Több ország szolgálatában – a politikus, katona és költő-író Zrínyi Miklós identitásai

A jeles Zrínyi-kutató,
Kovács Sándor Iván
(1937–2019)
emlékére

Az utókor változó Zrínyi-képei

A kereken 400 esztendeje született Zrínyi Miklós (1620–1664) a 17. századi Magyar Királyság egyik legnagyobb formátumú főméltósága és politikusa, katonai gondolkodója és hadvezére, költője és írója volt. Sokrétű tevékenységéről könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre, mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy a magyarok által általában költő és hadvezér Zrínyi Miklósként, a horvátok által pedig többnyire Nikola Zrinski Čakovečki-ként (csáktornyai Zrínyi Miklós) vagy Zrínyi Miklós bánként emlegetett arisztokrata a 19–20. században a magyar és horvát irodalom, történelem és nemzeti emlékezet paradigmatikus alakjává vált.

A Zrínyiről kialakult kép azonban nem egységes, így helyesebb részben korszakonként, részben kutatói irányzatonként változó Zrínyi-képről beszélni. Az elmúlt 200 esztendőben ugyanis a mindenkori tudomány és politika Zrínyit eltérő hangsúlyokkal mutatta be.

Megítélése ráadásul gyakran nem saját kora viszonyrendszerében és kimagasló tevékenysége alapján, hanem az utókor különféle elvárásainak megfelelően történt.

Zrínyi életművét és gondolatait a 19. században éppúgy magukénak vallották az osztrák birodalmi patriotizmus képviselői, miként a magyar függetlenségi politika és történetírás vezéralakjai. Noha a 18. században a jezsuita történetírók már említést tettek a politikus-katona horvát bánról, mivel a 18–19. század fordulóján eposzíró költőként fedezték fel, mindenekelőtt a magyar irodalmi kánonnak vált kiemelkedő alakjává, legnagyobb epikus költőjévé. Ezt önmagában jól jelzi, hogy mind a mai napig „költő és hadvezér”-nek tituláljuk, pedig Zrínyi életében az irodalmi munkásság (még egészen kiemelkedő jelentősége ellenére sem) nem állt, de egy politikus hadvezér esetében nem is állhatott a legelső helyen.

Az 1848-as márciusi ifjak egyike, Vasvári Pál a költőről írt életrajzában azután már a magyar függetlenség szimbólumává is tette Zrínyit. Tudós utódai később gyakorta őt is „túllicitálták”. A 20. század második felére a magyar hadtudomány szerint Zrínyi az önálló magyar nemzeti hadsereg felállításának legelső szorgalmazója lett, így még a kommunista államvezetés is elfogadta. Ezt jól jelzi, hogy 1955 tavaszán miniszteri utasításra a korábbi Honvéd Akadémia felvette a nevét.

Ugyanebben a függetlenségi szemléletben a romantikus történetírói irányzat képviselői a horvát bánt a legutóbbi időkig úgy mutatták be, mint aki nem csupán az oszmánokkal, hanem a bécsi udvarral szemben is küzdelmet folytatott Magyarország függetlenségéért. Sőt e koncepció szerint Zrínyi nevezetes téli hadjáratát 1664 elején a bécsi hadvezetéstől függetlenül hajtotta végre. Ám a két világháború között használták őt a revizionizmus képviselői is. Az 1970-es évektől pedig történetírásunk előbb a törökök kiűzésének kulcsfigurájává, majd a rendszerváltást követően olykor még Európa egész sorsát is alakító személyiséggé tette.

Mindezen elméletek hatását szemléletesen jelzi a 2014-ben kiadott 6. osztályos történelemtankönyv összegzése: „Zrínyi életét az önálló magyar hadsereg felállításának és a törökök kiűzésének szentelte.” S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a magyarok mellett a horvátok is egyik legnagyobb nemzeti hősüknek tekintik. Sőt volt olyan időszak, amikor a magyar és a horvát történelmi emlékezet formálói egymással versengve szívós küzdelmet folytattak érte. Az utóbbin napjainkra szerencsére már nagyobbrészt túl vagyunk.

Joggal merül fel a kérdés, miként lehetséges, hogy Zrínyit egyrészt magukénak tudják-tudták érezni magyar, horvát vagy akár osztrák birodalmi patrióták, nagyra értékelték magyar és horvát nemzeti romantikusok, magyar revizionisták és meggyőződéses kommunisták, másrészt vizsgálják évtizedek óta magyar, horvát, német és olasz irodalmárok, történészek, hadtudósok, filozófusok és művészettörténészek. Az alábbi írás erre próbál választ keresni Zrínyi lojalitásainak és identitásainak eredve nyomába.

A Magyar–Horvát Királyság a Habsburg Monarchiában

Zrínyi kimagasló tevékenységének túlzásoktól mentes megítélését a legutóbbi időkig elsősorban az hátráltatta, hogy a kutatás az egyik legmeghatározóbb dolgot nem vette figyelembe vele kapcsolatban. Nevezetesen azokat az egykorú államkereteket, amelyekben élt és alkotott (lásd a mellékelt térképet).

Forrás:
Nagy Béla (BTK Történettudományi Intézet)

Pályáját és lojalitásait ugyanis csakis akkor érthetjük meg, ha nem a magyar vagy a horvát nemzetépítés keretében, nem az Osztrák–Magyar Monarchia problémáinak és nem a Trianon vagy az 1945 utáni Magyarország politikai vezetése által befolyásolt történetírásnak a szemszögéből ítéljük meg.

Zrínyinek egészen más keretek között kellett sokrétű pályáját befutnia, mint 1918 utáni magyar és horvát politikus utódainak.

Egyfelől az 1526. évi mohácsi csata utáni fél évszázadban kialakult új államigazgatási rendszerben, másfelől tisztségeinek és birtokainak megfelelően, végül családja hagyományait folytatva nem egy, hanem három állam színpadán kellett politizálnia, helytállnia, maga, famíliája és országai érdekeit érvényesítenie. Egyrészt a Magyar Királyság elitjében, másrészt a magyar állammal 1102 óta uniót alkotó, ám egyre több szuverenitásra vágyó Horvát Királyság rendiségében, harmadrészt pedig abban a közép-európai Habsburg Monarchiában, amelyhez közös uralkodóiknak köszönhetően a magyar-horvát állam a 16. században csatlakozott.

Ebben az új államszövetségben viszont a kül-, had- és pénzügyek évszázadokon át túlnyomórészt közösek voltak. Emiatt önálló magyar hadseregről a kora újkor legjelesebb magyar-horvát hadtudósa reálisan nem gondolkodhatott. Sokkal inkább gondolkodott egy a törökellenes végeken bármikor bevethető, magyar és horvát katonákból álló, állandó, mozgó haderőben, amelynek egész életében nap mint nap tapasztalta a hiányát, s amelynek finanszírozására ott állhattak volna a Habsburg Monarchia erőforrásai is.

A kettő között óriási a különbség! Míg az előbbire csak egy önálló magyar nemzetállamban lett volna lehetőség (ilyen azonban a 17. századi Európában egyetlenegy sem létezett, miként önálló osztrák, cseh vagy horvát haderő sem), utóbbi a törökellenes határvédelem és a magyarországi hadügyek modernizációjával akár a Monarchia kereteiben élő Magyar Királyságban is megvalósítható lett volna. S noha önálló magyar hadügyről a 17. században még nem beszélhetünk, a horvát bán teljes joggal tartható a magyar nyelvű hadtudományi irodalom megteremtőjének.

Zrínyinek szinte egész életét veszélyekkel teli helyzetben kellett leélnie. Egyfelől ugyanis a 17. századra a törökök előrenyomulása miatt egyre csökkent a magyar-horvát állam területe – s Kanizsa 1600-ban történt elvesztése után éppen a Zrínyiek muraközi családi birtokainál volt a legkeskenyebb, alig néhány tucat kilométer. Másfelől, miként az 1663–1664. évi háborúra vonatkozó legújabb kutatások jelzik, az 1680-as évekig, azaz a Habsburgok állandó hadseregének kialakulásáig és egy európai diplomáciai-katonai koalíció létrehozásáig, az Oszmán Birodalom Magyarországon még mindig komoly erőfölényben volt. A törökök kiűzésének az 1660-as években tehát nem volt realitása, még ha mozgósító jellege miatt a kérdéskör a propaganda és az irodalom szintjén az egész 17. században jelen volt is, így természetesen Zrínyinél is.

Az aktívabb törökellenes fellépés és az oszmánok kiűzése között óriási a különbség!

Különösen akkor, ha a korszak legjelentősebb magyar-horvát hadvezérének igen számottevő katonai sikert, sőt európai hírnevet hozó téli hadjárata ellenére az 1663–1664. évi háború békefeltételeit Vasváron egyértelműen az oszmánok diktálták. S rögtön tegyük hozzá: néhány éve már az is közismert, hogy a téli hadjáratot a horvát bán nem Bécs engedélye nélkül vezette (lásd a mellékelt térképet).

Forrás:
Nagy Béla (BTK Történettudományi Intézet)

Sőt, a török területekre irányuló nagyszabású diverziós akció tervét 1663 nyarától a bécsi hadvezetés egyenesen Zrínyivel együtt dolgozta ki – nem kizárt, hogy éppen az ő javaslatára. Ezt a magyar egyházi elit vezetője, Lippay György esztergomi érsek is hathatósan támogatta, majd maga az Udvari Haditanács rendelte a német birodalmi és egyéb hadakat a bán mellé, aki sikeres akciójáról folyamatosan tudósította a bécsi és grazi hadi kormányzatot.

A hadakozás ugyan teljességgel nem érte el célját, hiszen a törökök az elpusztított területeken is képesek voltak felvonulni, az ostromlott Kanizsát felmenteni, Zrínyi-Újvárt lerombolni, majd egészen a Rábáig menetelni, a téli hadjáratnak volt – az oszmán felvonulás számottevő nehezítésén túl – egy mind ez ideig kevéssé figyelembe vett, döntő következménye. Eredetei terveivel ellentétben a Belgrádnál telelő Köprülü Ahmed nagyvezír 1664. évi hadjáratát nem a Duna mentén vezette Győr, Pozsony és Bécs ellen, hanem a Dél-Dunántúlon.

Egykorú kép a két Zrínyi téli hadjáratáról és az eszéki híd fölégetéséről Forrás: dka.oszk.hu

Az oszmán erőfölény miatt 1664 nyarán Zrínyi reményei nem váltak valóra: Kanizsa ostroma eredménytelen volt, Mura menti várát a törökök lerombolták, birtokait hadak pusztították. Ennek ellenére a téli hadakozás és Kanizsa ostroma együttesen kisiklatta a nagyvezír Bécs ellen irányuló terveit. Így közvetett módon valójában megmentette Magyarországot! Amennyiben ugyanis a jelentős túlerőben lévő nagyvezír 1664 késő tavaszán a Duna mentén lendül támadásba, az oszmán–Habsburg békét bizonyosan nem Vasváron, hanem feltehetően Bécs alatt vagy legrosszabb esetben magában a császárvárosban kötötték volna meg.

Mindezek ismeretében Zrínyi kapcsán nemcsak a történeti szakmunkák, hanem még történelemtankönyveink túlzó állításait is érdemes lenne árnyalni. Különösen, hogy ez nem változtatná meg a teljes joggal igen pozitív Zrínyi-képünket, csupán az utókor különféle elvárásainak szemszögéből hangolná át Zrínyi-regisztereinket valóságosabbá és korhűbbé.

Határok fölött: Zrínyi különféle lojalitásai

A téli hadjárat új értelmezése Zrínyi lojalitásai szempontjából is sokatmondó. A 16–17. században ugyanis ritkaságnak számított, hogy egy nagy török háború idején a bécsi hadvezetés egy magyar-horvát arisztokrata javaslatát vegye figyelembe, majd idegen hadakat rendeljen a parancsnoksága alá.

Ez tehát nem Zrínyi történetírásunkban gyakran emlegetett bécsi udvar általi mellőzéséről, hanem éppen ennek ellenkezőjéről, kiemelkedő elismertségéről tanúskodik.

Ugyanezt jelzi az is, hogy 1663 őszén még a nagy háború közepette is civakodó magyar nagyurak (Nádasdy Ferenc országbíró és Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány) katonai hatásköri konfliktusát az uralkodó, I. Lipót végül úgy oldotta meg, hogy a Dunántúlon a horvát bánt nevezte ki a betegeskedő nádor, Wesselényi Ferenc országos főkapitányi posztjának ellátására.

Ám ugyanezt mutatja, hogy a téli hadjárat Habsburg-házi elismeréseként 1664. június 24-én IV. Fülöp spanyol király odaítélte Zrínyinek az egyik legnagyobb presztízsű világi lovagrendet, az aranygyapjas rendet, melyet Magyarországon korábban csakis nádorok nyertek el. Ez egyet jelentett az európai arisztokrácia legelőkelőbb elitjébe való bekerüléssel. Végül nagyrészt ugyanezt tükrözi Zrínyi teljes karrierje is, hiszen olyan lojalitásrendszer kialakítására volt képes, amely mind a magyar, mind a horvát államban, mind a Monarchia vezetésében újabb és újabb elismeréseket hozott számára.

Az újabb kutatások szerint az 1620. május 3-án, azaz nem 1-jén (mint eddig tudtuk) született Zrínyi karrierjét egyszerre építette mindhárom államban. Erről valójában már első jelentősebb közéleti szereplése és ezzel összefüggő legkorábbi irodalmi alkotása is érzékletesen tanúskodik. 1634. június 27-én, Szent László ünnepén ugyanis a magyar-horvát kettős anyanyelvű ifjú Zrínyit a Magyar Királyság fiatal főméltóságaként (királyi lovászmesterként) kiemelkedő megtiszteltetés érte: a bécsi gimnázium Natio Hungaricájának nevében egy a horvát történelem szempontjából is meghatározó magyar szent király ünnepnapján a bécsi Habsburg-udvar főméltóságai előtt, a császárváros fő templomának számító Szent István-dómban tarthatott nagyszabású latin nyelvű emlékbeszédet. Ezt követően pedig a már dédapja, a szigetvári hős által is bírt freyungi Zrínyi-palotában a bécsi udvar és a magyar-horvát állam előkelőségeit láthatta vendégül.

A grazi, nagyszombati és bécsi jezsuitáknál folytatott tanulmányai és egy itáliai utazás után, 1637. december 30-ától Zrínyi már III. Ferdinánd császár kamarása volt.

Ez egyértelműen jelzi szoros kötődését a Habsburg-udvarhoz, hiszen a 17. század legjelentősebb magyar főméltóságai közül ő nyerte el legfiatalabban e posztot.

Eközben már gyermekként megörökölte apja (György) említett királyi lovászmesteri posztját, azaz egy országos főméltóságot is. 1640. május elejétől azután, ugyancsak apját követve, már a magyar uralkodó légrádi és muraközi örökös főkapitánya lett. A Magyar és a Horvát Királyság határrégiójában fekvő, már a 17. században is sok tekintetben a horvát területekhez kötődő Muraköz védelme egyszerre szolgálta két országa, ám egyúttal saját birtokainak oltalmazását is. A közjó, a bonum publicum szolgálatát így egyeztette össze Zrínyi a privatummal, miként egykoron dédapja is tette, akinek az első magyar nyelvű eposzban állított maradandó emléket.

Ám Zrínyi hamarosan a Monarchia hadszínterére is kilépett: 1642–1644-ben horvát és magyar lovasezredekkel részt vett a harmincéves háborúban. Szolgálatai elismeréséről tanúskodik, hogy 1646. január 26-án a kialakulóban lévő Habsburg állandó hadsereg vezérőrnagya (Generalfeldwachtmeister) lett – miként legkorábbi portréja is mutatja.

Elias Widemann: Zrínyi Miklós portréja (1646) Wikimedia Commons

Eddigi ismereteink szerint ő volt az első magyar arisztokrata, aki ezt a címet viselhette, azaz ő volt az első magyar császári tábornok!

Egy bő esztendő múlva, 1647–48 fordulóján, azaz csupán 27 évesen Zrínyi – apjához és dédapjához hasonlóan – elnyerte a nádorrá választott horvát bán, Draskovich János posztját, miközben megtarthatta muraközi kapitányságát is. Így az 1640-es évek végétől Zrínyi már egyszerre volt a Habsburg-dinasztia állandó hadseregének főtisztje, a Magyar Királyság második főméltósága, a horvát rendek vezetője, miközben kincstári támogatással védelmezhette saját birtokait. Azaz egyszerre szolgálta a magyar és horvát pátriája érdekeit, miközben mindezeket magánérdekeivel is képes volt összeegyeztetni. Tisztségei és lojalitásai így határok fölött álltak, s mindig az adott helyzetben kellett eldöntenie, hogy éppen mely regisztereit erősíti fel.

Noha kevéssé közismert, 1659. december közepétől Zrínyi Miklós már titkos tanácsos is volt. Azaz tagja a Habsburg Monarchia legfelső tanácsadó grémiumának! Mégpedig ugyancsak elsők között azon magyar arisztokraták sorában, akik nem Magyarország nádorai voltak, hiszen az utóbbiak – az esztergomi érsek mellett – a 17. században már úgymond hivatalból viselték ezt a titulust. Így, amikor 1660 márciusában, majd 1662 tavaszán a Titkos Tanács és a magyar politikai elit együtt tárgyalta meg a török háború kérdését, Zrínyi nem a meghívott magyarok, hanem a titkos tanácsosok között foglalt helyet. Persze ez nem jelentette azt, hogy mindig adtak volna a véleményére. Ezt ugyanis gyakran befolyásolta maga az adott kérdés, az egyes vélemények érvényesülése pedig elsősorban a mindenkori udvarbeli erőviszonyok függvénye volt. Röviden szólva nem beszélhetünk Zrínyi és a magyar érdekek szándékos figyelmen kívül hagyásáról.

Előkelő magyar-horvát országos és rendi tisztségei (bán, királyi lovászmester és magyar tanácsos) mellett Zrínyi tehát a Monarchia vezető politikai-katonai elitjének is tagja volt. Ezzel a korban csaknem páratlannak számító udvari elismertséggel is magyarázható, hogy Zrínyi-Újvár felépítését is eltűrték, sőt támogatták, pedig kétségkívül sértette az oszmánokkal kötött békét. Ezért lehetett 1663 őszén a nádor helyett éppen ő a Dunántúlon országos főkapitány, és ezért bízhatta rá az általa régóta védelmezett Muraköz előterében az Udvari Haditanács a téli hadjárat vezetését.

Zrínyi-Újvár látképe (1664) Forrás: OSZK MEK

Egy ilyen kaliberű politikus még azt is megtehette, hogy céljai eléréshez a Német-római Birodalom fejedelmei között keressen szövetségeseket, akár még a bécsi udvar döntéseinek befolyásolása érdekében is. Tette ezt ráadásul a korabeli kommunikáció, propaganda és reprezentáció bevett módszereivel, amelyeket udvari és birodalmi politikustársaihoz hasonlóan magas szinten használt a közvélemény befolyásolására. Országos és európai hírnevéhez ez ugyancsak alapvetően hozzájárult.

Sokszínű identitásrendszerben

Zrínyi családi és nyelvi kötődése is jóval sokszínűbb volt, mint azt általában vélik. Déd- és nagyapjához hasonlóan ugyanis tisztségei mellett feleségei szintén a Habsburg Monarchia elitjéhez, mégpedig nemzetek felett álló arisztokráciájához kötötték. Bár első feleségének neve inkább horvátosan cseng, Draskovich (Drašković) Mária Euzébia édesanyja az ismert stájer családból származó Anna Veronika Freiin von Eibiswald volt. Mindeközben apja (Gáspár) magyar tanácsosi címe és szlavóniai birtokai ellenére a stájerországi Luttenberg grófja is volt. Így a Zrínyi magyar nyelvű verseiben Violaként emlegetett feleség sem Magyar- vagy Horvátországban, hanem Grazban született, keresztszülei stájer főnemesek voltak, sőt 1646. februári esküvőjüket sem magyar vagy horvát földön, hanem a Draskovichok braunecki várában, Stájerországban tartották.

Felesége korai halálát (1650) követően Zrínyi második házastársát még előkelőbb körből, egyenesen a bécsi Habsburg-udvartartásból választotta. Maria Sophia Löbl édesanyja a neves horvát-magyar családból származó Ráttkay Anna Katalin volt, azaz őbenne is egyszerre csordogált osztrák, horvát és magyar vér. Édesapja, a stájer származású Hans Christoph Löbl ugyanakkor 1629-től haláláig a bécsi császárváros helyőrségének parancsnoka és néhány esztendőn át az Udvari Haditanács elnöke volt. Ám 1625-től magyar „állampolgársággal” is rendelkezett, mégpedig a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem elleni hadakozásokban tanúsított szolgálatainak köszönhetően. A horvát bán, az egyik legnagyobb magyar hadtudós és egyik legjelesebb költőnk tehát a Habsburg Monarchia osztrák „hadügyminiszterének” leányát vette feleségül! Az esküvőre 1652. április 22-én szintén nem Magyarországon, hanem a bécsi Schottenkirchében került sor.

A családi kötődések mellett Zrínyi nyelvi identitásrendszere is sokszínű volt, amiről gazdag könyvtára is tanúskodik. Magyar és horvát anyanyelve mellett a Magyar Királyság hivatalos nyelvét (a latint), a Habsburg Monarchia közvetítő nyelvét (a németet) is magas szinte bírta, emellett még olaszul, sőt valamelyest törökül is tudott. E nyelvi sokszínűség ugyanakkor a nemzetek feletti arisztokrácia esetében nem volt ritkaság. Elegendő horvát költőként is számon tartott testvérére, Zrínyi Péterre (horvátul Petar Zrinskire) vagy az Erdődy, Esterházy és Pálffy családok tagjaira gondolnunk.

Ezeket a lojalitásokat és identitásokat persze nem volt könnyű összeegyeztetni. Különösen, hogy Zrínyi nem mindig tudta érdekeit Bécsben, Pozsonyban, Zágrábban vagy Grazban teljességgel érvényesíteni, vagy mikor Zrínyi-Újvár kapcsán összetűzésbe keveredett a bécsi hadvezetéssel, az elavult nemesi felkelés kapcsán pedig a magyar rendekkel. Noha különféle lojalitásainak köszönhetően határok fölött politizálhatott, az egykori haditanácselnök sógoraként, császári tábornokként és a közös Magyar–Horvát Királyság egyik legfőbb méltóságaként nem lehetett könnyű elviselnie, hogy Bécsben és Pozsonyban nem adtak mindig úgy a szavára, ahogy ő elvárta. Ennek ellenére a Habsburg uralkodók iránti lojalitása talán csak 1664 késő nyarának háborús válsághelyzetében kezdett meginogni, november 18-án vadászbalesetben bekövetkezett tragikus halála miatt azonban e bizalomvesztés mértékét nehéz megbecsülni.

Mindezek következtében mind politikusként, mind katonaként, mind íróként – lojalitásait és identitásait különféle helyzetekben eltérő módon „regisztrálva” – gyakran egészen különböző szerepekbe kényszerült. A költőként és íróként is hallatlanul tehetséges Zrínyi irodalmi identitása talán éppen amiatt annyira markáns és szenvedélyes, hadtudományi munkássága pedig egyedülálló és ambiciózus álmokkal teli, mert a tényleges napi politikában az említett három állam eltérő érdekei teljességgel sohasem voltak összeegyeztethetőek. Az irodalmi és hadtudományi munkásság alapján tehát a főméltóság, politikus és hadvezér tevékenysége nehezen vagy csak részben rekonstruálható, az előbbi területek kiemelkedő jelentősége viszont talán éppen a politikus, katona és arisztokrata különféle lojalitásainak gyakran feloldhatatlan összeütközésével is magyarázható.

A fentiek fényében a jövőben helyesebb lenne költő és hadvezér helyett politikus, katona és költő-író Zrínyiről beszélnünk, miként jelen írásunk címében is tettük.

Az ezeket a területeket vizsgáló diszciplínák határait pedig – a több ország szolgálatában álló Zrínyit követve – érdemes lesz az eddigieknél is határozottabban átjárni.

Közép-Európa közös hőse

A 2020-as Zrínyi Miklós-emlékév kezdetén az újabb kutatások alapján bátran kijelenthető: a politikus, katona és költő-író Zrínyi Miklós különféle lojalitásainak és identitásainak, tisztségeinek, házasságainak és birtokainak köszönhetően egyszerre volt igen meghatározó és elismert tagja a Magyar és a Horvát Királyság, valamint a Habsburg Monarchia politikai-katonai elitjének egyaránt. Pályája érzékletesen bizonyítja, hogy a 17. század közepén a dinasztia és az uralkodó iránti hűség összeegyeztethető volt a „hazafisággal”, azaz a Magyar Királyság, a magyar és horvát „rendi nemzetek” érdekeinek védelmével és több ország szolgálatával.

Ezért joggal lehet rá büszke minden magyar és horvát, sőt osztrák és közép-európai állampolgár, minden szigetvári, zágrábi vagy csáktornyai lokálpatrióta. S éppen emiatt vizsgálhatják a jövőben is egyszerre magyar, horvát, osztrák, olasz és más nemzetiségű történészek, hadtudósok, irodalmárok és egyéb diszciplínák művelői. Zrínyi ugyanis összeköt, nem pedig szétválaszt. Határok fölött összeköthet napjainkban is országokat, nemzeteket, politikusokat, tudósokat és hétköznapi embereket. Joggal közös hősünk tehát, őrizzük meg alakját a jövőben is ekként!

Ajánlott irodalom

A szentgotthárdi csata és a vasvári béke. Oszmán terjeszkedés – európai összefogás. Szerk. Tóth Ferenc, Zágorhidi Czigány Balázs. Bp. 2017.

A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában. Szerk. Bene Sándor, Hausner Gábor. Bp. 2007.

Határok fölött. Tanulmányok a költő, katona, államférfi Zrínyi Miklósról. Szerk. Bene Sándor, Fodor Pál, Hausner Gábor, Padányi József. Bp. 2017.

Hausner Gábor: Márs könyvet olvas. Zrínyi Miklós és a 17. századi hadtudományi irodalom. Bp. 2013.

Nagy Levente: Zrínyi és Erdély. A költő Zrínyi Miklós irodalmi és politikai kapcsolatai Erdéllyel. Bp. 2003.

Pálffy Géza: Zrínyi Miklós nagy napja. Az 1663–1664. évi török háború egyik meghatározó eseménye: a vati hadimustra 1663. szeptember 17-én. 2. jav. kiadás. Bp.–Pápa 2016.

Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. 2. kiadás. Bp. 2002.

Várkonyi Ágnes: Európa Zrínyije. Válogatott tanulmányok. Bp. 2010.

Várostromok és Közép-Európa Zrínyi Miklós (1620–1664) korában. Szerk. Bujdosné Pap Györgyi, Fejér Ingrid, H. Szilasi Ágota. Eger 2017.

Zrínyi Miklós összes művei. Szerk. Kovács Sándor Iván. Bp. 2003.

Zrínyi-album. Szerk. Hausner Gábor. Bp. 2016.

Zrínyi-Újvár emlékezete. Szerk. Hausner Gábor, Padányi József. Bp. 2012.