Szinte teljesen kicserélődött az őskorban a Brit-szigetek népessége

Vándorlások és változások Európában 4700–4400 évvel ezelőtt – a „harangedény-jelenség” megfejtése

A tanulmány rövid összefoglalója a Nature oldalán itt érhető el A Brit-szigetektől Észak-Afrikáig, Portugáliától Budapestig számos olyan leletegyüttest találtak az i. e. 2700–2400 közötti évszázadokból, melyeket egységes kerámiaművesség (az ún. harang alakú edények), viselet (csontgombok, csontból készült csüngők) és fegyverek (rézből készült tőrök, íjászattal kapcsolatba hozható nyílhegyek és csuklóvédő lemezek) jellemeznek. E leletcsoportokat összefoglaló néven harangedény-jelenségként ismeri a régészet. A létrejöttükben szerepet játszó folyamatok megismerése régóta foglalkoztatja a kutatókat, hiszen így jobban megérthetnék ezt az európai rézkor és bronzkor határát jelentő időszakot. A legfontosabb kérdés, hogy egy ilyen nagymértékű egységes jelenségcsoport mögött mi állhat: emberek/közösségek vándorlása, esetleg inkább az új eszmék/hatások áramlása, vagy mindezek ötvözete.

A harang alakú edények kultúrájának temetkezési tárgyai – Szigetszentmiklós – Felső Ürge-hegyi-dűlő, 146. sír Forrás: Patay Róbert

Erre a kérdésre kereste a választ az az európai és tengerentúli vezető kutatóintézetekből és munkatársaikból álló 144 tagú kutatócsoport, mely közel 400 őskorban élt ember genetikai adatait elemezte.

Új szokások az őskori Budapest határában

A harang alakú edények egyik keleti elterjedési határát Budapest térsége jelenti. Itt, a Duna mentén figyelhetők meg a korszak települései és temetői, melyekben a keleti, nyugati és déli területekről érkező közösségek nyomait fedezhetjük fel. A Budakalászon, Békásmegyeren és Szigetszentmiklós határában feltárt temetkezések elemzésével 13 magyar régész, antropológus és genetikus kutató vett részt a tanulmányban. Az MTA BTK Régészeti Intézet és a korszakot közelebbről vizsgáló Lendület Mobilitás Kutatócsoport széles hazai és nemzetközi együttműködésben dolgozott a projekten. A Budapest környékéről származó minták genetikai vizsgálatát az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumában Szécsényi-Nagy Anna vezetésével végezték.

Kiss Viktória, a Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője elmondta, hogy az i. e. 2500–2200 között Budapest környékén megfigyelhető közösségek körében a Nyugat- és Közép-Európából érkező bevándorlók mellett a – genetikailag – újkőkori-rézkori gyökerekkel bíró helyi lakosok is megtalálhatóak, akik minden bizonnyal felvették az új szokásokat, ugyanis sírjaikat részben az ideérkezők hagyományait követve alakították ki.

A harang alakú edények i. e. 3. évezredi kultúrájának elterjedési térképe Forrás: Van der Linden 2007

Népvándorlás a Brit-szigetekre

„Az összeurópai genomikai eredmények alapján megállapítható, hogy a harang alakú edények az Ibériai-félszigetről Közép-Európába a közösségek jelentős vándorlása nélkül jutottak el” – mondta el Kiss Viktória. Mindemellett azonban érdekesség, hogy most fény derült a már korábban vizsgált, a kelet-európai sztyeppvidék felől Európát elérő gödörsíros kurgánok (Jamnaja-kultúra) közösségeinek Nyugat-Európa genetikai történetét befolyásoló hatására is. E keleti, sztyeppei elemek nyomon követésével igazolható lett most a harang alakú edényeket használó közösségek tömeges áttelepülése az európai kontinensről a Brit-szigetekre. Ez utóbbi térség őskori genetikai képe mind ez idáig szinte ismeretlen volt. A mostani eredmények arra utalnak, hogy a lakosság cseréje igen jelentős, közel 90%-os mértékű volt a szigeteken, és ez a bronzkor hajnalán újonnan érkező népcsoport adhatta a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.

A 107, közte számos hazai intézmény részvételével készült, kiterjedt tanulmány az archeogenetikusok, régészek és antropológusok világszintű összefogásának eddigi legjelentősebb eredménye, amely Európa egyik legnagyobb őskori rejtélyét fejtette meg. „Jelenlegi tudásunk szerint ez tekinthető a világ legszélesebb körű őskori genetikai vizsgálatának” – mondta el Szécsényi-Nagy Anna.

A tanulmányban vizsgált őskori minták származási helye Forrás: Olalde et al. 2018

A i. e. 3. évezredből származó emberi maradványokat a régészekből, antropológusokból, genetikusból álló hazai kutatócsoport tagjai elemezték az MTA BTK Régészeti Intézet (Bánffy Eszter, Kiss Viktória, Köhler Kitti, Kulcsár Gabriella, Mende Balázs Gusztáv, Szécsényi-Nagy Anna), az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszék (Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás), a Budapesti Történeti Múzeum (Endrődi Anna), a szentendrei Ferenczy Múzeum (Patay Róbert), a Salisbury Kft. (Czene András), a Magyar Természettudományi Múzeum (Bernert Zsolt) és a debreceni Déri Múzeum (Dani János) munkatársaiként.

Délkelet-Európa volt az őskor egyik genetikai és kulturális csomópontja

A tanulmány rövid összefoglalója a Nature oldalán itt érhető elA most megjelent másik cikk Délkelet-Európa őskorával foglalkozik, és szorosan kapcsolódik egy korábban az mta.hu-n bemutatott harvardi–budapesti vezetésű Nature-tanulmányhoz. A 225 őskori ember genomszintű vizsgálata a térségben élő vadászó-gyűjtögető őslakosok és az i. e. 7. évezred végén Anatóliából ideérkező első földművesek változatos kapcsolatairól árulkodik. „Az eredmények bizonyos területeken gyors keveredésről, máshol pedig izolált egymás mellett élésről tanúskodnak” – mondta Szécsényi-Nagy Anna.

A cikk rendkívül gazdag genomikai sorozattal bír a Vaskapu környékén, az újkőkorig túlélő, őskőkori halászattal is foglalkozó vadászó-gyűjtögető közösségből. Ugyan eddig kulturálisan (régészetileg) izoláltnak tűntek ezek a közösségek, most azonban az új genetikai adatok bizonyítják, hogy az őslakosok változatos kapcsolatokat létesítettek az Anatóliából érkező földművesekkel, akik közül néhányan maguk is adoptálták a halászó életmódot.

A most megjelent tanulmány a leletanyagban híresen gazdag bulgáriai Várna lelőhelyen feltárt rézkori temető 43. sírjában eltemetett férfit is vizsgálta Forrás: Wikimedia Commons/Yelkrokoyade - CC BY-SA

A Harvard Medical School laboratóriuma által vezetett nemzetközi kutatócsoport most először vizsgálta a nemek szerepét a keveredésben. Délkelet-Európában az őslakosságból férfiak és nők is beházasodtak az új telepesek közösségeibe, Közép-Európában azonban a vadászó-gyűjtögetők közül inkább a férfiak génállománya hagyott nyomot a földművesek között.

A tanulmány külön érdekessége, hogy a genetikai adatok alapján az Észak- és Közép-Európába tartó gödörsíros közösségek (Jamnaja) vándorlásánál (i. e. 3000–2500 körül) jóval korábbi, az i. e. 5. évezredre tehető sztyeppei genetikai hatásokat igazolt Bulgária területén. Összességében elmondható, hogy Délkelet-Európa genetikailag és kulturálisan is jelentős csomópont volt az őskorban. Az MTA BTK Régészeti Intézetének Archeogenetikai Laboratóriuma a 82 intézet részvételével készült tanulmányban Horvátországból származó minták vizsgálatával vett részt, míg az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszéke erdélyi rézkori leletanyagok elemzésével járult hozzá a munkához.