„Felekezet és felekezetszerveződés Európában” – Wolfgang Reinhard előadása az MTA-n

A vatikáni levéltári források kiváló ismerője, akit Tusor Péter történész, a kutatócsoport vezetője Leopold von Ranke (1795–1886) óta a legjelentősebb hatású német történészként méltatott a rendezvényen, a konfesszionalizációs (felekezetszerveződési) modell 1977-es megalkotásának körülményeit, illetve a negyvenéves elmélettörténet egyes állomásait idézte fel.

Wolfgang Reinhard Fotó: ujkor.hu

A professzor 1977 és 2010 között ugyanis hat tanulmányában is foglalkozott a konfesszionalizációval: továbbgondolta elképzeléseit, illetőleg válaszolt a kritikákra. 1977-es munkájában arra mutatott rá, hogy a katolikus „ellenreformáció” a protestáns reformációval párhuzamosan hozzájárult az európai társadalom modernizációjához. 1981-ben az Ágostai Hitvallás (Confessio Augustana) egy évvel korábbi jubileuma alkalmából ismét elővette a témát, visszanyúlva Ernst Walter Zeeden „felekezetiség korszakának” javaslatához. Itt az ellenreformáció már nem a három lépésű dialektikus modell (reformáció/ellenreformáció/konfrontáció) egyik állomásaként került elő, hanem párhuzamosan vizsgálta az 1500-as években kialakuló felekezeteket (német evangélikus – mediterrán trienti katolikus – svájci református – anglikán), továbbá azok egy irányba mutató spirituális, szellemi és társadalmi modernizációs szerepét.

Wolfgang Reinhard a felekezetszerveződést nem csak a német territoriális egyházak kontextusában elemezte: a vizsgálódást Franciaországra és Itáliára is kiterjesztette. Mint felidézte, 2010-ben bemutatta, hogy miként jöttek létre és határozták meg magukat az új felekezetek. Az életképesek miért tudtak fennmaradni, sok kezdeményezés (pl. anabaptisták, antitrinitáriusok) pedig miért tűnt el, vagy szorult perifériára.

Előadása második felében Wolfgang Reinhard az elméletét ért újabb kritikákra reflektált, illetve részben kultúrantropológiai szempontok mentén továbbgondolta modelljét. Vázolta az inter- és transzkonfesszionális jelenségek jelenlétét – de rögtön hozzátette, hogy ezek kivételes esetek, nem jelentik az egész tézis cáfolatát.

A professzor végső összegzése szerint a kora újkori vallási folyamatokat nem a történeti hatás/ellenhatás, hanem a modernizációs paralelitás (különböző nézőpontok egymás mellettisége) szemszögéből értékelő felekezetszerveződési modell helytálló és fejlődőképes paradigmának bizonyult az európai történelem megismerésében és megértésében.