Párbeszéd és barátság - Művészeti estek az Akadémián VII.

Párbeszéd és barátság, megzavarás és megnyugvás a művészetben és a tudományban. Ez volt a témája a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián című programsorozat hetedik rendezvényének, amelyet május 22-én tartottak az MTA Székházában. A tudomány, a képzőművészet, a zeneművészet és a borkultúra találkozásáról szóló eseményen koncertet adott a Liszt Ferenc Kamarazenekar Várdai Istvánnal és Pusker Júliával, megnyitották Maurer Dóra és asztaltársasága L’ Entrée című kiállítását, Liptai Zsolt főborász pedig a Pannonhalmi Apátság Pincészetének borait mutatta be.

2023. május 25.

„A teljes életre törekvő emberben és egy egészséges társadalomban művészet és tudomány nem versenytársai, hanem kiegészítői egymásnak. Tudomány és művészet egymásra hatva mutatják meg azt a titkot, azt az igazságot, amit a tudós és a művész az alkotómunkája mélyén keres”

– mondta köszöntőjében Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az MTA, az Akadémiai Klub Egyesület és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia közös szervezésében megrendezett Képek az akadémiai rendezvényrőlművészeti esten. Az eseményen részt vett Áder János, volt köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita is.

Freund Tamás, az MTA elnöke köszöntőt mond a Művészeti estek az Akadémián című rendezvénysorozat 7. estjén
Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

„Művészetnek és tudománynak számos hasonló vonása van.

Az egyik az, hogy a tudós életét a kutatás, a felfedezés öröme éppen úgy kitölti, mint a művészét az alkotás élménye” hangsúlyozta Freund Tamás, aki közösnek nevezte a tudós és a művész munkájában azt is, hogy

miként egy művésznek nem szabad eredeti elhatározását mindenáron ráerőszakolnia alkotása végső formájára, úgy kutatásai során a tudósok sem erőszakolhatják rá saját elképzeléseiket kutatásuk tárgyára.

Közönség a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián című rendezvénysorozat 7. estjén Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
Tudomány és művészet különbözőségéről szólva Freund Tamás Georges Braque festő- és szobrászművészt idézve azt mondta:

„»A művészet célja, hogy megzavarjon, a tudományé, hogy megnyugtasson.« A ma esti »megzavarás« nem más, mint az agyunkban raktározott élmények, emlékek felrebbentése, a megkövült ismeretek megelevenedése, hogy ezek aztán új kontextusban, más összefüggésrendszerben ülepedjenek le újra. Ez a leülepedés már a megnyugvás fázisa, melyet a tudományos kutatómunkában lel meg az ember, s amely így váratlan összefüggések meglátásához, új felfedezésekhez, hipotézisekhez vezethet.”

2023 nyarán megkezdődik a Magyar Tudományos Akadémia Székházának rekonstrukciója, így az Akadémia művészeti estjeinek legkorábban 2024 végén szolgálhat majd újra helyszínéül az MTA Székház Díszterme. Freund Tamás ennek kapcsán köszönetet mondott a Magyar Művészeti Akadémiának, amiért lehetőséget biztosít arra, hogy az érintett időszakban az Akadémia a Vigadóban rendezheti meg a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián programsorozat hangversenyeit.

Freund Tamás köszöntője ide kattintva olvasható.

Az elnöki köszöntő után az est a kamarazenei műfaj világszerte egyik legrangosabb képviselőjének tartott Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével folytatódott.

A műsor első darabja Hubay Jenő Carmen-fantáziája volt, amit a világ hegedűművészeinek élvonalába tartozó magyar zeneszerző tizenkilenc éves korában komponált Bizet operája nyomán, és a művészeti esten Pusker Júlia Junior Prima díjas hegedűművész szólójával hallgathatott meg a közönség.

Pusker Júlia és a Liszt Ferenc Kamarazenekar Hubay Jenő Carmen-fantázia című művét játssza Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Hubay Jenő művét a kamarazenekar előadásában Pavel Fischer kortárs cseh zeneszerző „Mad Piper” névre hallgató Harmadik vonósnégyese követte. A 2011-ben született alkotás a rettenthetetlen skót dudás és katona emlékével idézi meg a normandiai partraszállást: a zeneműben a háború tomboló, vad energiája és a tragikum szomorúsága elegyedik. A koncert záródarabjaként Pjotr Ilijics Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára gordonkára és zenekarra, op. 33. című műve különleges, eredeti változata hangzott fel Várdai István Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész közreműködésével, aki egy 1720-ban készült Montagnana-mestercsellón játszott.

Várdai István és a Liszt Ferenc Kamarazenekar Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára gordonkára és zenekarra, op. 33. című művét játssza Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A hagyományoknak megfelelően a hangversenyt egy az Akadémia Vörösmarty- és Kodály-termeiben tartott képzőművészeti kiállítás megnyitója követte. Maurer Dóra és asztaltársasága L’ Entrée című kiállítását Geskó Judit művészettörténész nyitotta meg, a kiállítás kurátora pedig Haász Katalin festőművész volt.

Geskó Judit művészettörténész megnyitja a L' Entrée című kiállítást Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus, festő és filmkészítő Maurer Dóra a magyar új avantgárd jeles képviselője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia jelenlegi elnöke, akinek a mai napig aktív képzőművészeti alkotói tevékenysége mellett igen figyelemreméltó művészetpedagógiai és kiállításszervezői tevékenysége is.
Maurer Dóra alkotásai a L' Entrée című kiállításon Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A kiállítás megnyitóján Geskó Judit a művészbarátságok erejéről beszélt, és a kiállított műalkotások elemző bemutatása mellett Hanna Arendtet idézve hangsúlyozta, hogy „a barátság lényege a párbeszédben van”. A kiállításon Maurer Dóra művei – köztük az elmúlt hetekben festett két alkotása – mellett Bálványos Levente, Benedek Barna, Gáyor Tibor, Haász István, Jovanovics Tamás, Kelle Antal, Kemény György, Megyik János, Mengyán András, Nagy Barbara, Nádler István, Nemes Judit, Pinczehelyi Sándor, Szegedy-Maszák Zoltán, Szíj Kamilla, Wolsky András és Zoltán Mária Flóra alkotásait nézhették meg a jelenlévők.

Kemény György képzőművész saját alkotása előtt a L' Entrée című kiállításon Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az estet hagyomány szerint a bor ünnepe zárta. A Pannonhalmi Apátság Pincészetének borait, valamint Pannonhalma és a bor kapcsolatának történetét Liptai Zsolt főborász mutatta be. A jelenlévők megkóstolhatták többek között a 2022-es Rajnai Rizlinget, a különleges Heminát, valamint „a pince ékkövének” tartott Infusiót is – és a kóstolóval egybekötve Liptai Zsolt előadásában megismerhették e pannonhalmi borok születésének titkait.

Liptai Zsolt főborász előadást tart a Pannonhalmi Apátság Pincészetének borairól Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás