Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Díszterem 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3-9.
Részletek
Az MTA Kémiai Tudományok Osztálya, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara és a Magyar Kémikusok Egyesülete közös szervezésében a résztvevők interaktív beszélgetésen vehetnek részt Ben Feringa Nobel-díjas kémikussal. A rendezvény címe: A molekuláris gépek robaja.
Feringa professzort Perczel András (az MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnöke) és Szalay Péter (az MKE elnőke) azért hívták meg Budapestre, hogy találkozzon hazai hallgatókkal, doktoranduszokkal és kutatókkal. Ben Feringa, a Gröningeni Egyetem professzora, 2016-ban kémiai Nobel-díjat kapott Sir J. Fraser Stoddarttal és Jean-Pierre Sauvage-vel együtt a molekuláris gépek tervezéséért és szintéziséért. Feringa professzor elsőként készített olyan molekuláris rotorlapátot, amely folyamatosan, ugyanabba az irányba forgott, és a molekuláris motornál mintegy tízezerszer nagyobb üveghengert forgatott meg. Továbbá az ő nevéhez fűződik a „nanoautó” megalkotása is.
Megnyitó: Perczel András, az MTA Kémiai Tudományok osztályának elnöke Moderátor: Lente Gábor, az MTA doktora, felelős szerkesztő, Magyar kémikusok Lapja Zárszó: Szalay Péter, a Magyar Kémikusok Egyesületének elnöke