Tudományszervező költő az Akadémián – Arany János és az MTA

„Édes Barátom! Sietek tudatni, hogy a tegnap esteli akademiai közgyülés előbb levelező, s aztán rögtön rendes taggá elválasztott Téged” – e szavakkal tudatta elsőként a rendes taggá szintén ekkor emelt Csengery Antal Arany Jánossal a megválasztását 1858. december 16-án. (A hivatalos értesítést a költő négy nappal később kapta meg Dessewffy Emil akadémiai elnök és Toldy Ferenc titoknok tollából.)

Arany több szállal kötődött az Akadémiához

Csengery levelében arról is tájékoztatta Aranyt, hogy az említett akadémiai nagygyűlés egyben Marczibányi-jutalomban is részesítette. Ez a kitüntetés a második legrangosabb díj volt közvetlenül a Nagyjutalom után, amelyeket hatévente ítélt oda egy-egy akadémiai osztály a saját körébe tartozó tudományterületek valamelyikén az eltelt időszakban megjelent két legkiemelkedőbb munka szerzőjének. 1858-ban a nyelvtudományi, illetve a széptudományi műveket külön díjazó Nyelv- és Széptudományi Osztály a széptudományi Marczibányi-jutalmat ítélte Aranynak az 1854-ben megjelent Toldi estéjéért.

Arany János képe az Akadémiai Albumból (1865) Fotó: Szigeti Tamás/ mta.hu

Csengery idézett leveléből is kiviláglik, hogy Arany több szállal kötődött az Akadémiához, amelynek nem csupán tagja, hanem jutalom- és pályatételeinek gyakori nyertese, valamint 1865-től titoknoka, majd a főtitkári hivatal 1869-es megszervezésétől 1877-ig főtitkára is volt.

Az MTA a szabadságharc után

Az 1848–49-es szabadságharc leverése után az Akadémia 1850 márciusában kapott engedélyt a részleges testületi munkára Karl Freiherr von Geringer teljhatalmú császári biztostól. Az intézmény ekkor a régi alapszabályok szerint, de csupán zárt ajtók mögött, kisgyűléseken folytathatta tevékenységét, megfogyatkozott taglétszámát nem egészíthette ki, és szokásos jutalomdíjait sem adhatta ki. 1852-ben az évi egylettörvény értelmében fennállási engedélyért kellett folyamodnia, amely az udvar érdekei szerint módosított Alapszabállyal együtt csak 1858 végén érkezett meg. Az alapításkor elsősorban nyelvművelő intézetnek szánt Akadémia az új Alapszabály értelmében nem tekintette feladatának a tudományok magyar nyelvű művelését, szervezeti tekintetben pedig a kormány irányítása alá került. Ugyanakkor elhárult annak a veszélye, hogy beolvasszák az Osztrák Tudományos Akadémiába. 1858 végén sor kerülhetett a jutalomdíjak évek óta húzódó kiosztására és új tagok választására is.

Az Akadémia tevékenységét korlátozó alapszabályok megváltoztatására 1869-ben a korszerű tudománypolitikai elveket valló Eötvös József másodelnök irányításával és többek között Arany János titoknok szorgalmazásával került sor. Az új Alapszabályzat demokratizálta az intézmény szerkezetét: értelmében a korábban főként arisztokratákból álló igazgatótanácsnak ezentúl kutatók is tagjai lehettek, a testület hatáskörét pedig a pénzügyek intézésére korlátozta. Biztosította továbbá az osztályok szakmai önállóságát, míg a célkitűzések közt újra helyet kapott a „tudomány és irodalom magyar nyelven művelése és terjesztése”. Az új alapszabályok Arany titoknokságának hátralévő ideje alatt lényegében változatlanok maradtak.

Bíráló akadémikus és díjazott költő

Arany János 1859. október 31-én Zrinyi és Tasso című tanulmányával tartott székfoglalója után eleget kellett, hogy tegyen az akadémikusok szokásos feladatainak is. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadémiai pályázatokra beérkezett művek bírálata volt. Összesen 17 alkalommal bírált szépirodalmi és nyelvtudományi pályaműveket, ám bírálatai közül csupán 5 maradt fenn. E vélemények között a költő munkásságának és költészetelméletének ismeretéhez nélkülözhetetlen írások is találhatóak. Így például az 1864-ben egy széptani pályakérdés megválaszolására kitűzött Gorove-pályatételre érkezett munkák bírálatában a népies és műköltészet különbségét fogalmazta meg, míg a legjobb eposz írásáért járó Nádasdy-jutalomra írt 1861-es bírálatából az eposzi költészetről vallott nézeteit ismerhetjük meg. Mindeközben természetesen a tagsággal járó publikációs kötelezettségének is eleget tett: 1869-ben külön kötetben jelentette meg Prózai dolgozatait.

"Pályázzon. Mentse meg költészetünk becsületét!"

Arany az akadémiai jutalmak elnyerésével járó dicsőséget nem kifejezetten kereste, akadémiai pályázaton mindössze egyszer indult, akkor is a közvélemény nyomásának eleget téve. Toldy Ferenc – akkori akadémiai titoknok – már 1859. március 21-én arra kérte Aranyt, hogy „tegye fel magában erősen hogy a Nádasdy-versenyen megjelenjék”. Toldy tanácsának elfogadására Aranyt előbb hiúságának felkeltésével, majd a jutalom nagyságának hangsúlyozásával, végül költői tehetségének elismerésével kívánta rávenni. Eközben pedig az Arany akadémiai pozíciójából fakadó erkölcsi aggályokat is igyekezett eloszlatni: „Ki foghatja Arany elől elkapni a jutalmat? […] az idei Nádasdy jutalom nem 50 hanem 100 db arany, s a mű a szerzőé marad. […] A rendes tagok ily nem jutalomkérdésekre versenyezhetnek. Isten áldja meg Önt! Pályázzon. Mentse meg költészetünk becsületét!” Arany végül 1864-ben indult az eposz írásáért adható Nádasdy-díjért, és a Buda halálával el is nyerte. Az ő eposzaival szembeni várakozást és műveinek hatását mutatja Lévay Józsefnek az 1865-ös Nádasdy-pályázatra érkezett munkákról írott bírálata is, amely szerint ezek az írások Arany epikus műveit próbálták követni.

A Buda halála első éneke első oldalának kézirata

Arany János elsősorban nem akadémiai tagként, hanem költőként kapott felkérést 1860 áprilisában az akkor elhunyt Széchenyi István emlékódájának megírására, amelyet a költő 1860 októberében az Akadémia Széchenyi-ünnepélyén személyesen fel is olvasott, és amelynek megírásáért 100 arany tiszteletdíjat kapott. 1877-ben pedig az akkor 400 arannyal járó és eredetileg drámai művek jutalmazására alapított Karácsonyi-pályadíjat valamely műfordítás vagy dramaturgiai mű utólagos díjazására kívánták fordítani, és a jutalmat Aranynak ajánlották fel Arisztophanész műveinek lefordításáért. A díjat a költő a munka elvégzéséért 1878-ban kapta meg.

A korábban már megjelent publikációkat díjazó akadémiai jutalomtételekkel Aranyt összesen öt ízben tüntették ki. A Marczibányi-jutalmat már akadémiai taggá választásának délelőttjén megkapta a Toldi estéjéért. Ezt követően pedig a legrangosabb akadémiai díjat, a Nagyjutalmat is elnyerte, méghozzá négy ízben: 1861-ben Kisebb költeményei két kötetével, 1873-ban Összes költeményei 1872-es második kiadásával, 1880-ban pedig a Toldi szerelmével. A Nagyjutalommal negyedszer már halála után, a Hátrahagyott művek kiadásának alkalmából tüntették ki, 1894-ben.

Az MTA titoknoka

Arany János 1865–1869 között titoknoki, majd 1870–1877 között főtitkári minőségben segítette az MTA munkáját. A két tisztség lényegében megegyezett; a titoknok megnevezést 1870-ben változtatták főtitkárra. Arany 1865. január 26-i titoknoki megválasztását követően hivatalát már másnap átvette, míg főtitkárrá az 1870. január 17-i elnökválasztó elegyes ülésen választották.

A költő ez idő tájt az Akadémia mindenkori elnöke és másodelnöke után a harmadik legfontosabb pozíciót töltötte be; az ő hatáskörébe tartozott a hivatal ügyeinek intézése.

Ennek megfelelően maga alakította ki titoknokságának szerteágazó munkakörét, ő jegyezte be az egyes üléseken megtartott előadásokat, szerkesztette az Akadémia folyóiratait, intézte a kiadványok ügyeit, bontotta fel a napi postát, s a legtöbb iratra ő fogalmazta meg a választ, amelyet az elnök vagy ő maga írt alá. Arany tehát csaknem másfél évtizeden keresztül látott el fontos tudományszervezői feladatokat, köztük az akadémiai, illetve az Akadémia kezelésében lévő pályázatokkal kapcsolatos ügyintézést is.

Arany János titoknoki minőségében saját kezűleg írott levele Szabó Józsefhez, az Akadémia Természettudományi Bizottságának előadójához

Arany 1876-ban megromlott egészségi állapotára hivatkozva lemondott főtitkári pozíciójáról, majd lemondását évente megismételte, míg végül az Akadémia 1879-ben elfogadta. Helyzete megkönnyítésére ugyanakkor az intézmény már 1876-ban Gyulai Pált nevezte ki hivatali helyettesének, majd 1877-ben és 1878-ban is egy-egy évre fölmentette hivatali kötelezettségei alól.

Lemondásának elfogadásakor Lónyay Menyhért akadémiai elnök javaslatára fölkérték szolgálati lakása, valamint fizetése megtartására, illetve a tiszteletbeli akadémiai főtitkári cím elfogadására. Ugyanekkor igazgatósági tagnak is megválasztották. Ezt a címet haláláig viselte. Az intézmény következő főtitkárává Fraknói Vilmost nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémiának ugyanakkor 1882. október 22-én bekövetkezett haláláig tagja maradt.