A tudósokat még mindig a kíváncsiság hajtja – az alapkutatás jövőjét vitatták meg a World Science Forumon, az MTA és az ANSO közös szervezésű tematikus szekciójában

A Stephan Kuster (Frontiers) által moderált szekcióban két kiemelkedő magyar tudós, Lovász László matematikus és Kondorosi Éva növénybiológus az MTA delegáltja volt, míg Nils Christian Stenseth (Oslói Egyetem) az ANSO (Alliance of International Science Organizations) tudományügyi nagyköveteként vett benne részt. A panelhez csatlakozott Himla Soodyall, a Dél-afrikai Tudományos Akadémia igazgatója, valamint Antoine Petit, a francia CNRS elnöke és ügyvezető igazgatója.

A szekció két részből állt: elsőként a paneltagok rövid előadásban mutathatták be tudományos hátterüket, illetve adhattak választ a szekció címében feltett kérdésre. A második részben panelbeszélgetés keretében a moderátor és a közönség kérdéseire válaszolhattak a panel tagjai.

Ami nem feltétlenül látható előre

Lovász László a matematika területéről – a geometriából, a hálózat- és számelméletből – hozta azokat a példákat – az ókortól napjainkig –, amelyek szemléletesen támasztják alá, hogy egy korszakalkotó tudományos eredmény a kérdés/probléma megfogalmazásának pillanatában nagyon sokszor még nem jelezhető előre, másrészt egy elméleti eredmény gyakorlati jelentősége sem mérhető fel azonnal. A labirintusok tanulmányozása vezetett el például a GPS azon funkciójáig, amelynek segítségével a legrövidebb elérési utat kaphatjuk meg.

Lovász László Fotó: MPI

A prímszámok tanulmányozása a titkosítás tudományát és technikáját alapozta meg. Az elliptikus görbék szerepe a Fermat-sejtés megoldásában az elliptikus görbén alapuló kriptográfiai eljárásokat motiválta. A Lenstra–Lenstra–Lovász-féle algoritmusnak, amely Lovász László nevéhez is kötődik, számos gyakorlati alkalmazása van, így különböző nyilvános kulcsú titkosítási rendszerek biztonságának tesztelését teszi lehetővé.

Sokszor akár évszázadok is eltelhetnek, mire egy-egy elméleti tudományos eredmény alkalmazást nyer,

méghozzá oly módon, hogy a társadalom széles rétegei részesülnek az általa kínált előnyből. Igen gyakori, hogy egy tudományos áttörés áldásos hatásait tömegek élvezik naponta anélkül, hogy e tudományos háttérről bármi fogalmuk lenne. Az okostelefonok számos funkciója, az interneten nyújtott adatbiztonsági szolgáltatások és még számos modern technikai vívmány köszönheti létét elméleti matematikai – és más alapkutatási – eredményeknek.

Ellentétpár a kutatásban

Az Oslói Egyetem ökológia- és evolúciókutató professzora, Nils Christian Stenseth, aki egyben a Nemzetközi Tudományos Szervezetek Szövetsége (Alliance of International Science Organizations, ANSO) tudományügyi nagykövete, előadása első felében röviden az ANSO-t és annak hátterét ismertette. Az ANSO-ban, amelynek az UNESCO és a The World Academy of Science (TWAS) is alapító tagja, 48 országból 67 szervezet képviselteti magát, köztük a szintén alapító tag Magyar Tudományos Akadémia is. Az ANSO egyik legfontosabb törekvése az ENSZ fenntartható fejlődési céljai (Sustainable Development Goals, SDGs) elérésének előmozdítása. Előadásának második részében Nils Stenseth az alapkutatások jelentőségéről, az alapkutatás és alkalmazott kutatás ellentétpárjáról beszélt. A tematikus szekció címében feltett kérdésre egyértelmű igennel felelt, vagyis még mindig a kíváncsiság hajtja azokat a kutatókat, akik végül tudományos áttörést érnek el kutatásaikban. Az alapkutatás szembeállítása az alkalmazott kutatással inkább káros, mint hasznos; ennek alátámasztására Stenseth Martin Reest, a londoni Royal Society egykori elnökét és Fredrik Barthot idézte. Előbbi szerint minden tudomány előbb-utóbb alkalmazást nyer, ezért az ellentétpárt helyesen az „alkalmazott tudomány” és a „még nem alkalmazott tudomány” alkotja. Barth szerint sincs értelme az „alapkutatás” és „alkalmazott kutatás” megkülönböztetésnek. Helyette a „jó színvonalú” kutatást és a „gyenge színvonalú” kutatást állíthatjuk szembe egymással: a jó kutatás előbb vagy utóbb alkalmazást nyer, a gyengét viszont soha nem szabad alkalmaznunk. Nils Stenseth kitért arra, milyen fontos az alapkutatási lehetőségek kiszélesítése az afrikai kontinensen, hiszen Afrika rendkívüli természeti kincsei és biológiai sokfélesége csak úgy őrizhető meg, ha helyben létezik olyan tudományos közösség, amely kiváló környezettudósokból, biológusokból és más szakértőkből áll. Ezt a célt szolgálja egy afrikai tudományegyetemeket tömörítő szövetség (African Research Universities Alliance) és egy európai tudományegyetemeket tömörítő szövetség (Guild of European Research-Intensive Universities) közös fellépése annak érdekében, hogy az Afrikai Unió és az Európai Unió növelje az afrikai egyetemek fejlesztésére szánt pénzügyi forrásokat. Az oktatás és az alapkutatás közötti szoros viszony nem hagyható figyelmen kívül.

A globális kihívások kezelése integrált megközelítést kíván

Kondorosi Éva előadását azzal indította, hogy a címben feltett kérdésre igen a válasz. Felidézte Karikó Katalin tudományos karrierjének kezdetét és azt a nehézségekkel terhelt utat, amelyet Karikó Katalinnak a hírvivő RNS (mRNS) kutatásától az mRNS-alapú COVID-vakcina kifejlesztéséig be kellett járnia. Kitartása forradalmi áttörést hozott az orvostudományban és több évtizednyi kutatási munka gyümölcse érett be azzal, hogy az elméleti orvostudományi eredményeket a koronavírus-járvány idején sürgősséggel kellett a gyakorlatba átültetni.

Kondorosi Éva Fotó: MPI

Kondorosi Éva saját példáján is szemléltette, hogy ami 1973-ban még ismeretlen kutatási terület volt – a biológiai nitrogénkötés a pillangós virágú növények és Rhizobium baktériumok szimbiózisában –, az az évtizedek során hogyan vezetett egyre újabb felfedezésekhez, és vetette fel a szimbiotikus sejtekben termelődő növényi peptidek új antibiotikumokban való felhasználásának lehetőségét. Előadásának második részében Kondorosi Éva az Európai Kutatási Tanácsnak (European Research Council, ERC) az alapkutatások támogatásában betöltött vezető szerepéről szólt, majd kitért a nemzetközi kollaboráció fontosságára, amelyet Európában az Európai Tudományos és Technológiai Együttműködés (European Cooperation in Science & Technology, COST) szintén EU-s finanszírozású programja biztosít, elősegítve az alapkutatást folytató kutatók, valamint innovátorok közötti kapcsolatépítést. E program keretében jelenleg is 70 olyan projekt fut, amelyben afrikai résztvevők is vannak a kontinens 11 országából. Mondandóját az akadémikus professzor asszony azzal zárta, hogy a globális kihívások kezelése integrált megközelítést kíván,

az alapkutatások és a kutatási szabadság támogatása elengedhetetlen,

a kutatók nemzetközi együttműködése pedig az „agyelszívás” hatékony ellenszereként további hozzáadott értéket hordoz magában.

A francia nemzeti tudományos kutatóközpont, a CNRS élén álló Antoine Petit arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapkutatást és a tudomány társadalomra gyakorolt hatását nem szabad egymással szembeállítani, és az sem helyes megközelítés, ha a tudomány és a társadalom – mint két egymással szembehelyezkedő, távoli pont – között próbálunk hidat építeni. A tudomány a társadalmon belül és nem vele szemben határozható meg, a társadalmon belüli helyét kell ezért megerősíteni. A tudományos közösségnek felelőssége van abban, hogy a társadalmat olyan tudással vértezze fel, amelynek segítségével képes a tudatos választásra, a tájékozott döntéshozatalra. Ennek az eszközei a tudomány kezében vannak, a tudósok feladata, hogy ezeket közérthetővé tegyék és rendelkezésre bocsássák.

A Dél-afrikai Tudományos Akadémia főtitkára, Himla Soodyall a szekció címében szereplő kíváncsiság motívumra reagálva rámutatott, hogy a kíváncsiság már gyermekkorban megjelenik, amint gondolkodni kezdünk, tehát belső késztetés, hogy rákérdezzünk a dolgok miértjére, és a kérdésekre válaszokat találjunk. Soodyall szerint ez áll az emberi szolidaritás és a társadalmi igazságosság mögött is. Ami pedig a kutatás mint tevékenység lényegét illeti, abban szükségképpen benne van, hogy

az ismeretlent keressük, hogy nem tudhatjuk pontosan, mire is jutunk végül, mert ha előre tudnánk, az nem kutatás lenne.

Akárcsak az előtte szólók, Soodyall is beszélt saját kutatásairól, amelyek az emberiség genetikai múltjának feltérképezésére irányultak. Populációgenetikai kutatásai során az emberiség minden valószínűség szerint legősibb genetikai örökségét fedezte fel az afrikai kontinens déli részén.

Fotó: MPI

Az öt bemutatkozó előadást pódiumbeszélgetés követte. A résztvevők egyöntetűen igennel válaszoltak a tematikus szekció címében feltett kérdésre. Arra a kérdésre, hogy az alapkutatás a gazdag országok luxusa-e csupán, vagy világszerte egyetemes szükséglet, szintén egyöntetűen azt a választ adták, hogy egyetemes szükségletnek kell lennie,

nem lehet csupán a gazdag országok kiváltsága. A kis országoknak is fenn kell tartaniuk alapkutatási kapacitásaikat, nem engedhetik meg maguknak, hogy csak az alkalmazott kutatást műveljék, hiszen az alapkutatás az alapja minden innovációnak.

A tudományos közösségnek továbbá arra is ügyelnie kell, hogy az idősebb és a fiatalabb generációk között meglegyen a szoros kapcsolat, a szenior kutatók a fiatalokat mentorként karolják fel. A fiatalok kérdésfeltevése mindig más, mint az idősebbeké, így a tudomány is gazdagodhat, ha teret enged a fiatal kutatóknak. Abban is egyetértettek a résztvevők, hogy a tudományos közösségnek kell nagyobb erőfeszítéseket tennie annak érdekében, hogy a politikusok és az emberek is jobban megértsék a tudományt. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a politikai döntések meghozatala során a döntéshozók nem kizárólag a tudományos tényekre támaszkodnak majd.

Összefoglalásként elhangzott, hogy a tudományos közösségnek nyitottnak kell maradnia a rendhagyónak tűnő kérdések felvetésére, meg kell hallgatnia a más kulturális hátterű, illetve más korosztályt képviselő kutatók nézeteit is, valamint ösztönöznie kell a tudományterületek közötti kapcsolódásokat, a közöttük lévő összefüggések feltárását, éppen azért, hogy a globális kihívások integrált megoldása megvalósulhasson.