Szakmai együttműködés és tudománynépszerűsítés – a Nemzetközi Csillagászati Unió száz éve

A tudós évszázadokon-évezredeken át a külvilágtól visszavonultan, egyedül kutató embert jelentett. Nemzetközi együttműködésben végzett kutatást eleinte a természettudósok, közülük is elsősorban a csillagászok szerveztek. Ennek természetes magyarázata az, hogy e tudomány művelői – bárhol tevékenykedjenek is – ugyanazokat az égitesteket és kozmikus jelenségeket vizsgálják.

Ez egyrészt azzal jár, hogy célszerű munkamegosztást kialakítani a különböző helyeken végzett azonos kutatás elkerülésére, másrészt a ritkán bekövetkező égi események megfigyelésére kiterjedt hálózatot érdemes szervezni.

Ilyen alkalom volt régebben a Vénusz bolygó átvonulása a Nap korongja előtt. Ez a jelenség nagyjából évszázadonként kétszer következik be, akkor viszont 8 év különbség van az egymást követő két Vénusz-átvonulás között. A Föld különböző pontjain észlelők eltérő időpontban látják a Vénusz sötét sziluettjét belépni a Nap vakító korongja elé, és a kilépés is más-más időpontban következik be a megfigyelő földrajzi helyétől függően. Évszázadokon át a Vénusz-átvonulások alapos megfigyelése tette lehetővé a Naprendszerben érvényes távolságskála megalkotását, beleértve a Föld–Nap-távolság pontos meghatározását is.

Az együttműködés szükségszerű

Más égitestek vizsgálata során gyakran előfordul, hogy valamely megfigyelést egy adott időpontban kell végrehajtani. Ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogy az időjárási körülmények meghiúsítják az észlelést. Megfelelő együttműködést kialakítva más megfigyelőhelyekkel viszont sokkal valószínűbb, hogy valamelyik obszervatóriumból sikerül a tervezett megfigyelés.

A felhőzet eloszlása egy tipikus napon, 2005. július 11-én a NASA Terra mesterséges holdján levő MODIS műszer mérései alapján Forrás: NASA

Nemzetközi kooperáció azért is szükséges, mert egy adott földrajzi helyről az égboltnak csak egy részét lehet látni. A csillagászati kutatásokban a távcső feltalálása után az európai országok asztronómusai jártak az élen, majd a 19. század közepétől felzárkóztak melléjük az amerikai csillagászok is, de sem Európából, sem Észak-Amerikából nem lehet látni olyan fontos égterületeket, ahol például a két Magellán-felhő, illetve saját galaxisunk, a Tejútrendszer központi vidéke található. A 19. század vége óta ezért az északi féltekén levő országok csillagászai, ha tehetik, a déli félgömb csillagászati megfigyelésre kedvező helyszínein is létesítenek obszervatóriumokat, azokat esetenként a fogadó ország szakembereivel közösen működtetve. Napjainkban a legjelentősebb ilyen intézmény az Európai Déli Obszervatórium, amely 16 tagország együttműködésével chilei telephelyeken üzemeltet sok csillagászati távcsövet és az azokon elhelyezett érzékeny segédberendezéseket (képalkotó kamerákat, spektrográfokat stb.).

Csillagászati kupolák sokasága az Európai Déli Obszervatórium 50 évvel ezelőtt alapított telephelyén, a chilei La Silla csúcsán Forrás: ESO, Babak Tafreshi

A tartós együttműködés kezdetei

A 19. század végéről már számos példát találunk nemzetközi együttműködésben végzett csillagászati kutatásokra, de mindegyikük alkalmi szervezés eredménye volt. Ezek közé tartozik az égbolt teljes feltérképezése az akkor újnak számító fotografikus eljárással (Carte du Ciel), továbbá a Földet 1900-ban megközelítő Eros kisbolygó pályájának pontos meghatározását lehetővé tevő nemzetközi észlelési kampány. A gyorsan mozgó aszteroida látszó égi helyzetének megméréséből a Nap–Föld-távolságot is pontosabban meg lehetett állapítani, mint a Vénusz-átvonulások klasszikus módszerével.

George Ellery Hale Forrás: Wikimedia Commons

A 20. században pedig elérkezett a tartós együttműködés ideje is. Ilyet elsőként George Ellery Hale (1868–1938) amerikai napfizikus kezdeményezett: 1904-ben az ő javaslatára alakult meg az International Union for Cooperation in Solar Research.

A napfizikai kutatások e szervezet égisze alatt váltak nemzetközivé. Két-három évenként tudományos konferenciákat is tartottak a napfizika terén elért új tudományos eredmények ismertetésére (1905: Oxford; 1907: Párizs; 1910: Mt. Wilson, Kalifornia; 1913: Bonn). Az ilyen rendezvényeken való részvétel újabb együttműködések kialakítását is elősegítette. Az 1910-ben tartott konferencián már az is felvetődött, hogy az uniónak a Nap fizikájára korlátozódó tevékenységi körét érdemes lenne kibővíteni a csillagok fizikájával, vagyis az asztrofizikával, hiszen maga a Nap is csillag. Csak azért van kitüntetett helyzetben, mert bármely más csillagnál sokkal közelebb van hozzánk, ezért részletesebben tanulmányozható.

Az I. világháború kitörése a tudományos kapcsolatokat is visszavetette. Hale viszont rendületlenül folytatta erőfeszítéseit a nemzetközi tudományos együttműködés kiszélesítése érdekében.

A háború után ráadásul már nem csupán a csillagászok kooperációjának intézményesítése lebegett célként a szeme előtt, hanem általában a természettudományi együttműködéseké.

Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország vezető tudományos intézményeivel folytatott tárgyalásai eredményeként így került sor a Nemzetközi Kutatási Tanács (International Research Council) 1919-es megalakítására. Az új szervezet fő célja a nemzetközi kapcsolatok elősegítése volt a tudományos kutatásban.

A Nemzetközi Kutatási Tanács Brüsszelben tartott első közgyűlésén 1919 július végén 12 ország tudományos akadémiáinak, illetve a kutatásokért felelős más intézményeinek képviselői vettek részt, de idővel egyre több ország csatlakozott, és 1931-ben a szervezet nevét is megváltoztatták. Az új név – International Council of Scientific Unions (ICSU) – bizonyára ismerős a tudományok iránt elkötelezettek számára. E tudományos világszervezet neve magyarul Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa, mely elnevezés arra is utal, hogy az egyes tudományágak művelői külön-külön uniókba szerveződve építették ki az országhatárokon túlnyúló együttműködéseiket.

Csillagászok 107 országból

A csillagászok az elsők között alapították meg világszervezetüket, a Nemzetközi Csillagászati Uniót (International Astronomical Union, IAU). Az 1919. július 28-án Brüsszelben történt alapítás centenáriuma kapcsán röviden áttekintjük az IAU történetét, jellemző adatait és feladatait.
Az IAU-t hét ország (az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Görögország, Japán, Kanada és Nagy-Britannia) képviselői alapították. Két évtizeddel később már 31 ország csillagászai alkották az IAU tagságát. Az I. világháborúban a vesztes oldalon harcoló országok kutatóit a Nemzetközi Kutatási Tanács eleinte nem engedte belépni a diszciplináris alapon szerveződő tudományos uniókba, 1926-ban azonban feloldották ezt a tilalmat. Így az IAU háromévente tartott közgyűlései közül az 1928-as leideni eseményen már magyar csillagászok is jelen voltak. Magyarország azonban csak a II. világháborút követően lett hivatalosan is az IAU tagja.

Az IAU első közgyűlésének résztvevői (Róma, 1922) Forrás: IAU

Jelenleg már 82 ország kutatással foglalkozó nemzeti intézménye támogatja az IAU-t, de az unió tagjai ennél több, összesen 107 országból kerülnek ki, a taglétszám nagyjából 13 800 fő. Az egyéni tagság feltétele az egyetemi doktori vagy annál magasabb tudományos fokozat. Az IAU tagjai a jelenlegi munkahelyük szerint szerepelnek a tagnyilvántartásban. Magyarország tagdíját a Magyar Tudományos Akadémia fizeti minden évben, az IAU magyar nemzeti bizottságát pedig az MTA Csillagászati és Űrfizikai Tudományos Bizottsága alkotja. Az ICSU-nak az IAU mellett egy másik száz éves szervezete is van. Ez az IUGG (International Union of Geodesy and Geophysics). A földtudományi kutatókat tömörítő unió centenáriumi konferencián az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának három kutatója, Czanilk Csenge, Barta Veronika és Bozsó István előadásokat tartottak és bemutatták az Eötvös Eötvös 100 Emlékév alkalmából készített pop-up-wall kiállítást.

A legutóbbi közgyűlés résztvevői (Bécs, 2018) Forrás: IAU/ M. Zamani

Az IAU első, 1922-ben tartott közgyűlésén részt vett csillagászokról készített csoportképen feltűnő, hogy akkoriban mennyire a férfiak kiváltsága volt az égbolt kutatása. Egy évszázad alatt azonban sokat változott a helyzet: a csillagászattal hivatásszerűen foglalkozók között ma már számottevő a nők aránya. Hazánkban a pályakezdő csillagász kutatók között közel egyező a két nem képviselőinek aránya.

A nők aránya a csillagászok között az egyes országokban az IAU tagnyilvántartása alapján Forrás: IAU

A politika árnyéka

A világpolitikai történések természetesen a csillagászati világszervezet tevékenységére is hatottak. A Szovjetunió 1935-ben csatlakozott az IAU-hoz. A sztálini tisztogatások idején a nyugatiakkal fenntartott kapcsolat volt az egyik legfontosabb vádpont az áldozatokkal szemben. Az IAU vezetői szerették volna, hogy a kiváló szovjet csillagászok továbbra is részt vegyenek a közgyűlés munkájában, de a szovjetunióbeli helyzetet jól ismerők tanácsára az IAU letett arról a szándékáról, hogy hivatalosan érdeklődjön a szovjet kormánynál az ország csillagászainak távolmaradását sérelmezve. Ezzel talán elkerülték, hogy még több csillagászt bajba keverjenek. A hitleri zsidóüldözés ellen viszont legalább egy esetben sikerrel járt az IAU fellépése. Amikor Richard Pragert, a változócsillagok kutatásának egyik szaktekintélyét zsidó származása miatt eltávolították a berlini csillagvizsgálóból, az IAU közbenjárására sikerült állást szereznie az Amerikai Egyesült Államokban, és így a Harvardon folytathatta a változócsillagok katalogizálását és teljes bibliográfiájuk összeállítását.

Politikai oka volt annak is, hogy az ugyancsak 1935 óta IAU-tag Kínai Népköztársaság 1960-ban kilépett a szervezetből. Ekkor lett ugyanis az IAU tagja Tajvan, mely ország már korábban is az ICSU tagja volt, és a csillagászközösséghez benyújtott felvételi kérelme teljesen megalapozott volt. Az IAU folyamatosan próbálta meggyőzni Kína illetékeseit előbb az IAU-ban maradásról, majd a visszatérésről, de a kulturális forradalom időszakában ennek sikere reménytelen volt. Csak az 1979-es közgyűlésen sikerült diplomatikusan megállapodni abban, hogy Kínát – amelyből csak egy van – két szervezet képviseli: egy a népi Kínából, egy pedig Tajvan szigetéről.

Kilenc divízióban a szakma

A II. világháború után jelentősen megváltozott a tudományos kapcsolatok rendszere: egyre gyakrabban tartottak nemzetközi konferenciákat (és ez nem csak a csillagászatban alakult így). Általánosabb témakörökkel az IAU-szimpóziumok foglalkoztak, egészen speciális témákban pedig IAU-kollokviumokat szerveztek. A szimpóziumok résztvevőinek létszáma 200 körül volt, a kollokviumoké ennél kisebb. A mobilizáció fejlődésével az ezredfordulóra a konferenciaturizmus elképesztő méreteket öltött, ezért 2005-től az IAU megszüntette a kollokviumok támogatását. Kisebb létszámú csillagászati konferenciák természetesen azóta is vannak, csak nem az IAU szervezésében.

A szakmai munka az IAU megalakulásától kezdve szakbizottságokban folyt. Kezdetben 32 ilyen tematikus bizottság (IAU Commission) volt, de az IAU rugalmas hozzáállását tükrözi az a tény, hogy indokolt esetben új bizottságokat alakítottak, a korábbiak közül pedig némelyik megszűnt. 2015-ben viszont az IAU gyökeresen átalakította szakmai struktúráját.

Azóta kilenc divízióban folyik a szakmai együttműködés szervezése:

A bizottságok e divíziókon belül működnek, de tematikus alapon szintén újjászervezve. A bizottságokon belül pedig munkacsoportok szerveződnek a konkrét feladatok elvégzésére.

A fő cél: a csillagászati ismeretek terjesztése

A Nemzetközi Csillagászati Unió fő feladata a csillagászat művelésének és népszerűsítésének elősegítése nemzetközi együttműködések keretében. A párizsi székhelyű világszervezet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy azokban az országokban is foglalkozzanak csillagászattal, ahol egyelőre nincsenek ilyen irányú kutatások.

Talán kevéssé közismert, hogy

az egyes égitestek – csillagok, bolygók, kisbolygók stb. –, illetve az égitestek felszíni képződményeinek elnevezésére kizárólag az IAU, pontosabban az általa megbízott munkacsoport jogosult.

Ha tehát valaki saját magáról vagy egy általa kedvelt személyről csillagot akar elneveztetni, és erre kisebb-nagyobb összeget áldoz, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy a névadásról szóló dokumentum hivatalosan érvénytelen, az érte fizetett summa pedig erre szakosodott szélhámosok bankszámláját gyarapítja. Az IAU ugyanis nem csinál üzletet az égitestek névadásából, szigorú rendszer van érvényben azzal kapcsolatban, hogy miről vagy kiről lehet elnevezni bizonyos égitesteket vagy azok felszíni alakzatait.

Egyre fokozódó gond a civilizációs eredetű fényszennyezés. Derült éjszakákon a nagyvárosokból már szinte egyetlen csillag sem látszik, legfeljebb a Hold fénylik az égen. Ráadásul a kisebb lakott települések esti-éjszakai kivilágítása is egyre nő. Az IAU egyik feladata a meglevő és potenciális észlelőhelyek védelme az ottani éjszakai égbolt sötétségének megőrzése érdekében.

A lakott vidékek éjszakai kivilágítása 400 műholdképből összeállított kompozit felvételen. A fényforrások jó része érzékelhetően rosszul van beállítva, mert felfelé (is) világít. Forrás: NASA/NOAA

Az éjszakai égi háttér fényesebbé válásával együtt az átlagember egyre távolabb kerül a kozmosztól, annak páratlan csodáitól.

Ezért is egyre fontosabbá válik a csillagászati ismeretek terjesztése, a világegyetem kutatásában elért legújabb eredmények közérthető eljuttatása a nagyközönséghez.

Ebben is központi szerepet tölt be a csillagászok világszervezete.

Kozmikus csendélet – az NGC 602 csillaghalmaz és környezete a tőlünk csaknem 200 000 fényév távolságra levő Kis Magellán-felhőben a Hubble űrtávcső felvételén Forrás: NASA/ESA, Hubble Heritage Team (STScI/AURA)

Legújabban pedig egy ugyancsak az emberek kényelmét szolgáló akció váltott ki tiltakozást a világ csillagászaiból. Az amerikai SpaceX cég az internetezés megkönnyítésére a Starlink program keretében 12 000 kis mesterséges holdat kíván felbocsátani Föld körüli pályára, hogy az azokon elhelyezett berendezések tegyék lehetővé az internetelérést a Föld tetszőleges pontjairól, és segítsék a világhálón tevékenykedők közötti kapcsolatot. 2019. május 24-én egyszerre 60 műholdat állítottak pályára, amelyeknek a mozgása során észlelhető fény kifejezetten zavarja a tudományos célú csillagászati megfigyeléseket. Az IAU rendkívül fontosnak tartja a látható fény tartományában a sötét égbolt, a rádiósugárzás tartományában pedig a csendes égbolt meglétét, nem csupán az univerzum megértése miatt, hanem annak megőrzése érdekében, hiszen az évezredek óta ismert csillagos égbolt az emberiség közös, természetes kincse, kulturális öröksége. Ezenkívül

a sötét égbolt része a mindannyiunkat körülvevő természetes környezetnek, az élővilág jelentős része számára alapvető fontosságú, hogy az évmilliók alatt kialakult természetes fényforrásokhoz igazodó életritmusát továbbra is zavartalanul folytathassa.

Az IAU felhívja a fejlesztők, felbocsátók és a politikai döntéshozók figyelmét a csillagászat tudományának művelőivel való együttműködésre, ennek során ugyanis a veszélyek felmérése eredményeként megfelelő megoldásokat lehetne elérni. Az IAU sürgeti a hasonló eszközök felbocsátására vonatkozó szorosabb, egységes és nemzetközi szabályozás kidolgozását is. Az egyelőre a jövő kérdése, hogy a csillagászok világszervezete mennyire tudja érvényre juttatni a tudományos kutatás érdekeit e nagyszabású civil programmal szemben. Talán ezt is szimbolizálja az a hatalmas kérdőjel, amelyet két egymással kölcsönható galaxis formál a Nagy Medve csillagképben – és ez csak egy a megszámlálhatatlanul sok csodaszép kozmikus látványosság közül.

Az Arp 194 kölcsönható galaxispár tőlünk 600 millió fényévre kozmikus kérdőjelet formál Forrás: NASA/ESA, Hubble Heritage Team (STScI/AURA)

Az IAU és Magyarország

Az 1948-as belépés óta a magyar IAU-tagok száma folyamatosan emelkedett. Jelenleg 81 Magyarországon dolgozó vagy korábban innen nyugdíjba vonult csillagász tagja van az IAU-nak. Ennél kissé kevesebb, de jelentős a külföldön élő/dolgozó magyar állampolgárságú IAU-tagok száma. A velük kialakított aktív kapcsolatok hozzájárulnak a hazai csillagászati kutatások nemzetközi beágyazódásához.

Az elmúlt évtizedekben hazánkban több nemzetközi konferenciát is tartottak az IAU égisze alatt a Magyarországon sikeresen művelt kutatási témákban: két szimpóziumot és három kollokviumot. A magyar csillagászat nemzetközi elismertségéhez az is hozzájárult, hogy a változócsillagok kutatói számára alapvető szakmai kiadványt – Information Bulletin on Variable Stars címmel – az IAU megbízásából több mint fél évszázadon át hazai csillagászok szerkesztették.