A munkaidő csökkentésének lehetőségét vizsgálják az MTA Lendület programjában

Mi számít munkaidőnek?

A munkánknak negyede éppen ennek a meghatározásáról fog szólni. Négy nagy részre osztjuk a kutatásunkat. Ez az első nagy kérdés. Miként mérhető a munkaidő? A munkaidő-szabályozás esetén más a definíció, mint ha az emberi jóllét szempontjából vizsgáljuk. Mert az utóbbinál például a munkahelyre való utazás idejét is bele kell számolni a munkaidőbe. Vannak olyan állások, amelyek esetében jól definiálható, hogy mikor dolgozik valaki, máskor viszont nem. Egy kutatónál például nehezen definiálható. Az is kérdés, hogy miként változik a munkaidő mérhetősége, ha módosul a gazdaság szektoriális összetétele.

Én azt feltételezem, hogy manapság sokkal nehezebb definiálni a munkaidőt, mint például száz éve.

Antal Miklós Fotó: elteonline.hu

Ez valószínűleg így van, de számomra ez csak egy hipotézis, amelyre a kutatás lezárultával fogunk tudni pontosabban válaszolni. Ez azért fontos kérdés, mert ha fel akarjuk majd használni a munkaidő meghatározását például a heti munkaidő szabályozásához, akkor ez jelentős gyakorlati problémákat is okozhat.

Vannak olyan nemzetközi minták, amelyek alapján el tudnak indulni ennek a témának a vizsgálatában?

Vannak. A Lendület-projektem első két évében például félállásban fogok csak dolgozni itthon, mert közben Bécsben is indul egy kutatásunk, amelyben egy német munkaidő-csökkentési szakpolitikát fogunk vizsgálni. Ott a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall kiküzdötte, hogy a

tagjai heti 28 órára csökkenthessék a munkaidejüket.

Ez egy nagyon konkrét nemzetközi példa. Egymillió ember számára már most lehetőség. Egyelőre átmeneti időre, két évre. Ez négy hétórás munkanapot jelent.

Mit vizsgálnak ezzel kapcsolatban?

Elsősorban azt, hogy kik választják ezt a lehetőséget, illetve milyen hatása lesz mindennek. Mivel az IG Metall a legnagyobb német szakszervezet, és a hozzá tartozó, nagy autóipari cégek a legnagyobb német vállalatok közé tartoznak, ennek a kísérletnek hosszú távú következményei lehetnek az ipar egészére, hiszen a nagy szakszervezeteket és a nagy cégeket gyakran követik a többiek, és egy-egy ehhez hasonló, eleinte próbaként alkalmazott változtatás később általánossá válhat.

Nincsen e mögött a lépés mögött némi kényszer? Hiszen másról sem olvas az ember, mint hogy a német gazdaság egyik fő motorja, az autóipar mennyi problémával küszködik.

Amikor erről a lehetőségről korábban szó volt, a munkaadók ellenezték. Igaz, akkor még más volt a gazdasági helyzet. Annak megváltozásával azonban tényleg lehet, hogy most már annyira nem is bánkódnak. Egyébként arra a kérdésre is keressük a választ a kutatásunkban, hogy

a munkaidő csökkentésének milyen gazdasági környezetben, a gazdasági ciklus melyik fázisában van realitása.

Ez abból a szempont releváns kérdés, hogy amikor a 20. század második felében a szabad szombatot bevezették, az egy fölívelési ciklusban történt, de korábban, a nagy gazdasági világválság idején, az 1930-as évek elején is voltak munkaidő-csökkentési próbálkozások. A kérdés tehát az, amit szerintem meg kell majd válaszolnunk, hogy milyen típusú munkaidő-csökkentéseknek milyen gazdasági környezetben van létjogosultságuk. A 2008-ban kezdődő gazdasági válság következményeként egyébként vezettek már be munkaidő-csökkentést, ún. „Kurzarbeit”-ot (’rövid munka’) például Németországban, de annak valóban az volt a célja, hogy ne kelljen elbocsátani embereket. Mi azonban egy szisztematikus munkaidő-csökkentés lehetőségét keressük, egy hosszú távú változtatás lehetőségét.

Alapvetően a fejlett világban vizsgálják a munkaidő-csökkentés lehetőségét?

Igen. Még a Magyarországnál is gazdagabb országokban. Esettanulmányaink nem hazai ügyekhez kötődnek majd.

Az Ön által említett német példán kívül tudnak egyébként hasonló próbálkozásokról a munkaidő csökkentésére?

Többről is, de ezek mind kisebb, céges szinten történtek. Ezek a mi kutatásaink szempontjából kevésbé érdekesek, már csak az alacsonyabb mintavételi lehetőség miatt is.

Jellemző egyébként, hogy mely iparágakban kísérleteznek a munkaidő csökkentésével?

Az említett német és ahhoz hasonló osztrák esetek kapcsán azt mondanám, hogy a gépiparban biztosan vannak próbálkozások.

Ez mivel magyarázható?

Erre egyelőre nem tudok pontos választ adni. Valószínűleg a munka jellegéből adódó mérhetőséggel. De ez most még csak egy hipotézis.

Azt is vizsgálják majd, hogy melyek azok a területek, ahol könnyebben megvalósítható a munkaidő-csökkentés?

Igen. Nyilván, ahol nagyon erősek a függések, tehát az egyik ember munkája függ a másikétól, ott nehezebb mindezt megcsinálni, hacsak nem kollektív csökkentésről van szó.

Az jelentősebb munkaszervezési problémát jelent.

Persze.

A munkaidő csökkentése egyúttal nemzetgazdasági kérdés is. Tehát politikai hatása is van. Mit szólt mindehhez például Németországban a szövetségi kormány?

Én úgy tudom, hogy az államnak ott az előkészítő folyamatban nem volt igazán szerepe.

De ez gondolom, országonként változik például a hagyományok, a szakszervezetek ereje vagy gyengesége, a munkaerőpiac rugalmassága és más tényezők miatt.

Igen. De egyébként a munkaadók, a munkavállalók és az állam szerepét, különböző érdekeit és küzdelmeit is fogjuk vizsgálni a kutatásunkban. A mérhetőség utáni második nagy kérdéscsoport arra vonatkozik, hogy

kik küzdenek a csökkentésért, és kik ellene egy adott gazdaságpolitikai helyzetben.

Ezt történeti áttekintésben fogjuk elemezni. Az első két kérdéskör tehát a praktikus alkalmazhatósággal és a politikai megvalósíthatósággal kapcsolatos.

Saját maguk is fognak felméréseket végezni?

Igen. A németországi kutatásban először fókuszcsoportos beszélgetéseket fogunk tartani a résztvevőkkel és olyanokkal is, akik nem vesznek részt a munkaidő-csökkentési programban, hogy így összehasonlíthatók legyenek a szempontjaik. Ezt követően egy nagy kérdőíves vizsgálatot folytatunk le. Ennél az a célunk, hogy minél jobban „lefedjük” azt a sokaságot, amely alapvetően két csoportból áll. Egyrészt olyanokból, akiknek lehetőségük van a munkaidő-csökkentésben való részvételre, másrészt pedig olyanokból, akik részt is vesznek benne. Szeretnénk reprezentatív mintán végezni a kutatást. Megpróbáljuk az ő fogyasztási szerkezetüknek a változásait kimutatni. Részben ez vezet el az általunk vizsgált harmadik kérdéskörhöz, vagyis ahhoz, hogy

miként számszerűsíthető a munkaidő-csökkentés környezeti hatása.

Például egy adott ember energiafogyasztásának változása?

Igen.

Mi lesz a negyedik kérdéskör?

Az, hogy a munkaidő csökkentése miként hat a jóllétre.

Milyen diszciplínák művelőiből áll össze a kutatócsoport?

Egyelőre még formálódik a csapat, de az biztos, hogy szükség lesz kvantitatív és kvalitatív területen otthonosan mozgó szakemberekre – várhatóan szociológus, pszichológus, közgazdász és humánökológus csapattagok lesznek. A kvantitatív mérésekkel foglalkozó kollégának feladata lesz, hogy számszerűsítse például, hogy összeségében

milyen energiafogyasztással jár, ha valaki fogyaszt, mondjuk, vesz egy kabátot.

Erre vannak technikák?

Igen. Van két külföldi kutató, akiket ismerek, mindketten fiatalok, és szakértői a témának. Az egyikük Bécsben, a másikuk Leedsben dolgozik jelenleg. Beszéltem is már velük, reményeim szerint meg tudják tanítani nekünk a módszert.

Hol és hogyan lesznek felhasználhatók a kutatócsoport eredményei?

Szerintem nekünk az a szerepünk, hogy keressük a fogyasztói társadalom alternatíváját. Egy olyan új víziót, amelyre az emberek adott esetben azt tudják mondani, hogy ez kívánatosabb számukra, mint amit a 20. század közepe óta csináltunk. Cél az is, hogy olyan irányba formáljuk az emberek gondolkodását, hogy ez hosszabb távon társadalmi normává tudjon válni.

Szemléletformálásra törekednek?

Igen. Arra is. Azt persze fontos hangsúlyozni, hogy a társadalmi változások sebessége nem lineáris. Sokáig úgy tűnhet, hogy nem történik semmi, aztán hirtelen olyan rohamosan változik meg minden, hogy alig bírjuk követni. Gondoljon csak arra, hogy a klímaváltozásról mennyit beszéltünk öt éve, és mennyit mostanában! Nem zárható ki, hogy ugyanez a robbanásszerű változás bizonyos szabályozások esetében is megtörténik a következő években.

Az én eredeti motivációm a kutatásunk iránt egyébként természetvédelmi.

Számtalan technológiai jellegű klímastratégiánk van például, de úgy látom, hogy hiányoznak a fogyasztáscsökkentéssel kapcsolatos stratégiák. Szerintem éppen itt az ideje, hogy ezekkel is foglalkozzunk, mert látszik, hogy a technológiai jellegű klímastratégiák még gyors ütemű végrehajtásuk esetében sem jelentenek megfelelő megoldást az éghajlati krízisre – de ugyanez érvényes tágabb értelemben az ökológiai válságra is.

Azt reméli tehát, hogy az Önök kutatásai közvetve vagy közvetlenebbül, de hozzájárulhatnak az optimálisnak tartott klímastratégia megvalósításához?

Igen. Persze a technológiai stratégiáknak vélhetően nagyobb szerepük lesz, de nekünk az a feladatunk, hogy megmondjuk: milyen munkaidő-csökkentésre van szükség, milyen társadalmi csoportokban, milyen infrastrukturális vagy normatív környezetben ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a klímacélok eléréséhez.