Az atombomba feltalálásától a nukleáris fegyverek betiltásáig – Videón Nagyné Rózsa Erzsébet, az MTA doktora Alumni-előadása
Atomsorompó, atomcsend, atomfegyvermentes övezetek – fogalmak, amelyekkel gyakran találkozhatunk, de azt már sokkal kevesebben tudják, hogy mit is jelentenek. A választ a budapesti Teleki Blanka Gimnázium diákjainak Nagyné Rózsa Erzsébet, az MTA doktora, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára adta meg, aki a Középiskolai MTA Alumni Program keretében tartott előadásán arról is beszélt, hogy feltartóztathatók-e a nukleáris fegyverek.
A nukleáris fegyverekkel egyidősek a használatukkal kapcsolatos technikai kérdések és morális dilemmák. Jelenleg a nagyhatalmak stratégiai célokból tartanak fenn atomfegyver-arzenált – azért, hogy más országokat elrettentsenek az ellenük irányuló támadásoktól.
Az atomháborútól való félelem azonban már viszonylag korán, a hidegháborúban arra késztette a nukleáris fegyverekkel rendelkező államokat, hogy szabályozzák ezeknek az eszközöknek a felhasználását. Az atomcsendegyezmény a kísérleti atomrobbantásokat szorította vissza, az atomsorompó-egyezményhez csatlakozók pedig azt vállalták, hogy nem teszik elérhetővé az atomtitkot más államok számára, és nem nyújtanak segítséget az atomfegyverek előállításához. Ugyanakkor az atombombával nem rendelkező, az egyezményt aláíró országoknak is kötelezettséget kellett vállalniuk arra, hogy nem kérnek más országoktól atomfegyvereket, valamint maguk sem gyártanak.
Az előadó a Christopher Nolan rendezte Oppenheimer című filmre kitérve felidézte, hogy milyen vitákat generált az atombomba elkészültekor és évtizedeket átölelően elemezte, hogy milyen eredményeket értek el a nukleáris fegyverek visszaszorítása érdekében tett politikai és diplomáciai lépésekkel.
Az Alumni-előadásról készült felvétel ide kattintva nézhető meg:
Diákok mondták
„Számomra telitalálat volt ez az előadás” – mondta Olasz Máté Tamás, a Teleki Blanka Gimnázium tanulója, akit kiskorától kezdve érdekel a fizika, az atomenergia, a tudomány világa, az utóbbi pár évben pedig a biztonságpolitika is. Egy másik diák, Polyák Bence pedig arról beszélt: fontos, hogy korosztálya tagjait ilyen tudományos előadások is segítsék a világ megértésében.
A diákokkal készített interjú az alábbi videóra kattintva nézhető meg:
További információk a Középiskolai MTA Alumni Programról ide kattintva olvashatók.