Az ember élményvilágának és viselkedésének természettudományos pszichológiája – Interjú Pléh Csaba akadémikussal

Rendkívül bátornak tűnik a címválasztás, hiszen korunkban a lélektan legkülönbözőbb irányzatai virágoznak, és alig-alig találni már olyan önreflektív embert, aki a pszichológia valamilyen ágával ne került volna személyes kapcsolatba, vagy aki ne érdeklődne a lélektan iránt. Bátor, mert felmerülhet a kérdés az olvasóban, hogy az, amit a cím ígér, egyáltalán lehetséges-e. Lehetséges-e ma egyetlen könyvben mindent átfogóan beszélni arról, amit tudományos, kulturális, társadalmi és személyes szinten ez a szó jelent: pszichológia? Miért e cím? És mi hívta életre e könyv megszületését?

Az Akadémiai Kiadó kézikönyvsorozata általában a terület lefedését vállaló ambiciózus címeket szereti. De nem kerülöm meg a kérdést. A Pszichológia cím büszke felvállalásával azt sugalljuk, hogy az ember élményvilágának és viselkedésének az itt bemutatott felfogás a korszerű változata. A tudományos, sőt – bár ezt sokan provokatívnak tartják – a természettudományos pszichológia mellett állunk ki. Ezzel nem a tudományos nómenklatúra vagy
az életpálya-tervezés határait akarjuk feszegetni, hanem

a tényeken alapuló, nem spekulatív, ugyanakkor ez elméletek hipotéziseket alakító és integráló szerepét elismerő felfogást képviseljük.

Megismerési etikánk Horatius és Kant sapere aude („merjünk tudni”) elve, ami a mai világban azt jelenti, hogy az ember önmegismerését nem szabad, hogy társadalmi érzékenységek korlátozzák. Az összes ambíció mellett ez a kézikönyv elsősorban az elméleti vagy akadémikus pszichológia világát képviseli. Nem is akarunk belekontárkodni az alkalmazott lélektanba, különösen nem a szakma segítő (klinikai és tanácsadás) fejezeteibe. Azoknak saját kézikönyvekben kell majd képviselniük a tudományosságot. Magán az elméleti pszichológián belül is határozott felfogást képvisel ez a kézikönyv. Nem a bevett fejezetek (általános, fejlődés-, szociál- stb. pszichológiák), hanem témák (együttműködés, siker, humor stb.) köré szerveztük a mai pszichológia felismeréseit.

Pléh Csaba Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

Hány ember munkája a könyv? Honnan, a pszichológia tudományának mely területeiről érkeztek a kiadvány szerzői, és mi az, ami szerzőségüket fontossá tette?

Három társszerkesztő segítette munkámat, Gervain Judit, Sass Judit és Meskó Norbert. Velük együttműködve alakítottuk ki a tematikus szerkezetet és
a szerzői gárdát. Ez a társszerkesztőkkel éveken át folytatott bizalomteli együttműködés eredményezte a szerzői gárda különlegességét az én egyéni szempontomból tekintve. Harminc szerzője van a kötetnek. Ebből tízen egykori tanítványaim, tízen olyanok, akikkel sok szakmai dologban együttműködtem korábban is, tízüket viszont a könyv készítése előtt egyáltalán nem is ismertem. Ők többnyire a társszerkesztők által bevont fiatalok.

A szerzőség alapvető szempontja
a hozzáértés volt, és az, hogy a felkért szerző érezze fontosnak azt a célt, hogy egy magyar nyelvű szintézisben vegyen részt.

Ez a nemzetközi közlemények utáni loholás közepette nem kis kérés a fiatal és pályájuk derekán lévő kollégáktól. Örülök annak, hogy a mai tudományos diaszpóra világában Budapest, valamint Debrecen és Pécs mellett Párizsban, Iowában, New Jersey-ben, Tenesseeben és Texasban dolgozó egykori tanítványaim is maguknak érezték ezt a feladatot.

Ha csupán a könyv tartalomjegyzékét tanulmányozza az érdeklődő olvasó, már abból is lenyűgöző részletgazdagság tárul elé, ami arra hívja őt, hogy elmerüljön
az egyes témákban, fejezetekben. „A pszichológia a 21. században”, „Agy és lélek”, „Etológia és pszichológia”, „A világ leképezése…”, „Az emlékezet pszichológiája”, „Nyelvfeldolgozás”, „A csoporttól a hálózatig”, „Politikai pszichológia”, „A humor szerepe a pszichológiában”, „A versengő ember”, „…a tehetség természete és meghatározói”, Kultúrák és személyiség” – néhány fejezetcím a teljesség igénye nélkül. Nagy vonalakban melyek a könyv fő gondolati irányai?

Gondolkodásmódunkat egyszerre irányítja egy tudományszociológiai/ diszciplináris helyzet és az emberre vonatkozó világkép. A tudományos rendszer tekintetében, mint azt fél évszázada már Jean Piaget is kiemelte,
a pszichológia interdiszciplináris beágyazottságban foglalkozik az emberrel. Érintkezik eközben a biológiával, a logikával, az ismeretelmélettel,
a szociológiával, az antropológiával. De még a nyelvészettel és az irodalomtudománnyal is, mikor az ember kultúraalkotó és értelmezőképességét elemzi.

Meggyőződésünk, hogy az ember mentális világát illetően is összetett lény. Egyszerre irányítanak ősi megoldásmódok, és vagyunk ugyanakkor nagyon érzékenyek egész életünk múltjára és a pillanatnyi, éppen érvényes emberi helyzetekre és kontextusokra.

Miközben bonyolult állati lények vagyunk, más főemlősökhöz hasonlóan igen társas lények is vagyunk. Az ember nem biológiai Robinson, és evolúciósan is
a társak állandó figyelembevételére kialakult érzékeny antennarendszerei biztosítják az együttműködés és a versengés különleges dinamikáját, mint azt Fülöp Márta Budapesten, Bereczkei Tamás pedig Pécsett egy évtizede hangsúlyozza. A társas lét lényegében az ember különleges vonása azután, hogy társait is mint tudásokkal, vágyakkal és érzésekkel rendelkező lényeket tekinti. Ahogy többek között magyar kutatók a CEU-n (Csibra Gergely, Gergely György, Kovács Ágnes, Téglás Ernő) és az ELTE-n (Király Ildikó, Forgács Bálint) kimutatták, ez a „gondolatolvasó” hozzáállás igen korán, az első életév során megjelenik, és a nyelv és a társadalmi szabályozások elsajátításának alapvető kerete. A kapcsolati hálók, a játék, a mese, a humor – és ezzel számos kulturális szerveződés – kialakulásának is ez adja a keretét.

A könyv ismertetőjében ez áll: „kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok,
a fejlődés és az evolúció”. Miért ezt a négy fogalmat választották vezérelvül a kötet megírásakor?

Ennek a négy dimenziónak a kiemelése emberképünkből következik. Az ember viselkedési, megismerési és érzésbeli világa az idegrendszer működéséhez kapcsolódik. Ahhoz, hogy megértsük a múlt leképeződését az élmények világában, fontos ismernünk, hogy milyen idegrendszeri szerveződések valósítják ezt meg. E téren

a viselkedéses kutatások és az idegtudósok között párbeszédek alakultak ki mára.

Az egyedi emlékek (hol voltam tegnap) és a tudások (hol van a Lánchíd) viselkedéses elkülönítése fontos motiválója volt annak a kérdésnek, hogy vajon az idegrendszerben is elkülönült alrendszerek feleltethetőek-e meg ezeknek. Továbbra is az emlékezet példájánál maradva, az evolúciós szempont segít megérteni, hogy milyen lépésekben alakult ki a helyekre emlékezés rendszere már a rágcsálók világában, s hogyan bonyolódik ez, amikor az ember helyek és tárgykategóriák kapcsolatát jegyzi meg (hol is vannak a kanalak?). A fejlődés szempontját nem olyan kézenfekvőnek tekinti könyvünk, hogy minden fejlődik, aztán meg leromlik. Az emlékezetnél maradva izgalmas, új kérdés, hogyan magyarázzuk kisgyermekeknél az emlékezeti teljesítmény (megtalálom, hol van egy eldugott tárgy) és a tudatos reflexió (meg tudom-e mondani, hol van) eltéréseit. Végül itt a társadalom és a kultúra aspektusa.

A múltra vonatkozó csoportos egyeztetésekkel hangolt emlékek családok, városok, nemzetek viselkedésének irányítói, mint ahogy a mai emlékezetviták is mutatják. A modern pszichológia a tényszerűség és
a megkonstruáltság viszonyának pontosabb feltárásával segít ennek értelmezésében.

A könyv ismertetője azt is hangsúlyozza, hogy a témaszerkezet nem szokványos, és hogy magukat a témákat is igyekeztek innovatívan kezelni. Mit jelent konkrétan ebben a könyvben az innovatív témakezelés? Tudna-e esetleg egy-két példát mondani néhány a könyvben kibontott lélektani téma kapcsán erre az újszerű látásmódra?

Újszerű például az emberi sokféleség értelmezése. A főemlősökről szóló fejezet bemutatja, hogy számos tekintetben az emberi tipológia néhány alapdimenziója (például újdonságkeresés vagy visszahúzódás) felismerhető már az emberszabásúaknál is. Ugyanakkor az embernél ezek a kiinduló típuseltérések sajátos kulturális beállítások és elvárások tárgyává válva alakítják ki a jellegzetes, integrált személyiségmintákat. Vagy egy másik példát véve, a humorról szóló fejezet

egyik újdonsága, hogy magát a humort témává tesszük a pszichológiában.

A humor elemzése a kognitív pszichológia (milyen sémaelvárások borulnak fel, amikor valami vicces), a fejlődéslélektan (hogyan tanulja meg a gyerek, hogy ne bántódjon meg a tréfán), az idegtudomány (milyen területet aktivál egy szóvicc) és a klinikai pszichológia (mit nem ért az autizmussal élő ember
a viccekben) kölcsönhatásában azt mutatja meg, hogy egy kis kulturális sziget (a humor) a szimbólumértelmező ember összetett megértésének mikrokozmosza.

A könyvbemutatón készült képgaléria a fotóra kattintva tekinthető meg. Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Önnek személyesen mi jelentette a legnagyobb örömöt, és mi a legnagyobb kihívást a főszerkesztői és a szerzői munka során?

A legnagyobb öröm az volt, hogy a harminc szerző mennyire megértette, hogy itt egy olyan szintézist készítünk, például az egyetemistáknak és a pszichológia iránt nyitott értelmiségnek, amely a modern pszichológiát olyan tudományként mutatja fel, mely az emberi lelki életet a természeti folyamatok keretébe helyezi, de éppen az emberi természet részének tartja a kultúraalkotó és értelmezőképesség-rendszert is. Egy társas beágyazottságú biológiai rendszert igyekszünk bemutatni. A legnagyobb kihívás az emberek időzítési sokrétűsége volt. Többször kellett egyensúlyoznom a gyorsan dolgozó és így a befejezést sürgető, illetve a még időt kérő kollégák között.

Tervez-e más, nagyobb munkákat a közeljövőben személyesen vagy másokkal együtt?

Éppen befejeztem egy nagyobb, angol nyelvű pszichológiatörténeti áttekintésemet. Két újdonsága van. Egyrészt az európai pszichológiát jobban integrálja az összképbe, mint szokás. Ezen belül mindenütt becsempészem
a nemzetközi panorámába a magyarokat is. Másrészt a pszichológiai elméletek alakulását beágyazom más tudományok történeti fejlődésének és a társadalmi gyakorlatoknak a kontextusába. A tudomány önfejlődése mellett a személyes és a társadalmi kontextust is beemelem az áttekintésbe. Most próbálom ennek eredetiségéről meggyőzni a nemzetközi kiadókat.