Romania Germanica – egy szintaktikai jelenség történetéhez – Giampaolo Salvi levelező tag székfoglaló előadása

A Dolomitokban beszélt ladin dialektusok némelyikében megjelenik az a szórendi jelenség, amelyet hagyományosan „inverzió”-nak neveztek, míg az újabb irodalomban inkább „V2” jelenségként ismert. Lényegében arról van szó, hogy amikor egy az alanytól eltérő konstituens a mondat elejére kerül, az alany nem maradhat az ige előtt, hanem az ige mögé kerül, mint a következő példában:

La fauc aguza l paur cun la chëut.

a kasza élesít a paraszt p a köszörűkő

tárgy ige alany …

’A kaszát a paraszt a köszörűkővel élesíti.’

Inverzióról azért beszélünk, mert a jelöletlen alany-ige szórend átváltozik ige-alany szórenddé, V2 jelenségről meg azért, mert azzal, hogy ilyenkor az alany elhagyja az ige előtti helyet, az ige továbbra is a második helyen áll a mondatban.

Ez a szórend teljesen idegen más ladin és északolasz dialektusoktól, jellemző viszont a németre (Die Sense schärft der Bauer mit dem Wetzstein), és mivel kizárólag azokban a ladin dialektusokban jelenik meg, amelyeket német többségű nyelvterületen beszélnek, hagyományosan szintaktikai germanizmusnak tartották.

Giampaolo Salvi
(Az akadémiai székfoglaló előadásról készített képgaléria a fotóra kattintva nézhető meg.) Fotó: mta.hu / Sziget Tamás

A múlt század vége felé, a középkori újlatin nyelvek szórendjéről végzett kutatások felélénkülésével azonban egy alternatív magyarázat is megjelent: mivel hasonló inverziós szerkezetek a középkori újlatin nyelvekben is voltak, természetesebbnek tűnt feltételezni, hogy a ladin dialektusok nem a németből vették át a szerkezetet, hanem egyszerűen megtartották azt a középkori szerkezetet, amely a többi újlatin nyelvből kiveszett – a német nyelv hatása abban merült volna ki, hogy „támogatta” ezt a konzerválási folyamatot.

Azonban ha szemügyre vesszük a ladin V2 jelenséget, és összehasonlítjuk a párhuzamos német és középkori újlatin jelenséggel, tapasztalnunk kell, hogy a ladin szórend nem egyezik ugyan sem az egyikkel, sem a másikkal, de mindenképpen jobban hasonlít a német szórendre, mint a középkori újlatin szórend. Ebből arra lehetne következtetni, hogy ha a ladin megtartotta is a középkori újlatin szórendnek egy változatát, a német nemcsak „támogatólag” segített ebben, hanem „tevőlegesen” hatott rá, és olyan szórend kialakítása felé terelte a ladint, amilyen a németé.

Sajnos ennek a történetnek a rekonstruálására nem áll rendelkezésünkre megfelelő dokumentáció: az első használható szövegek a 19. század elejére vezetnek vissza, de a rendszer akkor már úgy működött, mint most. Nem tudjuk tehát, hogy milyen volt a középkori ladin V2 rendszer (Mint általában Észak-Olaszországban? Vagy már akkor jobban hasonlított a németére?), hogy mikor kezdődött a német hatás (Már a középkorban? Vagy csak a középkor vége után?), hogy milyen volt a ladin szórend, amikor ez a hatás megkezdődött (Még V2 volt? Vagy a ladin is elvesztette a V2 jelenséget, mint általában minden északolasz dialektus?) – nem is beszélve arról, hogy semmit sem tudunk a szociolingvisztikai mechanizmusokról, amelyeken keresztül ez a hatás megvalósulhatott.

Így csak a mostani helyzetből lehetséges kiindulni, illetve olyan dialektusokkal való összehasonlításból, amelyek hasonló körülmények között hasonló jelenségeket fejlesztettek ki, vagy ugyanabból az állapotból kiindulva más irányba fejlődtek; valamint olyan, olasz többségű nyelvterületen beszélt német dialektusok vizsgálatából, melyek fordított fejlődésen mentek keresztül, és részben elvesztették a V2 szórendet.

Az előadó e különböző szórendi jelenségek tüzetes vizsgálatán keresztül igyekezett rekonstruálni, hogyan alakult ki a ladin V2 szórend, és milyen mértékben tulajdonítható német hatásnak. Ennek alapján néhány általános megállapítást is megfogalmazott a nyelvi érintkezésből eredő szintaktikai változásokról.