,„…kitűzték a trikolórt az ellenséges sáncokra” – 170 éve folyt a tavaszi hadjárat

A diadalok sorának az év elején még semmi jele nem volt: 1848. december 30-án Perczel Mór honvédtábornok Mórnál vereséget szenvedett csapataival. Ennek a fájdalmas kudarcnak a híre még aznap megérkezett Pest-Budára, és gyorsan tudomást szerzett róla az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) meg az országgyűlés is, nem szólva az ikervárosok lakosságáról. Igaz, utóbbiak előtt igyekeztek leplezni a rossz hírt, de hiába. Mint Mátray Gábor, a kiváló könyvtáros, szerkesztő és zenetörténész naplója tanúskodik róla: „… gyanítottuk a rosszat, mert December utolsó napjaiban éjjel-nappal vitett el Pestről a puskapor, ágyú-, fegyver-készületek, ágyúk, majd a budai részre, majd váci, debreceni útvonalokra. … Végre Perczel seregének nagy rendetlenségben és egyenként Budapestre szállongása, a közönség kedélyét lehangolni kezdé.”

Fehér zászló a pesti városházán

A nehéz helyzetben az OHB vezetőjeként Kossuth Lajos utasította Duschek Ferenc pénzügyminiszteri államtitkárt, hogy az országos pénztárat és a bankjegygyár bankópréseit vitesse Debrecenbe, Bónis Sámuel képviselő pedig a koronázási ékszerekkel indult Debrecen irányába, majd január 1-jén a kormány és az országgyűlés is követte őket.

1849. január 5-én bevonult Budára Alfred zu Windisch-Grätz herceg, a császári fővezér serege.

Az el nem menekült pestiek, akik vélhetően nem érezték magukat veszélyben, a Duna jegén át Budára vonultak, hogy megnézzék a hadak bevonulását, miközben a városházára fehér zászlót húztak fel a megadás jeleként.

Miközben az országgyűlés a Tiszántúlra húzódni kényszerült, a csatatéren sem sikerült sikereket elérni. A januárban főparancsnokká kinevezett lengyel Henryk Dembiński Kápolnánál csatára kényszerült 1849. február 26–27-én, de nem járt sikerrel.

A kápolnai csata
(Than Mór festménye) Forrás: Wikimedia Commons

Máig vitatott, hogy vereség volt-e ez az ütközet, vagy „csupán” kiaknázni nem sikerült a kialakult helyzetet, de tény, hogy ezt követően a magyar csapatok is a Tiszántúlra szorultak vissza. A császáriak magabiztosságát sugallta az I. Ferenc József által március 4-én kiadott olmützi alkotmány, amely oktrojált – vagyis felülről kényszerített – alkotmány néven vonult be a magyar történetírásba. Ez egyebek mellett deklarálta, hogy az ausztriai császárság koronatartományokból áll, amelyek együtt „képezik a szabad, önálló, oszthatatlan és felbonthatatlan alkotmányos ausztriai örökös monarchiát”.

Görgei és terve

Eközben a kudarcot valló Dembińskit, akinek a magyar tábornokokkal sem sikerült harmonikus kapcsolatot kialakítania, leváltották a fővezérségből. Utóda rövid időre, alig egy hónapra, Vetter Antal lett, akit március 31-én Görgei Artúr vezérőrnagy, a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezére váltott a fontos poszton.

A tavaszi hadjárat elsősorban az ő nevéhez köthető. Célja elsődlegesen az volt, hogy Windischgrätz seregeit kiszorítsák Magyarország területéről. Az ekkor már a Duna–Tisza közén állomásozó császári csapatok Windisch-Grätz mellett Josip Jelačić, Ladislaus von Wrbna és Franz von Schlick vezette három hadteste mintegy 55 000 főből állt. A magyar csapatok mintegy 50 000 főt tettek ki, ezek Gyöngyös körzetében gyülekeztek.

A magyar terv az volt, hogy Görgei vezetésével a VII. hadtest magára vonja az ellenfél figyelmét, miközben az I., II. és III. hadtest alkotta fősereg (hiszen a császáriaknak nem volt pontos információjuk a magyar csapatok elhelyezkedéséről) délre vonulva a Jászságon és Tápióságon keresztül oldalba támadja az ellenséget, így átkarolva őket.

Ezzel pedig elvileg arra is mód nyílt volna, hogy Budát és Pestet visszafoglalják. A kockázat abban rejlett, hogy Windisch-Grätz rájön, nem a fősereggel áll szemben. A terv sikerét szerencsés módon segítette, hogy Beniczky Lajos őrnagy március 24-én elfoglalta Losoncot, ami arra engedett következtetni, hogy Görgei csapatai északra vonulnak.

Győzelmek sorozata

A haditervet végül az 1849. március 31-én Egerben tartott haditanácson fogadták el, s másnap, április 1-jén Gyöngyösön pontosították a ma a Mátra Múzeumnak otthont adó Orczy-kastélyban. Április 2-án Hatvannál már dörögtek a fegyverek, majd április 4-én Tápióbicskénél volt az az ütközet, amelyben párbajt vívott Sebő Alajos alezredes és Hermann Riedesel őrnagy (erről mintázta Jókai Mór A kőszívű ember fiaiban Baradlay Richárd és Pallwitz Ottó párbaját).

A tápióbicskei csata
(Than Mór festménye) Forrás: Wikimedia Commons

Április 6-án került sor az Isaszeg és Gödöllő között vívott csatára. Az itteni győzelemről így írt Prágay János, az 1849 után Amerikába emigrált, ott a forradalom és szabadságharc történetét angol és német nyelven is (elfogultan) megíró katona: „Alkonyat előtt kitűzték a trikolórt az ellenséges sáncokra, ami dicsőségesen lobogott a lemenő nap utolsó sugaraiban. Az osztrákokat – akik bízva abban, amit ők bevehetetlen állásnak hittek, jobban harcoltak, mint bármikor máskor a háború során – minden oldalon legyőzték, és egyedül csak a közelgő sötétség mentette meg őket a teljes vereségtől.”

Isaszeg után újabb merész haditerv született a gödöllői kastélyban. Komárom felmentése lett a cél. Ennek sikere azzal kecsegtetett, hogy a Pest-Buda környékén tömörülő, legyőzött ellenséget is bekeríthetik. A magyar csapatok támadásba lendültek: április 10-én elfoglalták Vácot (az ellenfél vezére, Christian Götz tábornok holtan maradt a csatatéren), április 19-én pedig újabb győzelmet arattak, immár észak felé indulva, Nagysallónál.

Trónfosztás és újabb diadalok

Addigra azonban a csatatereken kívül is komoly események zajlottak: április 12-én a februárban még nagyon is magabiztos Windisch-Grätzet leváltotta a császári udvar, a helyét Ludwig von Welden táborszernagy vette át.

A magyar országgyűlés pedig április 14-én a debreceni nagytemplomban a Függetlenségi nyilatkozattal lényegében elvágta a politikai megegyezés utolsó lehetőségét is: kimondta a Habsburg–Lotaringiai-ház trónfosztását,

Kossuth Lajost pedig kormányzó-elnökké választotta. Nagysalló után kevéssel, április 22-én sikerült felmenteni az ostromlott Komáromot is, közben pedig az Aulich Lajos vezette csapatok április 25-én elfoglalták Pestet. Komáromnál ezt követően az egész szabadságharc egyik legfontosabb csatájára került sor április 26-án. Annak ellenére, hogy a Görgei vezette magyar sereg 24 000 katonája mintegy 30 000 főnyi császári katonasággal vette fel a harcot, akiknek élén Franz von Schlick állt, sikerült kivívni a győzelmet. E diadal után merült fel a kérdés, hogy vajon folytassák a menekülő császáriak üldözését, vagy Buda felszabadítása legyen az elsődleges cél. Végül a magyar seregek Budát vették ostrom alá.

A csúcspont: Buda ostroma

A várat Heinrich Hentzi von Arthurm tábornok védte katonáival. Hentzi svájci nemesi család sarja volt, de ő maga Debrecenben látta meg a napvilágot 1785-ben. A forradalom kitörése idején Pétervárad parancsnoka lett, és bár esküt tett az alkotmányra, sem a magyar kormány, sem tisztjei nem bíztak benne. Pestre került, s becsületszavát adta, hogy nem fog fegyvert a magyar csapatok ellen. 1849 januárjában Pesten érte Windisch-Grätz seregeinek bevonulása. Ellenmondásos magatartása miatt azonban a császáriak bizalmát sem nyerte el. Ekkor állítólag ő maga kérte, hogy állítsák a legveszélyesebb posztra, hogy igazolhassa hűségét. Hentzit végül, bár ebben aligha felajánlkozása volt a döntő momentum, a budai vár parancsnokává nevezték ki. A Görgei Artúr vezette seregek közeledésének hírére nekilátott a vár megerősítésének, amit maradéktalanul végre is hajtott, és vitézségét, amit a vár védelme során tanúsított, ellenfelei sem tagadták.

Buda ostroma
(Than Mór festménye) Forrás: Wikimedia Commons

Ugyanakkor az ostrom során május 13-án kb. 1500 lövedéket zúdított Pestre. Katonai cél nélküli akciójának áldozatul esett a Duna partján álló palotasor. Ez az értelmetlen és fölösleges pusztítás árnyékolja be máig Hentzi emlékét. A tábornokot az ostrom utolsó napján egy hátába kapott lövés terítette le. Körössi Sándor honvéd emlékei szerint Püski Pongrác, Hertelendy Kálmán és Csillag László nevű bajtársai egyszerre lőttek Hentzire, s ezek közül az egyik, a tábornokot a bordái alatt ért lövés volt halálos a Hentzit megvizsgáló Bertal Móric főorvos szerint. Tény, hogy súlyos sebébe alig néhány órával a vár elfoglalása után belehalt, így a katonai felfogás szerint hősi halált szenvedett.

Halála után Görgei, akárcsak a többi elesett várvédőnek, tisztességes temetést rendezett számára a budai katonai temetőben.

Buda felszabadítása máig viták tárgyát képezi. Az elképzelés, miszerint a győzelem kiaknázása, a megvert seregek üldözése jobban szolgálta volna a forradalom ügyét, mint Buda visszavétele, nem teljesen elvetendő. Ám az igazán döntő momentumnak mégis egészen más bizonyult, hiszen közben a fiatal uralkodó, Ferenc József II. Miklóshoz, az orosz cárhoz fordult segítségért. A cár ezt meg is adta, csapatai Magyarország ellen indultak, ami sorsdöntőnek bizonyult a szabadságharc további kimenetelét illetően. A tavaszi hadjárat nagyszerűségét ez azonban nem csorbítja.