Az MTA pályázati akadémiai könyvkiadási támogatás elnyerésére a 2016. évre vonatkozóan

A Magyar Tudományos Akadémia
pályázati felhívása
akadémiai könyvkiadási támogatás elnyerésére a 2016. évre vonatkozóan

A könyvpályázati felület a következő linken érhető el: https://palyazat.mta.hu/konyvpalyazat_2015/

I. A pályázat célja
A Magyar Tudományos Akadémiáról (a továbbiakban: MTA) szóló 1994. évi XL. törvény 3. § (1) bekezdése szerint a Magyar Tudományos Akadémia közfeladatai körében támogatja a tudományok művelését és a tudományos kutatások végzését, támogatja a tudományos könyv- és folyóirat-kiadást. Az MTA a könyv- és folyóirat-kiadási feladatok gondozására Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottságot (a továbbiakban: KFB) tart fenn, amely javaslatot tesz az e célra rendelt költségvetési keret felhasználására.

Az MTA Elnöksége 2013. szeptember 24-i ülésén 42/2013. (IX. 24.) számú határozatával fogadta el a könyv- és folyóirat-kiadási támogatások új pályázati rendjét. Az MTA a 2016. évre vonatkozóan az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), valamint az annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) előírásai szerinti nyílt pályázat útján ítéli oda az akadémiai könyvkiadási támogatásokat.

Támogatott tevékenység: nyomtatott és elektronikus könyvek (kizárólag végleges kéziratok) kiadása.

II. A pályázat benyújtására jogosultak köre

  • A Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagjai (az MTA rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjai, az MTA doktorai, az ezzel egyenértékű korábbi tudomány doktora cím birtokosai, legalább PhD vagy tudomány kandidátusa tudományos fokozattal rendelkezők).
  • PhD és MTA doktori értekezések megjelentetésére a szerzők a hivatalos bírálati folyamat lezárásáig, a fokozat/cím megítéléséig kiadási támogatást nem kaphatnak.
  • A tudományos fokozattal rendelkező, nem köztestületi tag pályázóknak a pályázat benyújtása előtt kezdeményezniük kell felvételüket az MTA köztestületébe.
  • Tudomány-népszerűsítő, tudóséletpályákat bemutató művek esetében kivételesen tudományos fokozattal nem rendelkező (MTA köztestületi tagsággal nem rendelkező) pályázók is nyújthatnak be pályázatot. A pályázóknak az Egységes Pályázati Keretrendszer (a továbbiakban: EPK) használatához Akadémiai Adattár (a továbbiakban: AAT) regisztrációval is rendelkezniük kell, illetve a pályázati felület használatához létre kell hozniuk azt. (A regisztrációs felület nem köztestületi tag új felhasználók számára az alábbi linken érhető el: https://aat.mta.hu/aat/Registration/Application.)

A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek az MTA köztestületének tagjai.

III. A pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg mértéke
Jelen pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg - az MTA fejezet 2016. évi jóváhagyott költségvetésétől függően – a 2016. évben várhatóan összesen 50 000 000 Ft, azaz ötvenmillió Ft.

IV. A pályázaton igényelhető támogatás összege, formája, mértéke, az elszámolható és el nem számolható költségek köre, több részletben történő folyósítás, a támogatás intenzitása

A pályázathoz nem szükséges saját forrás.

A támogatás terhére közvetlenül a kiadvány nyomtatott vagy elektronikus megjelentetésével kapcsolatos személyi kiadások és járulékai, valamint dologi költségek számolhatóak el. (Pl. nyomtatás, szerkesztés, tördelés, lektorálás). A kiadványhoz nem kapcsolódó költségek (pl. utazási vagy szállásköltségek) nem számolhatóak el.

Megpályázható támogatás: 150 000 Ft-tól (azaz százötvenezer forinttól) 4 000 000 Ft-ig (azaz négymillió forintig) terjedő összeg. A támogatás intenzitása a teljes elszámolható kiadás költségének legalább 33,33 %-a, legfeljebb 100%-a, a fenti keretösszeg figyelembevételével.

Az elnyert, vissza nem térítendő támogatás folyósítására az elszámolás elfogadását követően kerül sor.

Részelszámolás benyújtása esetén lehetőség van több részletben történő folyósításra.

V. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje

A pályázatokat - a kötelező mellékletekkel együtt - elektronikus úton kell feltölteni az EPK-rendszerbe, illetve a kiírás VI. pontjában meghatározott egyes dokumentumokat eredeti aláírt és nyomtatott formában is - egy példányban- be kell nyújtani/be kell küldeni az MTA Testületi Titkárságának (a továbbiakban: Testületi Titkárság), (1051 Budapest, Nádor u. 7.). A pályázati felület az alábbi linken érhető el: https://palyazat.mta.hu/konyvpalyazat_2015/.

A pályázatok benyújtásának határideje (a pályázat rögzítése az EPK rendszerben) és a VI. pontban meghatározott eredetiben is benyújtandó (beküldendő) dokumentumok (postán küldés esetén a postabélyegzés legkésőbbi időpontja) beérkezési határideje: 2015. november 26.

Az AAT és az EPK rendszerrel kapcsolatos kérdésekben a Testületi Titkárságon Rácz Balázs osztályvezetőtől, (Tel.: +36 1 411 6235), a pályázattal kapcsolatos egyéb kérdésekben Véber Jánostól, a KFB titkárától (Tel.: +36 1 411 6257) kérhető munkaidőben (Hétfő-csütörtök: 8.00-16.30, péntek: 8.00-14.00) felvilágosítás. (E-mailes elérhetőség: kfb [at] titkarsag [dot] mta [dot] hu)

VI. A pályázathoz benyújtandó, az EPK-rendszerbe feltöltendő (ott megadandó) dokumentumok, adatok

a) elektronikus úton, az EPK-rendszerben kitöltött pályázati adatlap (kitöltendő az EPK rendszerben, onnan kinyomtatva, aláírva is be kell küldeni),

b) a mű szinopszisa (feltöltendő az EPK-rendszerbe),

c) a publikálásra előkészített kézirat elektronikus formában (feltöltendő az EPK rendszerbe),

d) a kiadvány gondozását elvállaló kiadó befogadó nyilatkozata (feltöltendő az EPK rendszerbe, eredetiben is be kell küldeni),

e) a kiadótól/nyomdától beszerzett előkalkuláció (árajánlat) a kiadás költségeiről és az MTA-tól igényelt támogatás összegéről (feltöltendő az EPK rendszerbe, eredetiben is be kell küldeni),

f) minősített, a témában illetékes, kutatótól származó ajánlás (feltöltendő az EPK rendszerbe, eredetiben is be kell küldeni),

g) a kiadvány megjelentetéséhez esetlegesen szükséges közlési és egyéb engedélyek (pl. örökösök engedélye) (ha van ilyen, feltöltendő az EPK rendszerbe, eredetiben is be kell küldeni),

h) az MTA-val szerződő fél (kiadó, nyomda) neve, postacíme, képviseletre és aláírásra jogosult személy neve, a kiadó (nyomda) egyéb elérhetősége (telefon, fax, e-mail), a kapcsolattartó személy neve (erre vonatkozó mező töltendő ki az EPK rendszerben, az adatlapon),

i) a kiadó/nyomda köztartozás-mentességének igazolása (a kiadó/nyomda erről szóló hivatalos nyilatkozata) - ide nem értve a helyi adókat, (feltöltendő az EPK rendszerbe, eredetiben is be kell küldeni),

j) a kiadó/nyomda írásbeli hozzájáruló nyilatkozata arról, hogy a Magyar Államkincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz az MTA mint támogató, az Állami Számvevőszék és az állami adóhatóság hozzáférjenek (feltöltendő az EPK rendszerbe, eredetiben is be kell küldeni)

(Az i) és j) pontokra vonatkozó nyilatkozat egy dokumentumban is benyújtható, feltölthető.)

k) a megvalósítás és a finanszírozás tervezett időbeni ütemezése (erre vonatkozó mező töltendő ki az EPK rendszerben, az adatlapon),

l) amennyiben van, a rendelkezésre álló saját és egyéb forrás összegének megadása (erre vonatkozó mező töltendő ki az EPK rendszerben, az adatlapon).

A felsorolt adatokat/dokumentumokat elektronikusan kell rögzíteni/feltölteni az EPK-rendszerbe. Az EPK rendszerből kinyomtatott és aláírt pályázati adatlapot, továbbá az ajánlást és a kiadótól, nyomdától származó igazolásokat eredetiben, aláírással, lepecsételve is meg kell küldeni a Testületi Titkárság részére (egy példányban).

VII. A pályázatok elbírálása, döntés a támogatásról
A benyújtott pályázatokat a Testületi Titkárság illetékes munkatársai a pályázat befogadásáról szóló döntés előtt a következő szempontok alapján ellenőrzik (előzetes vizsgálat):

A pályázat az V. pontban meghatározott határidőn belül beérkezett-e; az igényelt támogatás mértéke és intenzitása megfelel-e a IV. pontban foglalt kritériumoknak; a pályázó a II. pontban meghatározott pályázat benyújtására jogosultak körébe tartozik-e, a pályázóval szemben nem áll-e fenn a VII. pont utolsó bekezdésében foglalt valamely kizáró ok.

A Testületi Titkárság a beérkező pályázatok előzetes vizsgálata után a beérkezést követő legfeljebb hetedik napig befogadó nyilatkozatot bocsát ki a pályázó részére vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a pályázatot. Az érdemi vizsgálat nélküli elutasítás tartalmazza az elutasítás indokolását, valamint az ellene benyújtható kifogás lehetőségét és módját. A Testületi Titkárság ezt követően a befogadott, valamint a VI. pontban foglalt formai követelményeknek is megfelelő pályázatokat az EPK rendszerben továbbítja az illetékes tudományos osztályoknak. Ha a pályázat formai szempontból nem felel meg a követelményeknek, a Testületi Titkárság vezetője hiánypótlásra szólítja fel a pályázót. Hiánypótlásra az értesítés kézhezvételét követő öt munkanap nap áll a pályázó rendelkezésére. Ha a pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, vagy a hiányosságokat határidőn belül nem pótolja, a pályázat érvénytelenség okán további érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül a Testületi Titkárság által.

A tudományos osztályok a pályázati igényeket a pályázatok beérkezését követően 60 naptári napon belül rangsorolják, és javaslatukat megküldik a KFB titkárának. A javaslatok összesítését követően a kiadványtervet a KFB a legkésőbb március 15-éig megtartott ülésén áttekinti, megvitatja, és javaslatot tesz a támogatandó kiadványokra. A KFB a javasolt művek listáját 2016. március 31-éig felterjeszti jóváhagyásra az MTA elnökének.

Nem támogatható az a pályázat, és nem részesülhet támogatásban az a pályázó (pályázóval szembeni kizáró okok):

a) aki a pályázatot nem a kiírásban meghatározott támogatott tevékenységre és itt meghatározott formában nyújtja be,

b) aki a pályázat benyújtási határidejét elmulasztja,

c) aki a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis, vagy megtévesztő adatot szolgáltat, vagy ilyen nyilatkozatot tesz.

VIII. A támogatási szerződés megkötése, a támogatás biztosításának folyamata
Az MTA elnökének jóváhagyását követően az MTA Titkárság Gazdasági Igazgatósága gondoskodik a támogatási szerződések megkötéséről a bírálati folyamat során elfogadott kiadóval/nyomdával (támogatott). A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a kiadó/nyomda a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfeleljen (megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak vagy átlátható szervezetnek tekinthető).

Nem köthető támogatási szerződés azzal a szervezettel, amely (kiadóval, nyomdával szembeni kizáró okok):

a) a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik,

b) a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett,

c) a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás alatt áll,

d) a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-a alapján nem részesíthető költségvetési támogatásban:

- a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó közeli hozzátartozója, valamint az a szervezet, amelyben az említett személy vezető tisztségviselő, az ügyintéző vagy képviseleti szervezet tagja,

- az a szervezet, amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fen Magyarországon bejegyzett párttal, vagy közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson.

e) a támogatási szerződés megkötésének feltételeként a jelen pályázati kiírásban meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja,

f) nem felel meg az Áht. 50. § (1) bekezdése szerinti követelményeknek, amely szerint: meg kell felelnie a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén átlátható szervezetnek minősül,

g) az MTA által korábban azonos célra biztosított támogatás felhasználásával még nem számolt el,

h) jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb - a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás alatt áll.

A bizottság és az MTA elnöke által jóváhagyott kiadványtervekben helyet kapott művek szerzőit/szerkesztőit a Testületi Titkárság vezetője a döntést követően 15 naptári napon belül levélben értesíti a támogatás elnyeréséről, valamint a támogatási szerződés megkötésének várható idejéről (a döntést követő 30 napon belül). A támogatást nem nyert művek szerzőit/szerkesztőit szintén a Testületi Titkárság vezetője értesíti. Az MTA-val szerződő kiadó/nyomda előzetes tájékoztatása a pályázó kötelessége.

Az elnyert támogatási összeg rendelkezésre bocsátása a mű megjelenését követően az MTA Titkárság Gazdasági Igazgatóságához benyújtott pénzügyi elszámolás alapján, és az illetékes könyv- és folyóirat-felelős aláírásával igazolt feladat teljesítése után, a támogatási szerződésben rögzítettek szerint történik.

Támogatott (kiadó/nyomda) köteles az elszámolás benyújtásával egyidejűleg a megjelent mű egy példányát az MTA Gazdasági Igazgatóság részére térítésmentesen megküldeni.

A pályázó a támogatás elnyerése esetén vállalja, hogy a kiadott mű (és tanulmánykötet esetében a benne foglalt összes tanulmány) adatait digitális formában az MTA Könyvtár és Információs Központ (a továbbiakban: MTA KIK) MTMT rendszerébe feltölti. Az MTMT rendszer import-formátumának leírása az MTMT portálján nyilvánosan elérhető (www.mtmt.hu). Technikai segítséget az MTMT munkatársai adnak. Monográfiák (nem tanulmánykötetek) adatai esetében az adatok MTMT-be való rögzítését az MTA KIK munkatársai végzik. Kisebb kiadók, szerkesztőségek kérésre az MTMT munkatársai az elektronikus adatok feltöltését tanulmánykötetek esetében is elvégzik.

A pályázó a támogatás elnyerése esetén vállalja, hogy a kiadott mű digitális példányát (amely lehet a végleges, a kiadó által közlésre elfogadott kézirat is) PDF/A formátumban az MTA KIK REAL repozitóriumába is feltölti. A művekre vonatkozóan beállítható embargós időszakok az MTA elnökének a tudományos művek nyílt hozzáférésű közzétételéről szóló határozatával összhangban a következők:

A könyvek esetében alapból nyolcéves embargós időszak állítható be. Ennél hosszabb időtartamú embargót, vagy különösen indokolt esetben korlátlan idejű zártkörű elhelyezést a KFB elnöke engedélyezhet. A zártkörűen, kizárólag archiválási célra elhelyezett tételeket csak az MTA KIK könyvtárosai érhetik el, ezek harmadik fél számára nem hozzáférhetőek. Amennyiben a mű a kiadó honlapjáról szabadon letölthető, a REAL-ban történő elhelyezés lehet zártkörű.

A repozitóriumi elhelyezési kötelezettség saját intézményi repozitóriumi elhelyezéssel is teljesíthető, amennyiben a hozzáférés nem korlátozott (azonnali Open Access), és a repozitóriumot az MTMT Repozitórium Minősítő Bizottsága minősítette. Ebben az esetben a saját intézményi repozitóriumi elhelyezés tényéről az MTA KIK-et a kfbmtakik [at] konyvtar [dot] mta [dot] hu e-mail címen értesíteni kell. Az MTA KIK ellenőrzi, hogy az elhelyezés megfelelő-e (minősített repozitóriumban történt és azonnali Open Access-e), amennyiben igen, a kötelezettség teljesüléséről tájékoztatja az MTA Gazdasági Igazgatóságát, amennyiben nem, felhívja a kiadót, hogy a művet az MTA KIK REAL rendszerében helyezzék el.

Kizárólag elektronikus formában megjelenő könyvek esetében a teljesítés igazolásának feltétele a könyv tartalmának megjelenése a weben, bibliográfiai adatainak rögzítése az MTMT-ben, és a mű elhelyezése az MTA KIK REAL repozitóriumában. A pénzügyi elszámolás benyújtásakor a támogatottnak meg kell küldenie az elektronikus kiadvány elérhetőségét (internetcím).

Támogatott a kötelespéldány benyújtásával, továbbá a bibliográfiai adatok MTMT-be feltöltésével, illetve a megjelent mű repozitóriumi elhelyezésével a szakmai beszámolást teljesíti.

A támogatási összeg átutalására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a benyújtott pénzügyi bizonylatok kifogástalanok, rendelkezésre áll a teljesítésigazolás, és az igényelt összeg nem lépi túl a jóváhagyott támogatási összeget.

A támogatást elnyert pályázónak a megjelent kiadványokban fel kell tüntetni, hogy azok az MTA támogatásával jelentek meg.

A kiadvány megjelentetéséhez esetleges szükséges közlési és egyéb engedélyek (pl. örökösök engedélye, képek, illusztrációk közlési engedélyei) beszerzése, illetve az esetleges jogi kérdések tisztázása a szerző/szerkesztő feladata. A pályázat benyújtásakor az esetleges szükséges írásos közlési engedélyekkel a szerzőnek/szerkesztőnek rendelkeznie kell.

IX. A megkötött támogatási szerződés módosításának feltételei
A támogatási szerződés és a benne meghatározott határidők módosítása csak kivételes esetben, csak egy alkalommal és kizárólag tárgyéven belül (a szerző súlyos, tartós betegsége vagy egyéb, a támogatottnak fel nem róható ok esetén) fogadható el abban az esetben, ha azt a vonatkozó jogszabályok (különösen az Áht, és az Ávr.) nem zárják ki. Egyéb esetben - nem, vagy nem szerződésszerű teljesítése esetén - a támogatási szerződés - az abban meghatározott feltételekkel - megszüntetésre (felmondásra) kerül, és a megítélt összeg a pályázati rangsor következő helyén álló műre csoportosítható át. A támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatási döntésben meghatározott összegen felüli többlet költségvetési támogatás biztosítására.

A támogatási szerződés- és határidő-módosítási kéréseket írásban, a tárgyévben, a támogatási szerződésben megállapított feladatmegvalósítási időtartamon belül kell a tudományos osztály könyv- és folyóirat-felelős akadémikusának címezve előterjeszteni. A könyv- és folyóirat-felelős által véleményezett kérelmeket a KFB-keretre vonatkozóan a KFB elnöke, a központi kiadványokra vonatkozóan a KFB elnöke általi felterjesztést követően az MTA elnöke bírálja el. Jóváhagyást követően a Gazdasági Igazgatóság gondoskodik a támogatási szerződés módosításáról.

Abban az esetben, ha a kiadás a mű szerkesztőjének késedelme miatt hiúsul meg, számára a szakterületileg illetékes tudományos osztály által meghatározott időben, de legfeljebb a következő 3 évben nem ítélhető meg újabb akadémiai kiadvány-támogatás.

X. A támogatási időszak
Jelen pályázat keretében megvalósuló tevékenység 2016. január 1-je és 2016. december 31. közé eső, határozott idejű támogatási időszakra szól.

A támogatás elszámolásának határideje: 2017. január 31.

XI. Jogorvoslat
A pályázó az MTA elnökének címzett, a kfb [at] titkarsag [dot] mta [dot] hu e-mail címre, vagy a +36 1 411 6122 fax számára megküldött kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződés megkötésére, a támogatás folyósítására vagy visszakövetelésére vonatkozó eljárás véleménye szerint jogszabálysértő vagy a jelen pályázati felhívásban foglaltakkal ellentétes.

A kifogás benyújtására a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról szóló döntés kézbesítésétől számított 10 napon belül, egy alkalommal, az indokok megjelölésével, írásban van lehetőség.

A kifogásban meg kell jelölni azokat az indokokat - a megsértett jogszabályban vagy felhívásban foglalt rendelkezést - melyekre tekintettel kéri a döntés felülvizsgálatát. Indokolás, pontos hivatkozás hiányában a kifogás érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. A kifogás elbírálása során kizárólag a kifogásban vitatottak kivizsgálására kerül sor. A kifogás a beérkezéstől számított 15 napon belül kerül elbírálásra. A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének vagy más jogorvoslat igénybevételének nincs helye.

A pályázat tartalmi elutasítása esetén jogorvoslatnak helye nincs.

XII. További információk

Támogató tájékoztatja a pályázókat, hogy

a) Közérdekből nyilvános a pályázati kiírást előkészítő, a pályázatot kiíró, a támogatási igényről meghozott döntést előkészítő és a döntéshozó személy, testület által a pályázattal, a pályázati eljárással, a támogatási döntéssel összefüggésben kezelt, közérdekű adatnak és különleges adatnak nem minősülő adat.

b) A közérdekből nyilvános adat nem ismerhető meg, ha az a minősített adat védelméről szóló törvény szerinti minősített adat. A közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános. Ezen adatok megismerését - az adat megismeréséhez és a megismerhetőség kizárásához fűződő közérdek súlyának mérlegelésével - az azt kezelő szerv vezetője engedélyezheti. A döntés megalapozását szolgáló adat megismerésére irányuló igény jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén utasítható el.

c) Támogató a támogatás felhasználását az Ávr.-ben meghatározott rendelkezések alapján, a támogatási szerződésben rögzítettek szerint ellenőrzi.