Háborúból békébe – a Trianon 100 Lendület-kutatócsoport új tanulmánykötete

Mint azt Bódy Zsombor, Az összeomlás és a magyar társadalom 1918–1919 című könyv szerkesztője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szociológiai Intézetének docense előszavában kiemelte: „Az 1914–1918 közötti gazdasági mozgósítás, majd az összeomlás sokoldalú átalakításokat indított el a magyar gazdaságban és társadalomban, régebb óta tartó folyamatoknak pedig új irányt szabott, valamint belső társadalmi és politikai konfliktusokat is teremtett.” Az e konfliktusokban lecsapódó folyamatok egy részének feltárására vállalkoztak a kilenc tanulmányt tartalmazó kötet szerzői. A középgenerációhoz tartozó, már nevet szerzett, valamint fiatalabb kutatók az MTA, illetve egyetemek munkatársai, de van köztük levéltáros is.

Valamennyi tanulmányra jellemző, hogy alapos, eredeti forrásfeltáráson alapuló, új eredményeket közölnek, nem szakirodalmi összefoglalók vagy ismert tények, összefüggések új átgondolásai.

Az új szempontok felvázolása nemcsak gondolati felvetésként történik meg, hanem eddig nem ismert források feltárásával kapcsolódik össze konkrét elemzésekben.

A kötetben egyik tanulmánya az első világháború demográfiai hatásait vizsgálja. A szerző, Koloh Gábor (Institut für donauschwäbische Geschichte und Landeskunde, Tübingen) megállapítása szerint „a »Nagy Háború« emléke mélyen belevésődött az emlékeztbe, akár a házasodás, a születések vagy a halálozások kapcsán. Az 1919-ben és 1920-ban megemelkedett házasodási arány az elmaradt házasságok pótlása mellett az özvegyek újraházasodását is jelentette. Érdemes ugyanakkor kiemelni a válások számának megemelkedését, és mivel ennek esetében nem látunk rövid távú visszarendeződést, érdemes azt a háborús hatás hosszabban megmaradó következményének tekintenünk.”

Életkép 1922-ből Fotó: FORTEPAN / 20643

Tomka Béla (Szegedi Tudományegyetem) arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon Trianon mennyire törte meg valójában a magyar gazdaság fejlődését.

Írásában kritika alá veszi a békeszerződés gazdasági következményeinek hagyományos értelmezését,

amelynek alapján – mint írja – „különösen azt nem tudjuk magyarázni, hogy – az európai gazdasági konvergenciákra és divergenciákra vonatkozó kutatások szerint – a Trianon utáni Magyarország gazdasági teljesítménye nemzetközi összehasonlításban nem volt gyengébb, mint a dualizmus időszakában megfigyelhető relatív teljesítmény, pedig akkor – értelemszerűen – a (…) Trianon okozta nehézségek nem jelentkeztek”.

Miként tudta finanszírozni magát ezekben az években Magyarország? – teszi fel a kérdést az 1918 és 1924 közötti állami pénzpolitikát vizsgáló tanulmány szerzője, Pogány Ágnes (Budapesti Corvinus Egyetem). Bemutatja a stabilizációs kísérleteket, egyúttal megállapítja, hogy az I. világháború vesztesei közé tartozó Magyarország számára a jóvátétel elhúzódó rendezése lehetetlenné tette, hogy önerőből vessen véget az első világháború kitörésekor elindult inflációnak. Az 1924 nyarán a Népszövetség felügyeletével meginduló pénzügyi stabilizáció kapcsán egyrészt azt emeli ki, hogy a magyar kincstár a kapott kölcsönnek csupán egy kis részét használta fel, másrészt pedig azt, hogy a „költségvetési egyensúlyt szigorú fiskális megszorítások segítségével, mindenekelőtt az adóteher jelentős növelésével, a kiadások drasztikus visszafogásával, az állami alkalmazottak létszámának csökkentésével valósították meg”. A nagy gazdasági és társadalmi áldozatok árán elért eredmények azonban rövid életűnek bizonyultak, mert a költségvetés már 1929-ben újra deficites lett.

A parasztság 1918-as megmozdulásairól a marxista interpretációt – „forradalom” – elvető írás szerzője, Csíki Tamás (Miskolci Egyetem) arra tesz kísérletet, hogy mindenekelőtt az eseményekről egy-két évvel később készült beszámolók, valamint a korabeli sajtó alapján ráirányítsa a figyelmet a vidéki társadalom »forradalmának« sajátos logikájára.

Szántás közben (1920) Fotó: FORTEPAN / Tóth Ágnes

Mint fogalmaz, 1918 eseményei a történészeket megosztó ideológiai viták terepévé váltak. Az 1918. októberi és az azt követő falusi események magyarázata azonban a maga ellentmondásosságával a marxista megközelítés számára is nehézséget okozott. A vidéki mozgalmak hátterének összetettsége miatt a szerző szerint „nehéz lenne a benne részt vevőket osztályalapon meghatározni, mivel az a heterogenitást, a lokális különbségeket, a kistulajdonosok, a bérlők, a mezőgazdasági munkások, a cselédek és a falusi szegények más csoportjainak akár településenként eltérő társadalmi karakterét fedné el”.

A háborús körülmények között és az összeomlás idején az akadozó élelmiszer-ellátás okait és következményeit vizsgáló írásában Bódy Zsombor kitér a mindennapos nehézségek társadalmi hatásaira is. „Az élelmiszer-ellátás zavarai nem egyszerűen a mennyiségi hiány miatt keltettek feszültséget.

Sokan érezhették úgy, elsősorban a középosztályban, hogy olyan ételeket kényszerülnek fogyasztani, amelyek nem összeegyeztethetőek társadalmi pozíciójukkal, illetve nem jutnak hozzá olyanokhoz, amelyek megfelelnének annak.

Ezért volt sokak szemében sérelmes a pacal vagy a kukoricakenyér, amely a fogyasztók számára leginkább állati takarmányként számon tartott növényből készült” – olvasható a tanulmányban.

Veszprémi hentesüzlet (1926) Fotó: FORTEPAN / 07497

Az élelmiszer-ellátás mellett a háborút és a trianoni békeszerződést követő időszak egyik legsúlyosabb problémája a szénhelyzet volt. A nehézségek megoldása érdekében külön szénkormánybiztosságot hoztak létre, amelynek dilemmáit jól érzékelteti a Nagy Péter (Eszterházy Károly Egyetem) tanulmányában olvasható eset. „Célja volt például, hogy a fűtés korlátozása érdekében csökkentsék az üzletek és bizonyos intézmények nyitvatartását, ahogy azt a korábbi, még a szénkormánybiztosság létrehozása előtt alkotott takarékoskodásra vonatkozó kormányrendeletben is szabályozták. Már 1918 elején felmerült, hogy zárórájukat délután 5 órában szabják meg. Annak érdekében, hogy megállapítsák, az intézkedésnek lesz-e gyakorlati hatása, már január elején próbanapokat tartottak Budapesten. A kereskedők körében ez a terv természetesen erős elégedetlenséget keltett. Az elképzelés egyelőre nem vált valóra, mivel a korábban hazatérő kereskedőknek és alkalmazottaknak otthon emelkedett meg a gáz- és villamosáram-fogyasztása, így ez az elképzelés nemhogy csökkenést, hanem növekedést jelentett.”

„Házkommunizmus” és „lakásdiktátor” – e két sajátos fogalommal is megismertet Nagy Ágnes (Budapest Főváros Leváltára) tanulmánya, amely a háborús évek, valamint a háborút követő időszak hazai lakásviszonyaiba enged bepillantást. A háborút követően az állam határozta meg, hogy ki mekkora lakásban lakhat. A szükségleteket és az azokhoz nem igazodó központi elosztást szemléletes példákkal is illusztráló írásból kiderül például, hogy a Tanácsköztársaság idején egy mérnök által készített javaslat „minden elemében a háborús elosztási rendszerek logikájába illeszkedett.

Alapelve a fővárosi lakosok és lakóhelyiségek számának teljesen racionalizált, minden más tényezőt kizáró matematikai viszonyba állítása volt.

A mérnök egyszerűen összeadta a létező szobák és konyhák – mint lakóhelyiségek – számát, megnézte a város lélekszámát, és a kettő arányából kihozta, hogy »a lakosságot egyenlegesen elosztva« minden szobára és konyhára két fő jut. (…) A lakásokkal, lakótérrel kapcsolatos igényeket tekintve semmiféle kulturális-társadalmi normarendszerrel nem számolt, egyszerűen az indokolt lakásszükséglet logikáját vetítette a lakhatás egészére.”

A női emancipáció folyamatát és stációit villantja fel A munkavállaló nő az első világháború után című írás. Sárai Szabó Katalin (Dunamelléki Református Egyházkerület, Ráday Gyűjtemény) tanulmányából kiderül, hogy „mit gondoltak a kereső nőkről, milyen társadalmi és szociális kérdéseket, problémákat vetett fel a korszak nagyarányúnak tekintett női munkavállalása, és ezekre milyen megoldásokat találtak, javasoltak”.

Kettős portré (1922) Fotó: FORTEPAN / 03274

A szerző különböző szempontokból vizsgálja például a női munkavállalás problémáját, elismertségét, a pályaválasztás kérdését, illetve a háború hatását a házasságra. Ez utóbbival kapcsolatban megállapítja, hogy „új házassági ideál volt (…) terjedőben, nevezetesen, hogy a felek választásában az érzelem, a testi, lelki, egészségügyi tényezők ugyanolyan lényeges szerepet kell hogy játsszanak, mint a gazdasági megfontolások”.

1916-ban naponta átlagosan egymillió példányban jelentek meg a budapesti napilapok.

Hogyan alakult át az újságírók helyzete, a lapok gazdasági háttere, a sajtó, valamint a hatalom viszonya az eseményekben bővelkedő, ezért hírekben is gazdag időszakban?

Újságolvasó (1924) Fotó: FORTEPAN / Kurutz Márton

Ezeket a kérdéseket vizsgálja a kötet utolsó tanulmányában Tomka Béla, külön kitérve a papírhiány miatt kialakuló, a sajtó ellehetetlenülésével fenyegető helyzetekre, illetve a sajtó megrendszabályozására tett kísérletekre. Ez utóbbival kapcsolatban idézi Bethlen István miniszterelnököt, aki szerint a Tanácsköztársaság után ugyan indokolt lett volna több lap betiltása is, „azonban erre már nincsen lehetőség, hiszen hat hónap alatt a sajtó minden »bűne« elévült”.

Háborúból békébe: a magyar társadalom 1918 után
Konfliktusok, kihívások, változások a háború és az összeomlás nyomán
Szerkesztette: Bódy Zsombor
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet
Budapest, 2018