Eseménynaptár

MTNE 2021 – Történelem szekció

videokonferencia

Időpont

2021. november 27. 09.00-20.00 óra között

Helyszín

Online
közvetítés, élőben

Részletek

A Történelem szekció előadásai három nagy tematikus tömbre oszlanak. Az első az idén 800 éves jubileumát ünneplő Magyar Domonkos Rendtartomány történetére emlékezik egy tudományos tanácskozás keretében. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetével közösen szervezett domonkos rendtörténeti konferenciára meghívott előadók körképet nyújtanak a Domonkos-rendnek a Magyar Királyság történeti, vallási, gazdasági és művelődési életében betöltött szerepéről. A prédikáló szerzetesek Erdély középkori egyházi életének is jellegzetes és meghatározó tényezői voltak, így történetük, működésük különböző aspektusainak felidézése, bemutatása mindenképpen indokolt.

A konferencia második részében a figyelmet Erdély kora újkori művelődésének és társadalmának egyes fejezetei felé fordítjuk. Olyan előadások hangzanak el, amelyek új kutatási eredményeket villantanak fel a régió művelődés-, egyház-, város-, intézmény- és társadalomtörténetének kérdéseiből. Szó esik például az erdélyi 16–17. századi történetírás két fontos alakja, Gian Michele Bruto és Bethlen Farkas tevékenységéről. Az előbbinek a 2020 nyarán Trentóból előkerült Rerum Ungaricarum libri című, a 16. századi magyar történelemről írott több mint kétezer oldalas, autográf javításokkal teleírt példányának a felfedezéséről, szerzői koncepciójáról, a mű jelentőségéről és a trentói kézirat szöveghagyományban beazonosított helyéről első ízben hallhat az erdélyi hallgatóság. Előadások hangzanak el továbbá a krakkói erdélyi kancellária 16. századi másolati könyveiről, a kolozsmonostori konvent és az egyház kora újkori kapcsolatáról, a hét erdélyi vármegye mezővárosainak elöljáróiról, illetve a cegei Wass család 17. századi képviselői fölött elhangzott temetési prédikációkról.

A harmadik részben három frissen megjelent, Székelyföld 19–20. századi gazdaság- és hadtörténetének egyes kérdéseit, illetve a székely faluközösség nótáriusának is nevezett Imreh István életét és munkásságát bemutató kötet kapcsán kerül sor beszélgetésre a szerzőkkel.

A rendezvényünk egyaránt szól a felsorolt témák szakavatott kutatóinak, illetve az azok iránt érdeklődő művelt nagyközönségnek. A bemutatott új eredmények szélesebb körben való elterjedését az előadásoknak a Certamen X. évkönyvünkben való közreadása által kívánjuk biztosítani.

 

Szervezők

Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézet

Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézete

Kapcsolattartók

Bogdándi Zsolt (telefon: 00-40-264-595176)

Lupescu Makó Mária

Pakó László