Eseménynaptár

'Filmklub az Akadémián: Tizenkét pokol

Filmklub az Akadémián: Tizenkét pokol

Filmvetítés

A regisztráció lezárult.

Időpont

2019. május 15., 17:30 óra

Helyszín

MTA Székház, Díszterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Részletek

Zsalakó István: Tizenkét pokol (2017, 70 perc)

Egy film a Nagy Háború isonzói csatáiról. 
A Zrínyi Katonai Filmstúdió dokumentumfilmet készített az első világháború délnyugati frontján dúlt tizenkét isonzói csatáról. A játékfilmes elemekkel, olasz, szlovén, osztrák, német és természetesen magyar katonai hagyományőrzők közreműködésével forgatott film aktualitását az adja, hogy 1917. október 24-én zajlott le a történelemben caporettói csodaként emlegetett áttörés. Két és fél évig tartó folyamatos, százezrek életébe kerülő védekezés, majd hátrálás után az említett napon a Monarchia csapatai a németek segítségével áttörték az olasz vonalakat, majd a Piave folyóig szorították vissza az ellenséget.

A vetítés utáni beszélgetés vendégei:

Balla Tibor alezredes, az MTA doktora, a film alapjául szolgáló történelmi tanulmány szerzője
Pollmann Ferenc főtanácsos, az MTA doktora, a HM HIM Hadtörténeti Intézet kutatója
Wonke Rezső, a Katonai Filmstúdió vezetője, a film társrendezője
Zsalakó István kommunikációs ágazati főszerkesztő, a film forgatókönyvíró-rendezője

Moderátor:

Katona Csaba történész (MTA BTK TTI)

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Szervező

MTA Titkárság Kommunikációs Főosztály

Kapcsolattartó

Rédey Soma (telefon: 36-1-4116321)

Az esemény honlapja

http://mta.hu/filmklub