A mai magyar tanárképzés helyzete és problémái – Az Akadémián tartott tanácskozás felvétele

A délelőtti program

0:00 | Intro
0:21 | Megnyitó – Bárdos Jenő, az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának elnöke, az ülés levezető elnöke
20:08 | Bevezető gondolatok – Hunyady György
30:23 | A pedagógusok jól-léte (?) – pszichológiai és szervezetpszichológiai tényezők – Felvinczi Katalin
1:06:09 | Kutatásalapú pedagógusképzés – Csapó Benő
1:37:31 | Kutatás és gyakorlat: partnerség a pedagógusok fejlődésében – Halász Gábor
2:09:03 | Hozzászólások

A délutáni program

0:00 | Intro
0:21 | A délutáni szekciót megnyitja Bárdos Jenő, az ülés levezető elnöke
0:54 | A tanárképzés makro-, mezo- és mikroszintjei – Falus Iván és Szűcs Ida
47:11 | Felsőoktatási mentorok az új tanárképzés rendszerében – Chrappán Magdolna
1:17:52 | A tanuló tanár – Rapos Nóra
1:48:30 | A hazai tanárképzés az adatok tükrében – Stéger Csilla
2:16:14 | Hozzászólások
2:39:37 | Zárszó – Bárdos Jenő

„Az Akadémia részt vesz a közoktatás és a felsőoktatás fejlesztésében, különös tekintettel a kutatói utánpótlás biztosítására” – olvasható az MTA 2019 decemberében elfogadott, megújult küldetésében.

E dokumentummal összhangban az Akadémia hosszú távú, stratégiai feladatának tekinti Középiskolai MTA Alumni Programját, amely azt a célt szolgálja, hogy felébressze és életpálya-perspektívát kínáló lehetőségként fenntartsa a fiatalokban a tudomány iránti érdeklődést, valamint Közoktatás-fejlesztési Kutatási Programját, amelynek célja a nevelés és az oktatás fejlesztésének új tudományos eredményekkel való megalapozása, valamint
a tudásátadás és az értékközvetítés pedagógiai szemléletének és módszereinek megújítását célzó kutatások megvalósítása.

E két program szellemiségéhez kapcsolódott az a tudományos tanácskozás, amelyet „A mai magyar tanárképzés helyzete és problémái” címmel tartottak az MTA Székházban 2022. május 20-án. Hunyady György szociálpszichológus, az MTA rendes tagja, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának professor emeritusa szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy a konferencia májusban, az akadémiai közgyűlés havában, annak mintegy részeként zajlott.
Az akadémiai köztestület tagjainak többsége egyben a pedagógia művelője, ami önmagában indokolja, hogy az Akadémia fórumot biztosítson ennek
a szakterületnek – hangsúlyozta a professzor.

Bárdos Jenő, az MTA doktora, az Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottságának elnöke bevezető gondolataiban a tudományos tanácskozás két alapelvét határozta meg. A manchesteri The Guardian egykori jelmondatát idézve alapelvnek nevezte, hogy „a tények sérthetetlen, szent dologként vannak jelen”, és hogy „a magyarázat és az értelmezés az előadó felelőssége”, emellett alapelvként határozta meg azt is, hogy más, rokon tudományágak rálátását felhasználva, deduktív úton egyre mélyebben tárják fel és értsék meg a tanárképzéssel kapcsolatos legégetőbb problémákat, és javaslatokat is tegyenek a megoldásukra. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Pannon Egyetem professor emeritusa ezzel egy időben azt is hangsúlyozta, hogy
a pedagógusnak „egy életen át tartó altruizmus és empátia” mellett kell elköteleznie magát, amikor személyiséget nevel – Fináczy Ernő pedagógus, neveléstörténész, az MTA egykori tagja szavaival élve „leginkább a saját jellemével” –, és hogy a tanárnak a kor aktuális pedagógiai kihívásainak való megfelelés mellett mindig tudnia kell, hogy mindenekelőtt „élő, egyszeri és megismételhetetlen embereket” tanít.

A tudományos tanácskozás délelőtti szekciójában Felvinczi Katalin pszichológus kutató, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi tanára hazai és nemzetközi pedagóguskutatások fényében vázolta fel
a pedagógusok pályaválasztásának lelki motivációit és a pályán maradás feltételeit, a pedagógusok mentális egészségét és kiégettségét befolyásoló tényezőket, a tanárok énhatékonysággal, hivatással és munkahelyi elégedettséggel kapcsolatos vélekedését, valamint testi, lelki, szociális jóllétük komplex rendszerének összefüggéseit. Megállapította, hogy meghatározó jelentőségűnek látszik mindezekben az intézmény szervezeti kultúrája,
a pedagógusoknak biztosított támogató rendszerek stabil és a szükségletekhez igazodó működése, valamint a kollaboratív technikák és értékelési gyakorlatok alkalmazása. Előadása összegző részében Felvinczi Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatások jóvoltából rendelkezésünkre állnak azok az információk, amelyek alapján egy hatékonyabb, a pedagógusok szükségleteit jobban kielégítő és a diákok életminőségét – harmonikus, nehézségekkel megküzdeni képes személyiségfejlődését, tanulmányi sikerességét, munkapiaci beválását – támogató köznevelési rendszer működhetne, és hogy a további kutatásoknak azt kellene feltárniuk, hogy mi akadályozza valójában egy ilyen rendszer kialakítását és elkötelezett működtetését.

Csapó Benő neveléstudományi kutató, az SZTE egyetemi tanára, az MTA doktora, az Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke Linda Darling Hammondot, a Stanfordi Egyetem professzorát idézve kiemelte: „A gyakorlati problémákra adott bürokratikus megoldások mindig elbuknak, mert
az eredményes tanítás nem rutinmunka, a diákok nem passzívak,
és a gyakorlati kérdések nem egyszerűek, nem megjósolhatók és nem sztenderdizálhatók. Következésképpen a tanítás során szükségessé váló döntéseket nem lehet formulákba foglalni, kész csomagokba összerakni,
és átadni a tanároknak.” Ennek fényében az előadó hangsúlyozta: ahogy
a tanításban fontos tanári feladat az önszabályozó tanulás kialakítása – vagyis az, hogy a diákoknak akkor is legyen belülről vezérelt motivációjuk a tanulásra, ha nem áll mellettük a tanár –, úgy a tanárképzésnek is feladata, hogy kialakítsa a leendő tanárokban azt a belső indíttatást, hogy akkor is tanuljanak, amikor senki nem képezi őket. A tudást ugyanis nem lehet átadni: az csak személyes tapasztalattal, személyes munkával szerezhető meg. Csapó Benő előadásában részletesen bemutatta a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő finn, kutatásalapú tanárképzést, és összegezte azokat a problémákat is, amelyek miatt a hazai tanárképzés gyakorlatában nem élünk a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel és módszerekkel.

Halász Gábor, az MTA doktora, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar egyetemi tanára hangsúlyozta, hogy a gyakorlatban végtelen változatosságot figyelhetünk meg a pedagógusok munkáját és környezetét vizsgálva, és hogy ezek alapján lehet hitelesen megfogalmazni, melyek azok a legfontosabb pedagóguskompetenciák, amelyek kialakítása a tanárképzés felelőssége.
Az előadó kiemelte a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) pedagógusai által készített pedagóguskompetencia-térkép mindenhol érvényes négy alapkompetenciáját: „Tudjam és értsem, amit tanítok”; „Segítsem a tanulóim tanulását”; „Abban az adott társadalmi közösségben és közegben, ahol az iskolám van, elkötelezetten jelen legyek”; „Állandóan fejlesszem magam”. Az előadásban szó volt arról is, hogy szükség van arra
a paradigmaváltásra, amely a pedagógusképzés helyett a pedagógusok folyamatos tanulására, sőt a pedagógusképzők folyamatos tanulására helyezi
a fókuszt abban a komplex pedagógustanulási ökoszisztémában, amelyben
a tanár hivatását a mindennapokban gyakorolja.

A tudományos tanácskozás délutáni szekciójának első előadásában Falus Iván, az MTA doktora, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professor emeritusa hangsúlyozta, hogy mivel a társadalom műveltségi színvonalának
a megteremtésében az alapvető szerepet az oktatás tölti be, annak minőségét pedig a tanárképzés is meghatározza, nagyon fontos, hogy rendszerben gondolkodjunk róla. A professzor és kollégája, Zagyváné dr. Szűcs Ida,
az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Intézetének mesteroktatója közös előadásukban a tanárképzés mikro-, mezo- és makroszintjeinek rendszerszemléletű modelljét mutatták be, hangsúlyozva
a pedagógusképzés társadalmi és oktatáson belüli alrendszerekkel való szoros összefüggését és ezeknek a képzésre és a tanári pályára gyakorolt hatását.

Chrappán Magdolna, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének docense a tanárképzés új rendszerében az egyik legfontosabb változásnak az egyetemi mentorok („e-mentorok”) és az iskolai mentorok
(„i-mentorok”) megkülönböztetését nevezte, és kiemelte, hogy rendkívül fontos, hogy a mentori identitás azok körében is megjelenjen, akik (mentor)tanárként a felsőoktatásban dolgoznak. A kutató részletesen beszélt az egyetem és az iskola együttműködésének triádikus modelljéről, hangsúlyozva a pedagógusképzés folyamatának és viszonyrendszereinek szociálpszichológiai és szervezetpszichológiai elemeit.

Rapos Nóra, az ELTE Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense kiemelte, hogy a tanár a pedagógus-életpályán mindvégig tanul, és hogy ez
a tanulás dinamikus, aktív folyamat, amelyet elsősorban nem lineárisan előrehaladó, körülhatárolt szakaszok jellemeznek, hanem olyan dinamika, amely lényegét tekintve nem szakaszolható, és kapcsolatban áll az identitásváltozással is.

Stéger Csilla közgazdász, a neveléstudományok doktora, a Pedagógiai Tudományos Bizottság titkára és a PwC Magyarország Kft. vezető menedzsere részletes és komplex európai és magyarországi adatok összevetésével világított rá a mai magyar tanárképzés helyzetére és problémáira. Ennek alapján megállapítható, hogy az általános iskolai tanárok végzettségi szintjeinek aránya terén Magyarország elmarad az EU-s átlagtól, és hazánkban egyelőre nincs alternatív útja az általános iskolai tanárok képzésének. A kutató megállapította, hogy Európában a tanárutánpótlásban felborult az egyensúly
a kereslet és a kínálat között: nálunk mind bizonyos tantárgyak esetében, mind pedig egyes földrajzi régiókban tanárhiány van, tanártársadalmunk elöregedő – az általános iskolai tanítás terén a fejlett világ egyik legelöregedőbb pedagógustársadalma a miénk –, a tanárképzésbe belépők száma alacsony,
a pályaelhagyás aránya a középkorú (30–44 éves) korosztályban igen magas,
a tanárutánpótlás kérdése pedig nincs megoldva (a pályára lépő fiatal pedagógusok száma az elmúlt években 5200–5400 között stagnál, míg a mai pedagóguslétszám megtartásához 13–15 000 főre lenne szükség). Az előadó hangsúlyozta azt is, hogy a szabályozás területén üdvözlendő előrelépések történtek – például megszűnik az általános iskolai és a középiskolai szakok bontása, és ismét lehetőség van a bachelor utáni tanári mesterszak választására –, ugyanakkor számos további strukturális nehézséggel kell még szembenéznünk. Szükség lenne például egy a pedagógus-utánpótlás előrejelzéséért és nyomon követéséért felelős szervezetre, egy „school based” jellegű képzési formára és a tanárok jövedelmének jelentős növelésére, hiszen a DPR AAE 2020-as adatai alapján az osztatlan pedagógusképzésből az elmúlt években pályára lépő tanárok kezdő havi átlagjövedelme nettó 174 329 Ft volt, és egy ilyen egzisztenciális jövőképpel nagyon nehéz attraktívvá tenni ezt
a pályát. A pedagóguspálya vonzóvá tétele pedig nélkülözhetetlen a jövőnk szempontjából: egy olyan mértékű tanárhiány ugyanis, amellyel Magyarország küzd, csak középiskolai tanulmányok utáni osztatlan képzésbe vagy bachelor fokozat utáni mesterképzésbe jelentkező leendő pedagógusokkal nem oldható meg. Stéger Csilla közgazdász úgy látja, hogy a megoldás azon az úton is keresendő, hogy a tanári végzettséggel rendelkező és a társadalom bármilyen pozíciójában munkát végző személyeket bevonzzuk az iskolákba, vagy képesítetlen személyek iskolában való, munka melletti tanárrá válását támogassuk – ezt pedig egy folyamatos, dinamikus, iskolai alapú modellben lehet csak elképzelni, amelyben mérhetetlenül fontos lesz, hogy az egyetem partnere legyen az iskolának.

Bárdos Jenő a tanácskozást lezáró beszédében hangsúlyozta, hogy a tanárnak az objektíven nehéz külső körülményekben is az az elsődleges kötelessége, hogy saját magát és a saját munkáját lelkiismeretesen megvizsgálja – és ha ezt teszi, azt észre fogják venni. Azonban ha ez nem történik meg, akkor a ránk bízott fiatalokban is tovább nő majd az elidegenedettség érzése.
A neveléstudománynak nyolc alapága van a hivatalos akadémiai nómenklatúrában, és sok rokon tudománya – mondta a Pedagógiai Tudományos Bizottság elnöke. Ha ezek az ágazatok mind tevőlegesen részt vesznek a tanárképzésről való diszkurzusban, akkor érdemben tenni lehet
a magyarországi pedagógusképzésért és köznevelésért.

A tanácskozáson készített képgaléra a fotóra kattintva tekinthető meg.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás