Trianoni menekültek adatbázisa akadémiai kutatócsoporttól
Az MTA Lendület programjának Trianon 100 Kutatócsoportja, együttműködésben az adatbázis összeállítójával, Dékány Istvánnal, a Trianoni árvák című könyv szerzőjével és a Noran Libro Kiadóval, egy több mint 15 ezer névből álló adatbázist publikált. Ez nemcsak az 1918 és 1928 között Magyarországra érkezett menekültek nevét, de a korábbi lakóhelyüket, foglalkozásukat és a Magyarországra érkezésük helyét is kereshető formában tárja a nagyközönség elé.
Az adatbázist hivatalos összeírások, a Magyar Országos Levéltárban őrzött MÁV-iratanyagban őrzött listák, egyéb levéltári dokumentumok, a helyi sajtó, valamint a menekültek érkezését 1920–1921-ben dokumentáló Erdélyi Hírek című lap alapján állította össze a szerző és a kutatók. Természetesen ez a 15 ezer ember a sok százezer trianoni menekültnek csak töredéke, de fontos lépés a múlt megismerésében.
A 400-420 ezer menekült jellemzésére a korban és azóta is sokszor használták a „vagonlakó” megjelölést, jóllehet csak töredékük – körülbelül 12-14 százalékuk – lakott hosszabb ideig a rendező pályaudvarok és a budapesti, illetve vidéki vasútállomások vágányaira félretolt kocsikban. A legtöbbször tömegszállásokon, barakkokban, iskolákban, kaszárnyákban szállásolták el őket, majd a húszas évektől Budapesten, illetve vidéki nagyvárosokban új lakótelepek épültek számukra, mint például a budapesti Pongrác- vagy a miskolci Vay-telepen.
Vagonlakó család http://gallery.hungaricana.huMindenre kiterjedő társadalomtörténeti vizsgálatok még nem készültek róluk, de a most fellelhető iratok alapján többségük állami, vármegyei, városi tisztviselő, illetve állami vállalat (MÁV, posta) alkalmazottja volt, akinek el kellett hagynia a szomszédos országokhoz csatolt területeket. A listában feltűnő az olyan települések súlya, amelyek fontos vasúti vagy közlekedési csomópontok voltak (pl. az erdélyi Piski vagy a felvidéki Zsolna).
A hivatalos statisztika mintegy 350 ezer főt tart nyilván menekültként, akiknek csaknem 60 százaléka Erdélyből és Kelet-Magyarországról települt át a trianoni országba. A most közölt adatbázisban az első érkezőt 1918 elején regisztrálták, az utolsót 1928-ban, zömük 1920 vége előtt érkezett, amikor a magyar kormány drasztikusan megszigorította a „beköltözés” feltételeit, de szórványosan, egyre csökkenő számban a húszas évek folyamán folyamatosan érkeztek még repatriáltak. A rendelkezésre álló nevek és az örvendetesen szaporodó internetes adatbázisok (arcanum.hu, hungaricana.hu és társaik) segítségével valóságos családi történeteket bonthatunk ki az adatokból. Így az adatbázisban felbukkan László Gyula (1910-1998) régészprofesszor és családja (édesapja, a kiutasított állami tanító 1920 novemberében érkezett Budapestre), Emőd Tamás költő vagy Csanády Györgynek, a Székely himnusz alkotójának édesapja, Csanády Zalán székelyudvarhelyi bíró.
A keresőablakba nemcsak neveket, névtöredékeket hanem foglalkozásokat is be lehet írni, illetve a keresési kritériumokat rendezni lehet a fejlécben található piros nyilakkal.
Csoportosítani lehet továbbá a távozás és az érkezés helye szerint is az egyéneket. Ha pontosan keresünk valakit, érdemes több névalakkal (pl. Szűcs/Szűts/Szüts) is próbálkozni, mert a vasútállomásokon, határátkelőhelyeken vélhetően bemondás alapján, kézzel leírott listákkal láthatóan nehezen boldogultak feldolgozóik, és a keresztnevek sem mindig stimmelnek.
Előfordulhat az is, hogy valakit/valakiket többször is regisztráltak, esetleg eltérő helyeken: ennek oka lehetett – a korabeli kaotikus viszonyokon túl – például az is, hogy egyszer regisztrálták az érkezőket, amint magyar fennhatóságú területre léptek (ez 1920 áprilisáig, a román csapatok kivonulásáig még Szolnok volt!), majd még egyszer a Budapestre való érkezésükkor.
További információ
lendulet.trianon.100@gmail.com
