Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke – Új elnökségi tagok

A Magyar Tudományos Akadémia 193., tisztújító közgyűlése hétfő este megkezdődött és kedden este lezárult 24 órás szavazásán Freund Tamás akadémikust választotta meg az MTA új elnökévé. A neurobiológus a hat év után leköszönő Lovász Lászlót váltja az 1825-ben gróf Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémia élén. A főtitkári posztot Kollár László Péter építőmérnök, a főtitkárhelyettesit pedig Erdei Anna immunológus tölti majd be a következő hároméves ciklusban. A Közgyűlés döntött a három közül két alelnök személyéről is. Az Akadémia vezetői megbízatásuk lejárta után egyszer újraválaszthatók.

2020. július 7.

Frissítés, július 10.

Az utolsó 24 órás szavazási körben új elnökségi tagokat is választottak a közgyűlési képviselők.

Az élettudományi elnökségi tagjelöltekre 379-en szavaztak. Szathmáry Eörs az igen szavazatok 51,72%-át kapta, Hunyady László az igen szavazatok 47,23%-át. Ezzel Szathmáry Eörs lett az Elnökség tagja.

A társadalomtudományi elnökségi tagjelöltekre 378 fő szavazott. Romsics Ignác az igen szavazatok 59,79%-át kapta, Kenesei István az igen szavazatok 37,3%-át. Ezzel Romsics Ignác lett az Elnökség tagja.

A természettudományi elnökségi tagjelöltekre 380 fő szavazott. Pósfai Mihály az igen szavazatok 60,53%-át kapta, Kiss L. László az igen szavazatok 36,32%-át. Ezzel továbbra is Pósfai Mihály vehet részt az Elnökség munkájában, amely két közgyűlés között az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete.

Az utolsó 24 órás ciklusban a Könyv- és Folyóirat Bizottság elnökéről és a Közgyűlés által választandó bizottságok tagjairól is szavaztak a képviselők. A részletes eredményekről hamarosan beszámolunk az mta.hu-n.

Frissítés (július 8., 19.45)

A Magyar Tudományos Akadémia élettudományi alelnökévé Kosztolányi György rendes tagot választotta meg a Közgyűlés. A szavazáson 365 fő vett részt. Kosztolányi György 191 igen szavazatot kapott (52,33%), míg a másik jelölt, Szathmáry Eörs 173-at (47,4%).

Ma este újabb 24 órás szavazás kezdődött a választott elnökségi tagok,
a Könyv- és Folyóirat Bizottság elnöke és a Közgyűlés által választandó bizottságok tagjainak megválasztására. Ennek a fordulónak a lezárása után (július 9-én, csütörtökön este) ünnepélyes záróeseményre kerül sor, az új elnök és a leköszönő elnök beszédével. A Közgyűlés tagjai ezt a 193. közgyűlésen megszokott felületen láthatják élő közvetítésben.

Korábbi információk:

Az 555 szavazati jogú közgyűlési tag közül az elnökjelöltek szavazásán 429 fő vett részt. Freund Tamás 251 igen szavazatot kapott (58,51%), Pléh Csaba 169-et (39,39%). A főtitkárjelöltekre 425 fő szavazott. Kollár László Péter 278 igen szavazatot kapott (65,41%), Blaskó Gábor 136-ot (32%). A főtitkárhelyettes-jelöltekre 428 fő szavazott. Erdei Anna 298 igen szavazatot kapott (69,63%), Demény Attila 124-et (28,97%). Lamm Vandát az igen szavazatok 52,47%-ával, Hudecz Ferencet 57,28%-ával választották alelnökké, Kertész Andrással (43,67%), illetve Bokor Józseffel (41,78%) szemben. A harmadik alelnöki pozícióért újabb szavazást írtak ki, itt Balázs Ervin, Kosztolányi György és Szathmáry Eörs közül utóbbi kettő maradt versenyben.

Az új vezetők névjegyei

Elnök

Freund Tamás

(Zirc, 1959. 06. 14.)

akadémikus, intézetigazgató, kutatóprofesszor, egyetemi tanár

VIII. Biológiai Tudományok Osztálya
rendes tag: 2004, levelező tag: 1998

Freund Tamás Forrás: mta.hu

Kutatási terület: az agykéreg szerkezete, működése, oszcillációk keletkezése, funkciója, az epilepsziás és ischaemiás agykárosodás, a szorongás és az addikció patomechanizmusa, az endokannabinoid szignálrendszer működése

Jelentősebb díjak: Agy díj / The Brain Prize (2011), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011), Széchenyi-díj (2005), Akadémiai Díj (1997)

Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet
1083 Budapest, Budapest, Szigony utca 43.
Tel.: +36 1 2109411
E-mail: freund [at] koki [dot] hu

Főtitkár

Kollár László Péter

(Budapest, 1958. 01. 04.)
akadémikus, egyetemi tanár

VI. Műszaki Tudományok Osztálya
rendes tag: 2007, levelező tag: 2001

Kollár László Péter Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

Kutatási terület: kompozitszerkezetek, tartószerkezetek és földrengési méretezés

Jelentősebb díjak: Széchenyi-díj (2015)

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Építőmérnöki Kar
Hidak és Szerkezetek Tanszék
1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3–9.
Tel.: +36 1 4632315
E-mail: lkollar [at] eik [dot] bme [dot] hu

Főtitkárhelyettes

Erdei Anna

(Budapest, 1951. 01. 15.)
akadémikus, kutatócsoport-vezető, egyetemi tanár

VIII. Biológiai Tudományok Osztálya
rendes tag: 2010, levelező tag: 2004

Erdei Anna Forrás: elte.hu

Kutatási terület: az immunválasz kialakulása, immunfolyamatok szabályozása, a veleszületett immunrendszer elemeinek (komplementrendszer, mf, DC) szerepe, kapcsolódás az adaptív immunrendszerrel, limfociták aktiválása

Jelentősebb díjak: Széchenyi-díj (2011), Ipolyi Arnold-díj (2014)

MTA-ELTE Immunológiai Kutatócsoport
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C
Tel.: +36 1 3812175
E-mail: anna [dot] erdei [at] ttk [dot] elte [dot] hu

Alelnökök

Élettudományi alelnök

Kosztolányi György

(Szekszárd, 1942. 03. 10.)
akadémikus, osztályelnök, professor emeritus

V. Orvosi Tudományok Osztálya
rendes tag: 2007, levelező tag: 2001

Kosztolányi György Kosztolányi GyörgyForrás: mta.hu/Szigeti Tamás

Kutatási terület: klinikai genetika

Jelentősebb díjak: Széchenyi-díj (2013), Akadémiai Díj (1999)

Pécsi Tudományegyetem
Általános Orvostudományi Kar
Klinikai Központ
Orvosi Genetikai Intézet
7623 Pécs, József Attila utca 7.
Tel.: +36 72 535976
E-mail: kosztolanyi [dot] gyorgy [at] pte [dot] hu

Társadalomtudományi alelnök

Lamm Vanda

(Budapest, 1945. 03. 26.)
akadémikus, osztályelnök, ny. kutatóprofesszor, professor emerita

XI. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya
rendes tag: 2013, levelező tag: 2007

Lamm Vanda Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

Kutatási terület: jogtudomány, nemzetközi jog

Jelentősebb díjak: Akadémiai Díj (1995), Deák Ferenc-díj (2012)

Társadalomtudományi Kutatóközpont
Jogtudományi Intézet
1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.
Tel.: +36 1 2246700
E-mail: lamm [dot] vanda [at] tk [dot] mta [dot] hu

Természettudományi alelnök

Hudecz Ferenc

(Budapest, 1952. 09. 12.)
akadémikus, egyetemi tanár

VII. Kémiai Tudományok Osztálya
rendes tag: 2016, levelező tag: 2010

Hudecz FerencForrás: mta.hu

Kutatási terület: peptid- és fehérjekémia, biomolekuláris kémia, immunkémia

Jelentősebb díjak: Pro European Peptide Society Award (2016), Akadémiai Díj (1996)

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Természettudományi Kar
Kémiai Intézet
Szerves Kémia Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A
Tel.: +36 1 372 2828
E-mail: fhudecz [at] elte [dot] hu
Honlap: peptid.chem.elte.hu/hudecz.html

Élettudományi választott elnökségi tag

Szathmáry Eörs

(Budapest, 1959. 12. 18.)
akadémikus, főigazgató, kutatóprofesszor

VIII. Biológiai Tudományok Osztálya
rendes tag: 2013, levelező tag: 2007

Szathmáry EörsForrás: mta.hu/Szigeti Tamás

Kutatási terület: elméleti biológia, evolúcióbiológia, nagy evolúciós átmenetek, az evolúció matematikai modelljei, neuronális replikáció modelljei

Jelentősebb díjak: Széchenyi-díj (2017), Akadémiai Díj (1999)

Ökológiai Kutatóközpont
ETI Evolúciós Rendszerek Kutatócsoport
1113 Budapest, Karolina út 29.
szathmary [dot] eors [at] okologia [dot] mta [dot] hu
+36 1 279 3100/131
ResearchGate profil

Társadalomtudományi választott elnökségi tag

Romsics Ignác

(Homokmégy, 1951. 03. 30.)
akadémikus, egyetemi tanár

II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya
rendes tag: 2010, levelező tag: 2001

Romsics IgnácFotó: Wikimedia Commons



Kutatási terület: Magyarország története a 19. és 20. században különös tekintettel a politika- és eszmetörténetre, beleértve a történetírás történetét is

Jelentősebb díjak: Széchenyi-díj (2005), Akadémiai Díj (2000)

Eszterházy Károly Egyetem
Bölcsészettudományi Kar
Történelemtudományi Intézet
Új- és Modernkori Egyetemes Történeti Tanszék
3300 Eger, Eszterházy tér 1.
Tel.: +36 27 337 444
E-mail: romsicsignac [at] t-online [dot] hu

Természettudományi választott elnökségi tag

Pósfai Mihály

(Szombathely, 1963. 04. 19.)
akadémikus, egyetemi tanár, elnök

X. Földtudományok Osztálya
rendes tag: 2016, levelező tag: 2010

Pósfai MihályForrás: mta.hu

Kutatási terület: környezeti ásványtan: biogén eredetű mágneses nanokristályok tulajdonságai, képződésük folyamata; egyedi légköri aeroszol részecskék fizikai és kémiai tulajdonságai és éghajlati hatásai

Jelentősebb díjak: Széchenyi-díj (2016), Akadémiai Díj (2010)

Pannon Egyetem
Mérnöki Kar
Környezettudományi Intézet
Föld- és Környezettudományi Intézeti Tanszék
8200 Veszprém, Egyetem út 10.
Tel.: +36 88 626058
Tel.: +36 87 481067
E-mail: mihaly [dot] posfai [at] gmail [dot] com
Honlap: www.mposfai.hu


A Doktori Tanács, a Felügyelő Testület, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság, Tudományetikai Bizottság, valamint a Vagyonkezelő Testület új tagjai

Doktori Tanács

Az MTA Közgyűlése a Jelölőbizottság javaslata alapján a Doktori Tanács tagjává választotta az akadémikus tagok közül Hoffmann Istvánt, Benkő Eleket, Páles Zsoltot, Veisz Ottót, Dóczi Tamást, Gáspár Zsoltot, Huszthy Pétert, Halmai Pétert, Padisák Juditot, Demény Attilát és Kamarás Katalint, az MTA doktorai közül Szilágyi Mártont, Demetrovics Zsoltot, Gyárfás Andrást, Gócza Elent, Bereczki Dánielt, Hangos Katalint, Pálinkó Istvánt, Nyitray Lászlót, Földi Andrást, Csorba Pétert, valamint Cserti Józsefet.

A Doktori Tanács póttagjává választotta az akadémikusok közül Kecskeméti Gábort, Rainer M. Jánost, Juhász Istvánt, Szendrő Zsoltot, Helyes Zsuzsannát, Gáspár Pétert, E. Kövér Katalint, Szöllősi Jánost, Szalai Júliát, Pálfy Józsefet és Zaránd Gergelyt, az MTA doktorai közül Siptár Pétert, Pusztai Gabriellát, Szőnyi Tamást, Karsai Ildikót, Borbély Katalint, Vadászné B. Gabriellát, Kurtán Tibort, Gácser Attilát, Badó Attilát, Török Ákost, valamint Pécz Bélát.

Felügyelő Testület

Az MTA Közgyűlése a Jelölőbizottság javaslata alapján a Felügyelő Testület tagjává választotta Paládi-Kovács Attilát, Frank Tibort, Szász Domokost, Kovács L. Gábort, Czigány Tibort, Pap Lászlót, Bélyácz Ivánt.

A Felügyelő Testület póttagjává választotta Karádi Istvánt és Nyulászi Lászlót.

Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság

Az MTA Közgyűlése a Jelölőbizottság javaslata alapján Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság elnökéül Madas Editet választotta.

A Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság tagjává választotta Debreczeni Attilát, Rainer M. Jánost, Füredi Zoltánt, Harrach Balázst, Sperlágh Beátát, Tarnai Tibort, Náray-Szabó Gábort, Podani Jánost, Varga Attilát, Kovács Zoltánt, valamint Kun Ferencet.

A Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság póttagjává választotta Bitskey Istvánt, Bálint Csanádot, Ruzsa Zoltán Imrét, Mesterházy Ákost, Makara B. Gábort, Insperger Tamást, Nyulászi Lászlót, Miklósi Ádámot, Bayer Józsefet, Pálfy Józsefet, valamint Patkós Andrást.

Tudományetikai Bizottság

Az MTA Közgyűlése a Jelölőbizottság javaslata alapján a Tudományetikai Bizottság tagjává választotta az akadémikus tagok közül Bollobás Enikőt, Török Lászlót, Bárány Imrét, Csákiné Micheli Erikát, Hangody Lászlót, Kaptay Györgyöt, Hargittai Magdolnát, Buzás Edit Irént, Vörös Imrét, Lakatos Istvánt és Katz Sándort, a nem akadémikus köztestületi tagok közül Ács Pált, Pusztai Gabriellát, Matolcsi Mátét, Dobránszki Juditot, Mikó Irént, Vas László Mihályt, Borbás Anikót, Pósfai Györgyöt, Fazekas Mariannát, Bartholy Juditot, valamint Sulik Bélát.

Az MTA Közgyűlése a Jelölőbizottság javaslata alapján a Tudományetikai Bizottság póttagjává választotta az akadémikusok közül Vásáry Istvánt, Solymosi Lászlót, Tusnády Gábort, Rajkai Kálmánt, Schaff Zsuzsát, Imre Sándort, Hohmann Juditot, Nusser Zoltánt, Palánkai Tibort, Vörös Attilát és Mihály Györgyöt, a nem akadémikus köztestületi póttagok közül Cser Andrást, Molnár Antalt, Harcos Gergelyt, Urbányi Bélát, Dux Máriát, Telek Miklóst, Tömösköziné Farkas Ritát, Kovács M. Gábort, Hideg Évát, Horváth Lászlót, valamint Donkó Zoltánt.

Vagyonkezelő Testület

Az MTA Közgyűlése a Jelölőbizottság javaslata alapján a Vagyonkezelő Testület tagjává választotta Kövér Györgyöt, Németh Tamást, Hornok Lászlót, Györfi Lászlót, Bragyova Andrást, Szerb Lászlót és Török Ákost.

A Vagyonkezelő Testület póttagjává választotta Solymosi Lászlót és Tulassay Zsoltot.