT

Kordos László: Az ember a globális hálózatban

Az emberről: Az emberi faj, a Homo sapiens kb. 200-250 ezer évvel ezelőtt különült el őseitől. Mindössze 6-7 ezer generáció van mögöttünk, s a letelepedett életmódtól számított civilizáció elmúlt 6-8 ezer éve alatt ez a szám 200-280-ra becsülhető. Az emberi jelenségek közül az eszközkészítés 3-3 és fél, a nem érzékelhető világ felismerése, a hit létrejötte 40-50 ezer évvel ezelőtt bekövetkezett.

A hangya és az ember: Az ember a Föld bolygó kontinentális területein kialakult, állandóan változó állatvilág része. Meddig „látja”, érzékeli környezetét a hangya, s meddig az ember? Ebben minden élőlény és egyede korlátozott. Az emberi idegszövet rendszere más élőlények számára nem adatott meg, és ez az állatok szemszögéből nézve is megállapítható.

Az evolúcióról: Értelmezéséhez nem a Bibliából vagy Darwin munkáinak elemzéséből érdemes kiindulni. Az alapok mindig az idő - az egymásutániság - nagyságrendjeiben lezajló változásokra vezethetők vissza. „Törvényei” példabeszédek, sablonok és sajátos kombinációk. A változásokat kiváltó okok között azoknak van meghatározó szerepe, amelyek új funkcionális helyzeteket kényszerítenek ki.

Az önző ember: Az élőlények és csoportjaik megélhetési kényszerüktől hajtva, látszólag tudatosan a saját szempontjaik alapján képviselik önmagukat. A Homo sapiens önző érdekei, cselekedetei a többi élőlénytől alapvetően különböznek. A riói konferencia Nyilatkozatának 1. Elve 1992-ben leszögezte, hogy „a fenntartható fejlődés érdekeinek középpontjában az emberek állnak. Ők jogosultak – a természettel összhangban – egészséges és termékeny életre”. Azóta a globális szemlélet már bolygónkat óvja, de csak azért, hogy az ember ne legyen az emberiség sírásója.

A globális folyamatok hálózata: Az emberi faj megjelenése előtt, majd jelenléte idején a Földön is működnek olyan, nagyrészt ciklikus folyamatok, amelyek különböző mértékű kapcsolatokban hálózatot alkotnak. Példaként ilyen a Föld forgástengelyének dőlése, ritmikus mozgása, a Nap-Föld távolság változása, a Naptevékenységek hatása, a kozmikus tér egyes eseményei, vagy a Földön a lemeztektonika, a jelentős magmás tevékenység, a sarki jégtakarók autonóm gyarapodása-csökkenése, a hidro- és atmoszféra sajátosságainak átrendeződései stb. Az emberi népesség gyarapodásával az előzőek mellett új tényező lépett be a hálózatba, a fizikai és biológiai tényeken kívül a legtöbbször manipulált társadalmi evolúciós nyomás. Az új struktúra, új erőviszonyokat alakít ki, ami az embert totális szemléletváltozásra, paradigmaváltásra kényszeríti.

ÉRTÉKREND

Szarka László: „Művelje és őrizze…” - Indokolt aggodalmak, indokolatlan félelemkeltések

„Jövőnk a Földön” a természet-ember viszony megértésétől, és a felismert törvények betartásától, tiszteletétől függ. Mindebbe beletartozik az energia (vele együtt a nyersanyag), az édesvíz, az élelmiszer (a talaj), az összetett (bio-geo) környezet egymásra épülő, összetett kérdésköre. Az úgynevezett környezeti hatás például az elfogyasztott energiával arányosan nő. E megállapítás minden egyes ember környezeti hatására érvényes, de a termelési-, kereskedelmi- és fogyasztási rendszerekre vonatkozóan is alkalmazandó. E rendszerek energiaigényét nagyrészt a méretük (az „árukilométer”) határozza meg, hiszen W=Fs, azaz a szállítási munka az (a szállított tömeggel arányos) erőtől, valamint a megtett úttól függ. Következésképpen a környezeti hatás nem csupán a fogyasztás csökkentésével, hanem a szállítási rendszerek méretének csökkentésével is lehetséges lenne. (Nem mindegy például, hogy a virágot, a hagymát, a marhahúst több ezer kilométerről szállítják-e, vagy a közelben állítják elő.) Különféle gazdasági-pénzügyi-politikai-„civil” érdekeltség-szövevények a természet-ember viszonyrendszer logikus számbavétele helyett ma éppen az „éghajlatváltozás elleni küzdelmet” erőltetik, egyváltozós javaslatot hirdetve. 2019-ben az ENSZ és globális zöldszervezetek klímavészhelyzetet vizionáltak, holott a természettudományi háttér messze nem nevezhető tisztázottnak. Egy biztos: a dekarbonizáció költséges és irracionális cselekedetek sorára, végső soron önfeladásra kényszerít.

„Jövőnkért a Földön” abban az esetben is tudunk egyetértésben cselekedni, ha a klímaváltozás jelentőségét és okait nem egyformán ítéljük meg, hiszen a legtöbb környezeti probléma független az éghajlatváltozás éppen aktuális tendenciájától. Nem független azonban a növekvő összfogyasztásnál is gyorsabban növekvő környezetterheléstől, amelynek legfőbb oka az, hogy az előállítási-elosztási rendszerek egyre nagyobb méretűek lettek. Földi környezetünk védelmének követendő útja tehát nem az „önfeladás”, hanem a humanista mértéktartás (a mohóság és a pazarlás elutasítása, és a „művelje és őrizze” szemlélet érvényesítése), amelyben a helyi-regionális termékek előnyben részesítése mellett egzakt érv szól.