Eseménynaptár

Gócza Elen: A haszonállat embrionális őssejtkutatás legújabb eredményei, haszonállat őssejtek alkalmazási lehetőségei, remények és félelmek

Székfoglaló előadás

Időpont

2022. október 12., 11:00 óra

Helyszín

MTA Székház, Nagyterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Részletek

Székfoglaló előadásában Gócza Elen kutatásain keresztül bemutatja az embrionális őssejtkutatás elmúlt 30 évét, aminek 1985 óta aktív résztvevője. Ekkor kapcsolódott be az ELTE TTK Gödi Biológiai Állomásán a dr. Nagy András által vezetett egér embriológiai kutatásokba.

Az embriót alkotó sejtek totipotensnek tekinthetők a korai hólyagcsíra-állapotig. Ezt követően a sejtek specializálódnak, veszítenek fejlődési potenciáljukból. A pluripotens sejtek még képesek az embrió összes szövetének kialakításra. Meg kell különböztetni a naiv (korai), illetve primed (késői) állapotban lévő pluripotens sejteket. Míg a naiv őssejtekből létrejöhetnek ivarszervi kiméra állatok, addig a primed őssejtekből nem alakulhat ki ivarsejt.

Az első pluripotens embrionális eredetű őssejteket (ESC) 1981-ben hozták létre hólyagcsíra-állapotú egérembriókból. Majdnem 20 év telt el addig, amíg 1998-ban először sikerült humán ESC-vonalat alapítani. Mind a mai napig azonban nem sikerült az egér-ESC-vonalakhoz hasonló, széles fejlődési potenciállal bíró haszonállat-őssejtvonalakat létrehozni.

Gócza Elen egér- és nyúlembriók, -őssejtek esetében hasonlította össze az őssejtekre jellemző markerek expresszióját, választ keresve arra, hogy a nyúlőssejtek inkább az egér- vagy inkább a humán őssejtekhez állnak-e közelebb fejlődési potenciáljukat tekintve. Kutatócsoportja feltérképezte a két legfontosabb őssejtspecifikus nyúl-mikroRNS-klaszterbe (miR-302, miR-290) tartozó mikroRNS-ek expresszióját nyúlembriók fejlődése során, illetve a nyúlőssejtekben. Míg az egér-ESC-ben a miR-290-es klaszter expressziója, addig a nyúlőssejtekben a miR-302 klaszter expressziója volt magasabb. Eredményei alapján a nyúlőssejtek, hasonlóan más haszonállat embrionális őssejtekhez, primed pluripotens állapotúnak tekinthetők, így nem lehet ivarsejt kimérákat létrehozni belőlük.

Megállapította, hogy a madár primordiális ősivarsejtek (PGC-k) esetében a miR-302b-3p és a miR-302b-5p mikroRNS-ek aránya befolyásolja az ősivarsejtek osztódási sebességét.

Előadása végén Gócza Elen felhívja a figyelmet arra, hogy mára lehetségessé vált olyan „extended” pluripotens humán őssejtek létrehozása, amelyek egérőssejtekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Az új biotechnológiai eljárások lehetővé teszik egérőssejtek genomjának tetszőleges módosítását, embrionális őssejtekből életképes ivarsejtek létrehozását, ezért fontos lenne az e technológiák alkalmazásának etikájáról szóló vitát mihamarabb elkezdeni. Itt az idő, hogy bevonjuk a nyilvánosságot ezekbe a vitákba, jóval azelőtt, hogy ezek az eljárások a humán őssejtek esetében is megvalósíthatóvá válnának.

Kapcsolattartó

Gémesné dr. Juhász Anikó (telefon: +361-411-6162)