Lesz-e holnap is tiszta vizünk? – Egymilliárd forintos kutatási program indult a hazai ivóvízellátás vizsgálatára

Vajon elég tiszta víz folyik-e a csapból? Biztonságos a csapvíz fogyasztása az egész országban? Meddig tart ki ez a vízkincs? Most egymilliárd forintos NKFIH-támogatásból tárhatják fel a kutatók a hazai ivóvízellátás állapotát a Nemzeti Víztudományi Program keretében. E témákról kérdeztük Vargha Mártát, az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezetőjét, az MTA ÖK Víztudományi Koordinációs Csoport szaktanácsadóját és Szűcs Pétert, az MTA doktorát, a Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testületének tagját, a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárát.

2018. szeptember 4.

A 2016-ban 50 millió forint akadémiai támogatással indított stratégiai program keretében született meg a Nemzeti víztudományi kutatási program című dokumentum, amely napjaink legégetőbb vízügyi kihívásait és feladatait tartalmazza prioritási sorrendben. A kutatási tervet a Víztudományi Irányító Testület felügyeletével az MTA ÖK Duna-kutató Intézetben működő koordinációs munkacsoport készítette el a magyarországi vízügyi ágazat szereplőinek bevonásával, összhangban azzal a vállalással, miszerint az Akadémia víztudományi kutatásainak eredményeivel kívánja elősegíteni a 1110/2017. (III. 7.) Korm. határozatban nevesített Nemzeti Vízstratégia (Kvassay Jenő Terv) célkitűzéseinek megvalósítását.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2018. május 28-i döntése alapján a Nemzeti Kiválósági Program egyik támogatott projektje az MTA elnöke által 2016-ban kezdeményezett Nemzeti Víztudományi Program keretében elkészült, „Tiszta ivóvíz: a biztonságos ellátás multidiszciplináris értékelése a forrástól a fogyasztókig” címmel benyújtott pályázat. A projekt a Nemzeti Kiválósági Program „D” alprogram („Tiszta ivóvíz” Nemzeti Program) felhívására készült.

Az ivóvízellátás jelentős része a parti szűrésű vízbázisokon alapul, ezért ezek megóvása stratégiai jelentőségű. A projektben kiemelt figyelemmel vizsgálják a vízbázisokat, azonosítják a rájuk nehezedő terheléseket, illetve védelmük leghatékonyabb módjait. A projekt hossza három év, költségvetése egymilliárd forint, amelyből az előleg már meg is érkezett a konzorciumi tagok számlájára.

Magyarországon az él a köztudatban, hogy jól állunk tiszta ivóvízzel. Ez valóban igaz?

Vargha Márta Forrás: mta.hu

Vargha Márta: Az országos helyzetet tekintve egyértelműen igen. Az átlagot felfelé húzza a budapesti, nemzetközi összehasonlításban is kiváló ivóvíz, de a szolgáltatott ivóvíz minősége a hazai települések túlnyomó többségén megfelelő: jelenleg az ország mintegy 3150 települése közül már csak 16 olyan van, ahol a határértéket meghaladó arzén- vagy bórtartalom miatt nem javasolt a csapvíz fogyasztása.

Mitől jó az ivóvíz? Milyen feltételeknek kell megfelelnie?

V. M.: Ezt a kérdést két irányból közelíthetjük meg. A korábbi, ellenőrzés-központú szemlélet szerint akkor jó az ivóvíz, ha megfelel a rendeletben szabályozott, terjedelmes (közel 60 tételből álló) paraméterlista valamennyi határértékének. Ez azonban mindig csak egy pillanatnyi állapotot mutat, ezért igazán akkor biztonságos az ivóvíz, ha már az előállítása során törekednek valamennyi lehetséges kockázat felderítésére és megelőzésére. Így a fogyasztókhoz eljutó víz már bizonyosan nem okozhat megbetegedést. Azért is fontos ez a szaknyelvben kockázatalapúnak nevezett megközelítés, mert nem lehet a vízvizsgálatok számát olyan nagyra növelni, hogy azzal 100%-os biztonsággal észleljünk egy váratlan szennyezést. További szempont, hogy az ivóvíz a fogyasztó számára is elfogadható legyen – sajnos még mindig sok helyről érkezik panasz a csapvíz sárgás színére, zavarosságára, esetleg kellemetlen szagára. Ezt a legtöbb esetben az ivóvízhálózatok leromlott állapota okozza, ami miatt a csőhálózatból különböző anyagok oldódhatnak ki, vagy baktériumok szaporodhatnak el. Ez sokszor nem is a gerincvezetékekben, hanem az épületek, lakások vízvezetékeiben megy végbe.

Számíthatunk rá, hogy a jövőben fogyni fog ez a vízkincs?

Szűcs Péter Forrás: mta.hu

Szűcs Péter: Jelenlegi tudásunk alapján azt mondhatjuk, hogy hazánkban a jövőben is sok generáción keresztül biztosítható a tiszta ivóvíz. A szakembereknek azonban nagyon sokat kell tenniük ezért a stratégiai célkitűzésért. A vízkészletek egyre nagyobb fokú szennyezettsége mellett komoly kihívást jelent a szélsőséges időjárási viszonyoknak a hidrológiai ciklusra (a víz állandó és folyamatos körforgása a légkörben, a felszínen és a felszín alatt) kifejtett hatása. Például méréseinkből ma már tudjuk, hogy hazánkban több területen is csökken a felszín alatti vizek utánpótlása az egyre nagyobb intenzitású csapadékok miatt, amikor is egyre inkább a lefolyás dominál a felszín alá történő beszivárgás helyett.

Más tényezők veszélyeztetik az ivóvizet ma, illetve a közeljövőben, mint régen?

V. M.: Az ivóvíz minőségét meghatározó tényezők mindig az ivóvíz-előállítás módjától függenek, és a technológia fejlődésével (de mondhatjuk azt is, hogy egyben a fogyasztói igények növekedésével) párhuzamosan és folyamatosan változnak. A 20. század elején még a fertőzésveszély jelentette a legnagyobb problémát, ami az artézi kutak fúrásával megoldódott. Az 1980-as években viszont fény derült arra, hogy ezek a mélységi vizek sok esetben kémiai szempontból szennyezettek, elsősorban arzénnel, ami a koleránál, tífusznál persze sokkal kisebb, de mégis jelentős egészségügyi kockázat. A többlépcsős ivóvízminőség-javító program eredményeképpen már ennek a megoldásához is közel járunk, de mindig van újabb feladat. Jelenleg közegészségügyi szempontból a következő lépést a már említett, elosztóhálózattal összefüggő, úgynevezett másodlagos szennyezések jelentik.

Magyarországon a lakosság egésze el van látva jó minőségű ivóvízzel?

V. M.: Körülbelül a lakosság 95%-ának van közműves ivóvízellátása. A fennmaradó 5% részben kis kapacitású, változatos üzemeltetésű ivóvízellátó rendszerekből, részben saját ásott vagy fúrt kútjából kapja az ivóvizet, ezek minőségéről jóval kevesebb információnk van, de mindenképpen kockázatosabbak, mint a közműves rendszerek.

Milyen állapotban van a magyarországi ivóvízhálózat?

V. M.: Sajnos az ivóvízhálózat állapota szinte mindenütt hagy kívánnivalót maga után. Emiatt a megtermelt ivóvíz nagyon nagy része elvész, vagy azért, mert elszivárog a hálózatból, vagy azért, mert a hálózat mosatására használják fel, hogy a lerakodó üledék vagy korróziós anyag ne a lakások csapján folyjon ki. Azt sokan nem tudják, hogy az ivóvíz-szolgáltató csak a vízóráig felelős a hálózatért, ami azon túl, a házban, illetve a lakásban van, annak a karbantartása a tulajdonosok feladata. Az egyik komoly probléma éppen a háztartási hálózatokban jelentkezik. A 20. század első felében épült épületekben még sok helyen most is előforduló ólomcsövekből kioldódhat az ólom, akár olyan mértékben is, hogy meghaladja a hatályos jogszabályban előírt határértéket.

Sokat hallani, hogy bizonyos gyógyszermaradványok bekerülhetnek az ivóvizekbe. Megalapozottak ezek a félelmek?

V. M.: Gyógyszermaradványok elsősorban a felszíni vizekbe kerülhetnek, tisztított vagy tisztítatlan szennyvíz közvetítésével. Ha az ivóvíz-előállítás során felszíni vizet is felhasználnak (közvetlenül vagy akár közvetve, mint a parti szűrésnél), akkor az ivóvíz esetében is fennállhat a szennyezés kockázata. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az erősen szennyezett felszíni vizekből is csak ritkán, és akkor is csak a hatásos koncentrációnál sok nagyságrenddel kisebb koncentrációban kerülnek be ezek a gyógyszermaradványok, de a lehetséges vegyületek sokfélesége, az esetleges együttes (szinergista) hatások miatt elengedhetetlenek a célzott hazai vizsgálatok, különösen a számunkra nagy jelentőségű parti szűrésű vízbázisokban. A rétegvízbázisokat jelenleg még nem veszélyeztetik az ilyen típusú szennyezések, de évtizedek múlva oda is eljuthatnak, ezért a jelen feladata elsősorban a megelőzés. Ez lakossági szinten a gyógyszerek helyes szedését, és a maradék gyógyszerek megfelelő ártalmatlanítását jelenti, technológiai oldalról pedig a szennyvíztisztítás hatásfokának növelésére kell törekedni.

Sokaktól hallani, hogy nem bíznak a csapvízben, mert biztosan sok benne a klór. Az ő aggodalmaik jogosak? Miért van szükség erre a fertőtlenítésre, ha a víz már tiszta?

V. M.: Nem mindenhol klórozzák Magyarországon a vizet, de a nagyobb településeken az elosztóhálózat kiterjedése és állapota miatt szinte elengedhetetlen. Szemléletesen úgy mondhatnánk, hogy a klór egy „csomagolóanyag”, ami abban segít, hogy a megtisztított ivóvíz tiszta is maradjon egészen a csapig. A klór maga nem ártalmas az egészségre, de ha az ivóvízben előforduló szerves anyagokkal reagál, akkor fertőtlenítési melléktermékek keletkeznek. Ezek okozzák a "klóros"-nak nevezett kellemetlen szagot is, és e vegyületek között vannak rákkeltőek is. A cél az lenne, hogy az ivóvíztisztító technológiának a szervesanyag-eltávolítás is része legyen. Így csökkenthető lenne az elosztóhálózatokban a baktériumok másodlagos szaporodása, és kevesebb klórral vagy akár anélkül is elérhető lenne a megfelelő vízminőség. A klórozási melléktermékek egyébként illékony vegyületek, könnyen kiszellőztethetőek az ivóvízből, ha néhány percig állni hagyjuk.

Mennyire hatékonyak a házi víztisztító berendezések? Egyáltalán szükség van-e rájuk?

V. M.: Nagyon sokféle termék kapható, az egyszerű aktívszén-szűrős kancsóktól a több százezer forintos, membrántechnológiát alkalmazó berendezésekig, amelyek a klórvegyületek eltávolítására szolgálnak, és gyakorlatilag ionmentes vizet állítanak elő. Az ország legnagyobb részén szükségtelen a használatuk, aki mégis ilyet vásárol, annak érdemes meggyőződnie róla, hogy bevizsgált, engedélyezett terméket választ-e. Gondot kell fordítani a megfelelő karbantartásra (pl. a szűrők gyakori cseréje) is, mert különben a berendezés inkább szennyezi, mint tisztítja a vizet.

A magyarországi ivóvizek milyen eredetűek? Felszíniek vagy felszín alattiak?

SZ. P.: A felszíni vízkészletek jelentős szennyezettsége miatt globális léptékben is elmondható ma már, hogy az ivóvizek döntően a felszín alatti vízkészletekből származnak. Hazánkban ez az arány még nagyobb. Ivóvizeink kb. 95%-a a felszín alatti vízkészletekből ered. A víztermelés legnagyobb mértékben parti szűrésű és rétegvízbázisokból történik, de a Dunántúlon és Észak-Magyarországon jelentős az ivóvízcélú karsztvíztermelés is. A parti szűrésű víztermelés elsősorban a fővárosra jellemző, ahol a Duna mentén elhelyezkedő kavicsteraszokból biztosítják az ivóvizet. A rétegvizes kutak szinte az ország teljes területén megtalálhatók, ahol a vízadó, döntően homokos vagy kavicsos réteg 40-50 méternél mélyebben van a felszín alatt. A felszín közelében elhelyezkedő, de emiatt kevésbé védett talajvizeinkből ma már csak minimális mértékű az ivóvízellátás.

A vízkészletek típusai a felszín alatt Forrás: mta.hu

Az ember azt hinné, hogy mondjuk, egy folyó (pl. a Duna) vize rosszabb ivóvíznek, mint a kutak vizei. Ez tényleg így van?

SZ. P.: Sajnos általános jelenség, hogy a felszíni vizek, így a folyóvizek is olyan jelentős mértékben szennyezettek, hogy az innen közvetlenül nyert víz csak igen költséges tisztítás és kezelés után lenne alkalmas arra, hogy utána ivóvízként lehessen felhasználni. Ma hazánkban a vízműkutak döntő része az ún. védett vízadó rétegekre van szűrőzve, jellemzően kb. 50 és 150 méteres mélységtartományban. Szerencsére ilyen mélyre a felszíni eredetű antropogén szennyeződések már csak nagyon ritkán jutnak le. Ezért mondhatjuk, hogy kutak segítségével szennyeződésmentes, kiváló minőségű ivóvizet tudunk szolgáltatni a fogyasztóknak.

Mi a helyzet az ásott és fúrt magánkutakkal? Biztonságos, ha valaki a saját kútja vizét használja?

SZ. P.: Természetesen a szakszerűen tervezett, kivitelezett és bejelentett vagy engedélyezett kutak biztonsággal használhatók. Sajnos hazánkban azonban több százezerre tehető a háztartásokban a mindenféle engedély és szakértelem nélkül létesített kutak száma. Ezek a kutak döntően a felszín közeli szennyezett talajvizes és rétegvizes vízadókat célozzák meg, így a vizük ivóvízként való felhasználása kifejezetten veszélyes lehet. Az is probléma, hogy a nem megfelelő műszaki kialakítású kutak akaratlanul is tovább szennyezhetik a felszín alatti vízkészleteinket. Az ilyen házilagos kivitelezésű kutak vize elsősorban öntözésre lehet alkalmas. Sajnos ez a nagyszámú illegális kút ma már komoly mennyiségi és minőségi kockázatot jelent a felszín alatti vízkészleteink fenntartható hasznosítását illetően.

V. M.: Tapasztalatok szerint a magánkutak vízminősége gyakran kémiai és mikrobiológiai szempontból is rosszabb a vezetékes csapvíznél. Kémiai szempontból a nitrit és a nitrát jelenthet problémát, ami a csecsemőknél, kisgyermekeknél súlyos megbetegedést is okozhat. Emellett sokszor kórokozók is előfordulhatnak bennük, amelyek nemcsak közvetlenül a vizet fogyasztókat veszélyeztetik, hanem akár közösségi járványokat is okozhatnak.

Mit jelent a vízbázisvédelem, és hogyan valósul meg hazánkban?

SZ. P.: A vízbázisvédelmi program keretében tudjuk garantálni azt, hogy a vízműves kutakból való ivóvízellátás biztonsága megfelelő legyen. Elérési idők számítása alapján a vízműves kutak környezetében felszíni védőterületeket és felszín alatti védőidomokat jelölünk ki hatósági bejegyzés alapján. Területhasználati korlátozásokkal tudjuk biztosítani, hogy az üzemelő vízbázisok esetében elkerülhető legyen, hogy a felszínről induló szennyeződések elérjék a termelő kutak szintjét. Szennyező források lehetnek pl. mezőgazdasági, ipari vagy kommunális hulladékok.

Van-e még olyan fontos tudnivaló, amit lényegesnek tart elmondani?

V. M.: A felsorolt eseti problémák ellenére én csapvízpárti vagyok, összetételében pl. a budapesti csapvíz a legnépszerűbb ásványvizekhez hasonló. Aki csak teheti, igyon inkább csapvizet, ne termeljen felesleges műanyaghulladékot az ásványvizes palackokkal. Ugyanakkor az, hogy Magyarország ennyire jól áll ivóvízzel minőségi és mennyiségi szempontból is, egyben felelősség is, hogy ezt megőrizzük a gyermekeink számára is. Ezért tartom nagyon fontosnak a Nemzeti Kiválósági Program keretében most induló „Tiszta ivóvíz” projektet, amelyben az MTA Ökológiai Kutatóközpont, a Miskolci Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Országos Közegészségügyi Intézet és a Fővárosi Vízművek közösen vizsgálja az ivóvízminőséget alakító tényezőket.