Eseménynaptár

Mutatványok az MTA nemzeti programjainak eredményeiből: Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program

Előadások

Időpont

2024. november 06. 14.00-17.15 óra között

Helyszín

Humán Tudományok Kutatóháza - Nagyterem
1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.

Részletek

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatában az idén nyílik először lehetőség arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia jelentős programjai között a Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program alprogramjai is bemutatkozzanak, és megismertethessék legújabb eredményeiket a széles közönséggel.

 

1. Névtani kalandozások a Hortobágyon

Magyar Nemzeti Helynévtár Program

A Magyar Nemzeti Helynévtár Program célja a magyar nyelvterület teljes történeti és élőnyelvi helynévanyagának összegyűjtése és dokumentálása. Ennek első eredményei között említhető, hogy elkészült a nyelvi-névtani szempontból eddig alig ismert Hortobágy térségének a helynévtára. Ezzel megnyílt az út a világörökség részét képező táj nyelvi helyzetének s az ebben bekövetkezett változásoknak a feltárása előtt. Mindez pedig lehetőséget ad arra, hogy alaposabban megismerjük a térség természetföldrajzi és településtörténeti viszonyaiban bekövetkezett változásokat is. Az előadások tanulságai az e téren megtett első lépések tudományos hozadékai. Bővebb forrásanyag alapján vizsgálható magának a Hortobágy névnek a keletkezés- és változástörténete, pontosítható az egykor gazdag településhálózattal rendelkező vidék településtörténeti térképe. A természeti nevek alapján megismerhetők a vízrajzi és domborzati viszonyok terén bekövetkezett módosulások. A nevek lehetőséget adnak a nyelvjárási sajátosságok bemutatására is. A címben megadott témakörhöz tágabban kapcsolódva, de nagyon lényeges kérdéseket taglalva szó esik a magyarországi kisebbségi nyelvek körében folyó helynévgyűjtés első tapasztalatairól is.

 

Program

Levezető elnök: Hoffmann István

14.00–14.15: Gondolatok a Hortobágy név eredetéről
Köteles-Szőke Melinda

14.15–14.30: Elpusztult középkori települések a Hortobágyon
Nagy Katalin

14.30–14.45: Vízrajzi változások a Hortobágy területén a vizek névadási mintázatainak tükrében
Győrffy Erzsébet

14.45–15.00: A Hortobágy halomnevei
Reszegi Katalin

15.00–15.15: Nyelvjárási sajátosságok Polgár és környéke helynévanyagában
Bába Barbara

15.15–15.30: Horvát nyelvű helynévgyűjtési tapasztalatok Bátyán és Dusnokon
Dudás Előd

 

15.30–15.45: Szünet

 

2. Álhírek nyelvészeti alapú és automatikus leleplezése

MTA-SZTE-DE Elméleti Nyelvészeti és Informatikai Kutatócsoport

Az MTA Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program Álhírek, áltudományos nézetek nyelvészeti alapú azonosítása című alprogramjában kiinduló hipotézisünk az, hogy az álhírekben és az áltudományos szövegekben találhatók olyan nyelvi és nyelvhasználati jegyek és stratégiák, amelyek alapján vagy amelyek kombinációival egy szövegről gyanítható, hogy az álhír vagy áltudományos szöveg. A projektben három célt tűztünk magunk elé a kutatásunkat tágabb perspektívába helyezve: (1) az álhírek és áltudományos szövegek vizsgálatának tudományelméleti megalapozása; (2) az egészségügy tématerületéhez tartozó álhírek és áltudományos szövegek nyelvi jegyeinek és nyelvhasználati stratégiáinak megállapítása; (3) automatikus, egészségügyi álhírdetektáló eszközök fejlesztése. Az előadásokban mindhárom témakörben ízelítőt adunk első eredményeinkből, azaz a tudományelmélet, a nyelvészeti alap- és alkalmazott kutatás, illetve az innovatív eszközfejlesztés területén elért újdonságainkról beszélünk.

 

Program

Levezető elnök: Németh T. Enikő

15.45–16.00: Az álhírek, áltudományos nézetek leleplezése: célok és módszerek
Németh T. Enikő

16.00–16.25: Az áltudomány definiálásának nehézségeiről. Tudományelméleti megfontolások és az alkalmazhatóság problémái
Rákosi Csilla

16.25–16.50: Implicit pragmatikai jelenségek egészségüggyel kapcsolatos álhírekben és valódi hírekben: korpuszalapú összevető elemzés
Németh T. Enikő, Nagy C. Katalin, Németh Zsuzsanna

16.50–17.15: Nagy nyelvi modellek fölhasználása az automatikus álhírfelismerési feladatban
Berend Gábor, Gencsi Mihály

 

 Az egyes előadások összefoglalói itt érehtők el. 


Az eseményt élőben közvetítjük az MTA YouTube-csatornáján.

Szervező

MTA Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program

Kapcsolattartó

Hoffmann István