Ablak bezárása X

Eötvös 2020+: az Akadémia nagyot lépett a Kormány innovációs céljainak támogatásában

Hungarológiát nem lehet csak itthonról művelni

A kultúra- és tudományköziség volt a fő témája a magyarságtudomány a 21. századi kérdéseit vizsgáló VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusnak. Az MTA elnökének védnöksége mellett, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, a Pécsi Tudományegyetem és az MTA Pécsi Területi Bizottsága által szervezett, ötévente rendezett tanácskozáson 40 szimpóziumon 506 előadás hangzott el, a résztvevők 27 ország 128 intézményét képviselték. Monok István írása az mta.hu-nak.

2016. szeptember 7. Monok István

A magyar filológiai tudományterületek – nyelvészet, irodalomtudomány, néprajz, művelődéstörténet – mellett a mostani rendezvényen külön szimpóziumokon vitatták meg a film-, a színház-, a tudománytörténet kérdéseit is, természetesen a fő témában jelzett keretben. A természettudományos és műszaki diszciplínákból kiszorult, helyét kereső történetiség a „magyar tudósok külföldön, külföldiek Magyarországon” témában a magyarságtudomány felé orientálódik. A kongresszus hungarológiai szimpóziumának is éppen ez volt az egyik témája: miért mentek (mennek) külföldre a magyarok, illetve a magyarországi tudósok, hogyan érvényesültek új környezetükben, milyen szerepet játszott sikerükben vagy kudarcukban a kibocsátó (Magyarország) és a befogadó oldal.

Monok István

A sok országból érkezett, magyar és nem magyar szakemberek találkozója ismét ráirányította a figyelmet arra, amiért 1977-ben a Társaság megalakult: szükségünk van – és egyre nagyobb szükségünk – a külső szemre. Tudnunk kell, hogy hogyan látnak bennünket azok, akik nem a magyarországi társadalomban szocializálódtak, nem az itteni iskolarendszerben szerezték ismereteiket. A többféle kultúra békés egymás mellett élése mindig termékenyítőleg hatott arra az államra, amely ennek az együttélésnek a kereteit biztosította. A kongresszuson a történelmi példák sorával találkozhattunk ennek igazolására. A példák jelentős része a kultúraköziség magyarországi jelenségeit mutatta fel. A különféle hatások gazdagították a magyar kultúrát, amely alapvetően mindig befogadó jellegű (receptív) kultúra volt. Nem csupán a magyarság civilizációs folyamatában volt meghatározó az idegen – főleg német – hatás, hanem a kultúránk minden rétegében. Népi hagyományaink, nyelvünk, irodalmunk, szellemi életünk minden rezdülése a befogadásról szól. A mi hatásunk is megfigyelhető a velünk együtt élőkön, vannak kulturális csoportok, amelyek asszimilálódtak a magyar kultúra hatására. alatt.

A kongresszus több szimpóziumán hoztak fel azonban olyan példákat is, amelyek a korlátokra is figyelmeztetnek: mikortól kezdve romboló a kultúraköziség vagy az asszimilációra való késztetés, illetve az asszimiláció elutasítása?

A kulturális öntudat gyakran független a tényleges műveltségtől. A nemzeti (és nem az ’országos’ értelmében nationalis, hanem ténylegesen „nemzeti”) öntudat alapja is a kultúra, nem a gazdaság. E tény tudatosítása pozitív üzenet lehet a közös piacot abszolutizálóknak, akik úgy vélik, Európát építenek. Ahogy a sokféle kulturális csoporttudatból kialakultak nemzeti öntudati fajták, csak ez az útja egy „európai öntudat” (consensus Europaeus) megteremtődésének. Már akkor, ha akarjuk a kialakulását.

Külön tanulsága a kongresszusnak, hogy ismételten számtalanszor elhangzott: hungarológiát nem lehet itthonról, különösen nem csak itthonról művelni. Nem szabad meglepődni azon, ha egy-egy történeti eseményt, művelődéstörténeti jelenséget mások másként látnak. A mohácsi vész másképpen látszik Isztambulból, mint Párizsból vagy éppen Bécsből, de másként látjuk a törökellenes harcot mi, magyarok, másként a szerbek, másként a horvátok vagy éppen a románok. Ahogy Bethlen Gábor véleményét tolmácsolta Bornemisza Ferenc 1628-ban az angol királynak: Anglia olyan messze van, hogy nem is tudja, hol van, de a török a szomszédban és gyakran az országban van. Nem tudja tehát tetteinek vezérfonalául az angol király szempontjait választani.

Minden kulturális csoportban más és más megközelítési módok alakulnak ki, szakterületenként ismét csak különbözően. A saját kultúránkat mások szempontjai szerint is meg kell tudni ismerni, különben folytonosan elbeszélünk egymás mellett, és az együttélés helyett falakat építünk.

Az ötévente rendezett kongresszus a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tisztújító közgyűlése is egyben. A Társaság a következő öt évre elnökéül a Bécsi Egyetem professzor asszonyát, Andrea Seidlert A Társaság új vezetőségeválasztotta.