Eseménynaptár

Mit gondol a Gép?

Előadóülés

Időpont

2021. november 04. 10.00-13.00 óra között

Helyszín

Online
közvetítés, élőben

Részletek

Az esemény közvetítését itt érheti el.



A Wigner Fizikai Kutatóközpont és jogelőd intézményei mindig a magyar informatika és tudományos célú alkalmazásának fontos, úttörő műhelye volt. Ezt a hagyományt követi a Wigner Fizikai Kutatóközpont Komputációs Tudományok Osztálya (KTO), melynek fő kutatási területe a biológiai és a mesterséges intelligencia alapkérdéseinek megválaszolása, mélyebb összefüggések feltárása. Jelenleg az emberi és állati kognitív viselkedés alapjait és az idegrendszer működésének törvényeit tanulmányozzuk, valamint a biológiai alapú intelligencia kutatása területén szerzett tapasztalatok és fizikai elméletek ötvözésével a mesterséges intelligencia nagy kérdéseit vizsgáljuk, jelentős nemzetközi sikereket elérve.
Az utóbbi években megcéloztuk a kvantumszámítási módszerek és eljárások fejlesztését, ami egyrészt eddig elérhetetlennek tartott számítási kapacitásokat nyithat meg, másrészt ezek logikai szerkezete az emberi intelligencia megértéséhez is közelebb vihet.

Program

Levezető elnök: Telcs András osztályvezető (Wigner FK KTO)

Az előadók a Wigner Fizikai Kutatóközpont Komputációs Tudományok Osztálya munkatársai.

 

10.00–10.05: Megnyitó
Lévai Péter, az MTA rendes tagja, a Wigner FK főigazgatója

10.05–10.30: Mesterséges intelligencia: távlatok és mélységek
Jakovácz Antal, az MTA doktora

10.30–10.55: Biológiai és mesterséges intelligencia
Orbán Gergely PhD

10.55–11.20: Kvantumfölény és kvantumos gépi tanulás
Zimborás Zoltán PhD

10.20–11.35: Szünet

11.35–12.00: Hogyan segítheti a matematika az agy gyógyítását?
Somogyvári Zoltán PhD

12.00–12.25: Hogyan segítheti a matematika a mozgásrehabilitációt?
Laczkó József PhD

12.25–12.50: Mit gondolunk a koronavírusról? Közvéleménykutatás szóasszociációs hálózatelemzéssel
File Bálint PhD

Szervezők

MTA Fizikai Tudományok Osztálya

Wigner Fizikai Kutatóközpont

Kapcsolattartók

Jároli Erika (telefon: +36 1 411 6313)

Lévai Péter, az MTA rendes tagja