Házasság a 21. századi Magyarországon, az anyai immunrendszer szabályozása a terhesség alatt – az MTA Prémium posztdoktori kutatói programjának nyertes pályázatai

Huszonhét fiatal kutató nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia 2019-ben meghirdetett Prémium posztdoktori kutatói programjának hároméves támogatását. A nyerteseket az MTA havi bruttó 600 000 forinttal, valamint dologi kiadásokra fordítható, évi legfeljebb bruttó 2,4 millió forinttal segíti kutatási programjuk eredményes megvalósításában.

2019. július 8.

Az MTA Posztdoktori Program keretében meghirdetett Prémium posztdoktori program célja, hogy a legelismertebb külföldi vagy hazai egyetemek valamelyikén tudományos fokozatot szerzett, nemzetközi szinten is jelentős eredményekkel és kimagasló színvonalú kutatási programmal rendelkező fiatal kutatók számára lehetőséget biztosítson kutatási programjuk megvalósítására.

A Prémium posztdoktori kutatói program hároméves támogatást biztosít, teljes munkaidejű foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében az MTA kutatóközpontjaiban és önálló jogi személy kutatóintézeteiben, magyarországi egyetemeken, valamint – alapító dokumentuma alapján az abban meghatározott területen – kutatási tevékenységet végző magyarországi közgyűjteményekben vagy közintézményekben.

Az eredményesen pályázó posztdoktor kutató havi bruttó 600 000 Ft támogatásban részesül, emellett a pályázók dologi kiadásra, konferencia-részvételre, utazási és lakhatási költségekre is igényelhetnek támogatást kutatási tervük megvalósítása érdekében, évi maximum 2,4 millió Ft bruttó értékben. A korhatár 40 év és pályázati feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen tudományos (PhD vagy DLA) fokozattal.

A 2019 februárjában meghirdetett pályázatra az április 11-ei határidőig 180 érvényes pályázat érkezett: 51 a bölcsészet- és társadalomtudományok területéről (28%), 57 az élettudományok területéről (32%), 72 pedig a matematikai és természettudományok területéről (40%). A pályázati keret 2019. évi összege 80 millió forint, amely 27 fő támogatásának elindítását teszi lehetővé.

A beérkezett pályázatokat 2-2 anonim bíráló értékelte (pontszámmal, illetve szövegesen), majd az MTA elnöke által felkért zsűri 2019. június 24-én értékelte és rangsorolta a pályázatokat, illetve javaslatot tett a támogatandó pályázatokra.

A 2019. évi Prémium posztdoktori pályázat nyertesei

Kutató neve

Kutatási téma címe

Befogadó intézmény

Balatonyi Judit Flóra

A házasság és a házasságkötési rítusok szerepe a 21. századi Magyarországon: Változó értékek, hagyományos minták, globális összefüggések

Pécsi Tudományegyetem

Balázs Attila (visszalépett)

Litoszféra extenzió, magmatizmus és üledékes felszíni folyamatok kapcsolata: a Pannon térség integrált numerikus modellezése

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Gyöngyösi László

Kvantum-internet

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Bátori Anna

Blockbuster-konfigurációk, avagy a hibrid esztétikája. Poszthumán de-narratológia.

Pécsi Tudományegyetem

Benkő Zoltán
(visszalépett)

Stabil foszforgyökök tervezése

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Farkas Attila

Gyógyszeripari folyamatok elemzése fejlett kemometriai és statisztikai eszközökkel

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Canal, David

Plastic and Genetic Responses of a Wild Bird Population to Recent Environmental Changes

MTA Ökológiai Kutatóközpont

Czél Gergely

Nagy teljesítményű, szívós viselkedésű, multifunkcionális hibrid kompozitok kifejlesztése

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Czimmerer Zsolt

Az alternatívan polarizált makrofágok egyedi gyulladásos válaszkészségének hátterében álló molekuláris mechanizmusok felderítése

Debreceni Egyetem

Csató László

Axiomatikus rangsorolás

MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet

Gondor Orsolya Kinga

Különböző szalicilsavas kezelési módok és formák összehasonlítása stresszkörülmények között nagyműszeres analitikával

MTA Agrártudományi Kutatóközpont

Hegyi Eszter

Genetikai és környezeti tényezők együtthatásának vizsgálata krónikus pankreatitiszben

Pécsi Tudományegyetem

Horváti Kata

Multi-epitóp vakcinák irányított célba juttatása dendritikus sejtekbe

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Kekecs Zoltán
(lemondott)

A hipnózis hatásai a periferalis stressz válaszra, és ezen hatások mediáló szerepe a hipnózis klinikai hatékonyságára

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Kelemen Zsolt

Fluoreszcens karboránok új generációja

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Koltai Júlia Anna

A Big Data és a Természetes Nyelvfeldolgozás módszereinek alkalmazása a társadalomtudományokban

MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont

Kremlitzka Mariann (visszalépett)

A harmadik komplement komponens (C3) szerepe az antigének keresztprezentációjában és a tumorellenes immunválasz szabályozásában

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Iring András

A purinerg- és kannabinoid jelátviteli útvonal szerepe az autonóm kardiorespiratórikus szabályozásban

MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató- Intézet

Kun Emma

Aktív galaxismagok nagy energiájú részecskesugárzása

MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont

Nagy Gábor

Mucormikózisokat okozó gombák patomechanizmusainak és azol-rezisztenciájának vizsgálata

Szegedi Tudományegyetem

Öllerer Kinga

Hagyományos tájhasználati módok és biodiverzitás - Kárpát-medencei erdők és fáslegelők, globális értékelés

MTA Ökológiai Kutatóközpont

Pach Péter Pál (visszalépett)

Aritmetikai kombinatorika

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Pálfia Miklós
(visszalépett)

Nemlineáris analízis metrikus és operátor terekben

MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet

Kiss Gergely

Diszkrét spektrálelmélet és alkalmazásai

MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet

Papp Ádám

Hibrid ferromágnes/ferrimágnes platform spinhullám alapú jelfeldolgozáshoz.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Papp-Balogh Andrea Tímea

A galektin-glikán interakciók szerepe az anyai immunrendszer szabályozásában terhesség alatt

MTA Természettudományi Kutatóközpont

Révész Tamás

Az első világháború veteránjai a Horthy-korszakban. Mozgósítás, leszerelés és integráció

MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont

Szatmári Gábor

Prediktív talajtérképek bizonytalanságának számszerűsítése, értékelése és kommunikációja korszerű statisztikai megközelítésekkel

MTA Agrártudományi Kutatóközpont

Szilágyi Emőke Rita

Oláh Miklós levelezése. Kritikai kiadás II.

MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont

Varga Orsolya

Az Európai Unió tagállamaiban hatályos 2-es típusú cukorbetegség megelőzését szolgáló jogszabályok szisztematikus összehasonlító elemzése

Debreceni Egyetem

Varga-Kőfaragó Mónika

A kvark-gluon plazma vizsgálata szögkorrelációs módszerekkel

MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont

Veszelka Szilvia

Nanorészecskék átjuttatása a vér-agy gáton innovatív többszörös targetálással

MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont