Teleki Pál halála – dilemmák és hiedelmek

Teleki Pál öngyilkos lett.

Ha pszichotörténeti megközelítésben vizsgáljuk a halálát, egy sor körülmény mutat arra, hogy a miniszterelnök önkezével vetett véget életének:

• Legalább egy öngyilkossági kísérletéről és két idegösszeomlásáról tudunk a húszas–harmincas évekből.
• Teleki a húszas évek eleje óta súlyos beteg volt: az első világháborúban szerzett baja 1923 elején egyik veséjének eltávolításához vezetett. Emiatt éveken keresztül katétereznie kellett magát, ami nyilván nem használt a kedélyállapotának.
• 1941 kora tavaszán tudta meg, hogy imádott édesanyja és felesége is súlyos beteg. (Mindketten túlélték, egyikük néhány hónappal, másikuk bő egy évvel.) Egyes visszaemlékezések szerint a válságos március végi –április eleji napokban tudta meg, hogy felesége állapota visszafordíthatatlan: március végén be kellett feküdnie a Városmajor utcai János-szanatóriumba, ahol férje, amikor éppen Budapesten volt, hűségesen látogatta.
• Nem tudni, mennyire érintette súlyosan, de mindkét gyermekének ekkoriban bomlott fel az első házassága.
• Március végi, szatmári körútján szembesült azzal, hogy sokat propagált, viszonylag toleráns nemzetiségpolitikai elképzeléseit a helyi közigazgatás semmibe veszi.
• A Jugoszlávia körül kiéleződő háborús feszültség és az abban vállalt magyar szerep azt vetítette előre, hogy a magyar semlegesség (egészen pontosan az európai háborútól nem hadviselő félként való távolmaradás) végzetesen kompromittálódik.
• A miniszterelnököt nyomaszthatta a Bánságtól Tolnáig tervezett német ütközőállam, a Prinz Eugen Gau ötlete is. Keményfi Róbert közelmúltban megjelent tanulmányából azonban tudjuk: ilyen birodalmi terv sohasem létezett, itt legjobb esetben is egy jugoszláviai német közösségben született terv magyar újraírásáról és az ezzel kapcsolatos félelmekről szólt – hatása azonban volt a miniszterelnök pszichéjére.

Teleki Pál Forrás: OSZK MEK

A magára hagyott kormányfő

Ebben a politikai helyzetben Horthy Miklós magára hagyta miniszterelnökét, egyébként nem először: IV. Károly első visszatérési kísérlete kapcsán tanúsított antipolitikus magatartása Teleki 1921. áprilisi lemondásában is szerepet játszott. A kormányzó lelkesen egyezett bele a Jugoszlávia elleni támadással kapcsolatos német követelésekbe.

A Legfelső Honvédelmi Tanács 1941. április 1-i ülésén a magyar kormánytagok (köztük Teleki is) beleegyeztek abba, hogy a magyar honvédség társul a német akcióhoz, területét és infrastruktúráját kölcsönzi a Wehrmacht akciójához, ezt azonban feltételekhez kötötték: magyar seregtestek nem lépnek túl a történelmi magyar határokon, nem kerülnek német alárendeltségbe, és akcióba is csak akkor lépnek, ha Jugoszlávia már de jure felbomlott. A német–magyar tárgyalásokkal megbízott vezérkari főnök és honvédelmi miniszter döntéseinek felülbírálására pedig Horthyt kérték fel. Ez lett volna a biztosíték Teleki számára, amely azonban alig egy napig tartott ki. Április 2-án délután a kormányzó telefonon tájékoztatta miniszterelnökét, hogy a katonai akció során a Legfelső Honvédelmi Tanács határozatait részben figyelmen kívül fogja hagyni, és szabad utat enged a katonáknak. Teleki a fültanúk szerint hevesen tiltakozott. A búcsúlevél fordulatai („nem tartottalak vissza”) szintén erre a véleménykülönbségre utaltak.

Ezek a stresszfaktorok, párosulva más tényezőkkel (magas életkor, dohányzás, önértékelési zavarok, önvád, lőfegyver birtoklása stb.) együttesen vezettek el az ún. öngyilkosság előtti tünetcsoport kialakulásához és a dinamikus érzelmi beszűküléssel járó preszuicid állapothoz.

Hiedelmek kontra tények

Teleki búcsúleveleket is hagyott, amelyekben szót ejtett motívumairól. „Szószegők lettünk” – indít a kormányzónak írott levél, és hivatkozik a néhány hónappal korábbi barátsági szerződésre Magyarország és Jugoszlávia között; ezt a dokumentumot Teleki saját diplomáciai sikerének tudta be, összeomlását pedig a saját kudarcának. A levélben szól arról is, hogy a sajtó által széles körben pertraktált atrocitások a jugoszláviai kisebbségek ellen nem igazak – és ilyen módon hadba lépési motívumként sem használhatók fel. Márpedig a közvélemény felkészítéseként az 1938 utáni területszerzésekben ez a körülmény folyamatosan felbukkant, nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában is.

Teleki Pál egyik búcsúlevele Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár

Mit szoktak felhozni a merényletpártiak?

Az alábbiakban néhány olyan markáns szempontot vetek fel, amelyeket a gyilkosság hívei rendszeresen hangoztatni szoktak:

• „A búcsúleveleket nem Teleki írta.” Ez tévedés: igazságügyi írásszakértő állapította meg, és néhány száz, Teleki kezével lejegyzett levél elolvasása után magam is megerősíthetem, hogy a búcsúlevelek Teleki Pál kezétől származnak. Azok, akik egy állítólag létező, „pszichografológia” nevű tudomány nevében értekeznek arról, hogy Teleki a leveleket kényszer hatására írta, benne szándékos jeleket küldött, és sorain igazából „rendíthetetlen nyugalom” érződött, teljességgel tévúton, illetve a sarlatánság hímes mezején járnak. A miniszterelnök által használt és a merényletpártiak által sokszor felhozott kifejezések („legpocsékabb nemzet”, „hullarablók”) már csak azért is teljesen beleillenek a Telekiről alkotott képbe, mert nemcsak hogy ennél sokkal cifrábbakat is megengedett magának, akár írásban is, de utolsó heteinek-hónapjainak nyilvános beszédeiből sem hiányoznak a nemzeti áldozatvállalást, kötelességtudat-hiányt, felelősséget felvető, erősebb hangú szónoki fordulatok.
• „A katolikus egyház nem temet el öngyilkosokat.” De, eltemet. A kánonjognak megvannak azok a gumiparagrafusai, amelyek ilyesmire lehetőséget adnak, kiváltképp, ha miniszterelnökről van szó. A mi esetünkben az 1917-től érvényes egyházi törvénykönyv 1203–1242-es artikulusai nyújtanak elég kibúvót. Ugyanakkor nem véletlen, hogy Telekit nem Serédi Jusztinián prímás, esztergomi érsek búcsúztatta, hanem saját lelkiatyja, a Bazilika plébánosa, Witz Béla.
• „Láttak németeket bemenni a Sándor-palotába.” Soha senki nem mondta, hogy saját szemével látott volna németeket bemenni a miniszterelnökségre az ominózus éjjelen. E kijelentések forrásai szinte mindig másod-harmadkézből hallott, évtizedekkel később lejegyzett információk. Nagyrészt ilyenekre támaszkodik a merényletelméletek legtöbbet forgatott kompendiuma, Zakar András közelmúltban ismét kiadott munkája is. A németeknek nem volt szükségük Teleki megölésére, hisz láttuk, 1941. április 1-jén Teleki beleegyezett a Jugoszlávia elleni támadásba, és nem annak ténye, hanem módja miatt voltak aggályai.
• „Miért Bakay Lajos agnoszkálta a holttestet, aki nem is volt a törvényszéki orvostan szakértője?” Bár ez a körülmény mint kifogás irreleváns, Bakay orvosprofesszor, a II. Sz. Sebészeti Klinika vezetőjének gyanúba hozása nonszensz. Bakay legalább két évtizede ismerte Telekit, hosszú évek óta volt személyes kezelőorvosa. A holttest azonosításában részt vevő másik orvos, Leviczky Károly évtizedekkel később is megerősítette, hogy Teleki igenis önkezével vetett véget életének.
• A leginkább érdekeltek: Teleki családtagjai (menye, fia, veje) soha nem vonták kétségbe az öngyilkosság tényét.
• Soha nem került elő levéltári dokumentum arra vonatkozóan, hogy a náci Németország (vagy más) megszervezte volna a miniszterelnök meggyilkolását. Nincs nyom arra vonatkozóan, hogy a magyar királyi kormány 1940 tavasza után is komolyan napirenden tartotta volna egy emigráns kormány létrehozását Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon, és ezzel kiváltotta volna Teleki meggyilkolását. (Mint ahogy ezt egy közelmúltban megjelent munka igyekszik sugallni.) Sőt, akik az ellenkormány tervében részt vettek, ezt egyértelműen cáfolták.

Széchenyi István (Ferenc József) tér, a Magyar Tudományos Akadémia bejárata, a Magyar Földrajzi Társaság 50. éves jubileumi gyűlésének zárónapja 1922. május 7-én, balra Teleki Pál (későbbi miniszterelnök), középen József Ferenc főherceg (József főherceg és Auguszta főhercegnő fia), mellette díszmagyarban Cholnoky Jenő Fotó: Fortepan

Vannak persze jogosan felvethető kérdések is: ilyen az, hogy miért nem hallotta meg a pisztolylövést a Sándor-palota személyzete, miért csak reggel fedezték fel a holttestet. Erre magyarázat lehet a miniszterelnöki lakosztály viszonylag félreeső helye a Sándor-palotában, a vastag falak, és hogy a személyzet az épület más traktusában volt elhelyezve. Akik a merényletteóriák mellett állnak ki, általában nem pusztán egy önmagában ellentmondásos tett (a hívő katolikus politikus öngyilkossága) ódiumát akarják elhárítani Teleki feje fölül, hanem emlékezetpolitikai fordulatot akarnak. Ha Telekit meggyilkolták, akkor Magyarország is a nemzetiszocialista agresszió áldozata, és ha áldozat, akkor tulajdonképpen semmi sem úgy történt. Ez elvárásként naiv, gondolatmenetként hamis.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a történettudománynak ne lehetnének feladatai az 1939 és 1941 közti magyar történelem tekintetében. Bár ez az időszak a 20. századi magyar történelem egyik legalaposabban feltárt időszaka (Trianon és az 1956-os forradalom mellett), de főleg külpolitikai értelemben az: Juhász Gyula könyvének 1964-es megjelenésétől máig számtalan könyv és tanulmány foglalkozott a korszak magyar politikájával. Ezek azonban főleg a korszak diplomáciatörténetére, a magyar mozgástér szűkülésére koncentráltak: monografikus feldolgozás például a korszak magyar belpolitikájáról csak elvétve született.

Horthy miklós távozik a Parlamentből, ahol Teleki Pált felravatalozták Forrás: MNM Történeti Fényképtár

Teleki halálának kutatásával kapcsolatban is van még feladat: a mai napig nem kerültek elő a hivatalos eljárás iratai, a halottszemle jegyzőkönyve, a boncjegyzőkönyv, a hatósági eljárás más iratai, az ekkor készített fényképek. Mindösszesen egy pár soros, a sajtó számára készített nyilatkozattal rendelkezünk a két eljáró orvostól. Van tehát teendő bőven.

Bár egy korábbi végrendeletében Teleki a lehető legegyszerűbb temetést kérte, a kormányzat ezt, stallumára való tekintettel, nem vette figyelembe. A temetési menet április 7-én a Parlament elől indult, a halottas hintó a Kerepesi úti temetőig tartó útján cserkészek sorfala között haladt, és a temetési menetben ott volt a kormány és számos közméltóság. A menet ideje alatt megszólaltak a légvédelmi szirénák: előző napon megindultak a németek Jugoszlávia elleni hadműveletei, és több jugoszláv gép repült a magyar légtérbe. A veszély hírére Horthy kormányzó elhagyta a menetet, és visszatért a budai Várba.