Elnökjelölti portrék – Freund Tamás

2019-ben négy tanulmány is megjelent a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI), MTA Kiváló Kutatóhely munkatársaitól a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Science-ben. Pusztán ennek alapján is joggal mondhatjuk, hogy 2019 a KOKI éve volt, pedig ugyanez az év rengeteg bizonytalanságot is hozott a magyar kutatóintézetek életében, a kormányzat ugyanis minden tiltakozás ellenére leválasztotta őket az Akadémiáról. Freund Tamást, a KOKI igazgatóját és Oberfrank Ferenc ügyvezető igazgatót kérdeztük az intézet működéséről és arról, hogy mi áll e látszólagos ellentmondás hátterében.

A KOKI-modell alapvetései

Aki egy kicsit is ismeri a kutatás világát, az persze semmiféle ellentmondást nem lát, hiszen egy Science-cikk a publikálást megelőző 3-4 év kutatásának eredménye – magyarázta Freund Tamás. A kiemelkedő tudományos eredmények születésének titka pedig az igazgató szerint a kiváló kutatók, a magas színvonalú kutatást támogató környezet és néhány igen komolyan vett alapelv.

Középpontban a kutatócsoportok

Amikor a kutatói munka minőségéről esik szó, rendszerint az egyéni teljesítmény kerül a fókuszba. Pedig – különösen az agykutatáshoz hasonló, kísérletes tudományokban – az eredmények mögött kivétel nélkül komoly csapatmunka áll. A csapatnak viszont szüksége van olyan tagokra is, akik egy-egy részterület (például különleges mikroszkópos módszerek vagy éppen az állatkísérletek megtervezése) nélkülözhetetlen szakértői, ugyanakkor nincsenek olyan ambícióik, hogy maguk vezessenek egy nagyobb lélegzetű kutatást. Ők a kutatói társadalom „derékhada”, akikről méltatlanul ritkán esik szó – mondta Freund Tamás.

Freund Tamás Forrás: mta.hu

A KOKI-ban felismerték, hogy értelmetlenség lenne mindent egyéni publikációs teljesítmény szerint mérni, így az intézet alapegységei a kutatócsoportok, a bennük folyó munka szervezése a csoportvezető felelőssége, a csoport eredményeit pedig összességében értékelik.

Kis kérdés, kis cikk – nagy kérdés, nagy cikk

Freund Tamás a kezdetektől fogva fontos alapelvnek tartotta, hogy nem jó kis tétben játszani: csak olyan hipotézisek nyomába érdemes eredni, amelyek ha beigazolódnak, felkeltik a széles tudományos közvélemény és a legrangosabb tudományos folyóiratok figyelmét. Ráadásul kifejezett elvárás a kutatócsoportok vezetőivel szemben, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne publikáljanak az első adandó alkalommal. Az intézet nem sürgeti, sőt, a szálak nyugodt felgombolyítására biztatja a kutatókat, akik így olyan teljesebb, kidolgozottabb képet kaphatnak, amelynek publikálása valóban mérföldkőnek számít az adott tudományterületen. Ilyen eredmények születtek idén Dénes Ádám és Nyiri Gábor kutatócsoportjaiban, az agykutatás két különböző területén. [1] [2] [3]

Belső hálózat idegenvezetéssel

Nagy kérdéseket egy kísérleti tudományban persze általában nem lehet csúcstechnológiás háttér nélkül vizsgálni. Ez a háttér a KOKI-ban hosszú évek pályázati forrásaiból állt össze, és bővül ma is. Ahhoz azonban, hogy ez a technológiai háttér valóban nagy ívű kutatásokat segítsen, arra is szükség van, hogy a kutatók átlássák és kihasználják a rendelkezésükre álló lehetőségeket.

A Science-szintű publikációkhoz ezen a tudományterületen jellemzően amúgy is számos kísérleti terület együttműködésére van szükség – az immunfestéstől az elektrofiziológián és funkcionális képalkotáson át a magatartás-vizsgálatokig. A KOKI az évek során a műszervásárlásoknál és a nagy kutatási témák indításánál mindig fontos szempontnak tartotta azt, hogy a laborok együttműködésével egyre nagyobb részben házon belül maradhassanak a kutatások, és ne legyen szükség külső partnerek bevonására.

Annak érdekében, hogy a kutatók megismerhessék, milyen munka folyik a szomszéd szobában, a kutatócsoportok rendszeresen bemutatót tartanak munkájukról egymásnak, és az évente megrendezett KOKI-napokon is minden a szakmai és személyes kapcsolatok szorosabbra fűzéséről szól.

Legyetek résen a présen!

A csoportvezetők a kutatási témák kijelölésében nagy szabadságot élveznek, azonban az erőforrások végesek, így az nem működik, ha egy lelkes kutatócsoport-vezető minden apró ötletének elindít egy újabb projektet. Ennek szabályozására és a csoportok pályázási kedvének fokozására szolgál a „rezsiprés” intézménye: minél több erőforrást (munkaerőt, helyiséget, műszert) igényel a kutató a munkájához, annál nagyobb arányban kell hozzájárulnia pályázati támogatásaiból az intézet rezsijéhez. Ha ezt nem sikerül kigazdálkodnia, nem sikerül megfelelő finanszírozást biztosítania a csoport működéséhez, az intézet némi türelmi idő után elvesz az erőforrásokból, így az életképtelen projektek, végső esetben az életképtelen kutatócsoportok maguktól megszűnnek.

Fiatalok és az idegtudomány NAP-os oldala

A kutatóintézet legfontosabb hazai partnere a Semmelweis Egyetem, amellyel közösen működtetik a Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskolát, de az ELTE-vel és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel is jó kapcsolatot ápol a KOKI. Utóbbi különlegessége, hogy Roska Tamás kifejezetten azzal az elgondolással alapította az egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karát, hogy az itt végzett diákok könnyebben bekapcsolódhassanak az élettudományi kutatásokba. Összességében csaknem félszáz fiatal kutató dolgozik doktori munkáján a KOKI-ban.

A kutatóintézet vezető szerepet tölt be a Nemzeti Agykutatási Programban, mely összesen 60 – felerészben teljesen újonnan létrehozott – laboratórium támogatásával jelentősen megnövelte Magyarország neurobiológiai kutatási kapacitását, és nagy szerepe volt abban, hogy több külföldön befutott magyar kutató hazatérjen, és itthon folytassa munkáját. A program második szakaszának eredményeiről az agykutatas.hu oldal számol be rendszeresen.

Az építkezés évtizedei

Ha valóban szeretnénk megérteni a Science-cikkek 2019-es sorozatának hátterét, nem elég a korábban említett 3-4 kutatási évvel visszamennünk a múltba. Történetünk jóval korábban, az 1990-es években kezdődik. Vizi E. Szilveszter, aki 1989-től vezette igazgatóként a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetet, elindította az intézet szakmai profiljának megtisztítását, így az évtized végére túlnyomó többségbe kerültek a neurobiológiai kutatási témák. 2002-ben Vizit az MTA elnökének választották, pozícióját Freund Tamás vette át, aki befejezte a folyamatot. A KOKI a 2000-es évek elején tisztán idegtudományi kutatóhellyé vált.

Freund Tamás Forrás: mta.hu

Freund Tamás 1983-ban szerzett biológusdiplomát az ELTE-n. Összesen négy év oxfordi kutatási időszak után Vizi E. Szilveszter hívására tért végleg haza. 1990-ben, 31 évesen került az MTA KOKI Morfológiai Osztályának élére. 1994-ben az intézet igazgatóhelyettese lett, 2002 óta pedig ő vezeti a nemzetközi élvonalba tartozó agykutatási műhelyt.

Az évek során nagyon ütőképes csapat alakult ki a KOKI-ban. „Egymás után érkeztek a rendkívül motivált fiatalok, a kirobbanó tehetségek újabb és újabb generációi. Elsőként Gulyás Attila, Maglóczky Zsófia (a KOKI csoportvezetői) és Soltész Iván (a Stanford Egyetem professzora), majd Acsády László (az első akadémikus a tanítványaim közül), Tóth Katalin (jelenleg a Kanadai Idegtudományi Társaság elnöke), Hájos Norbert (a KOKI Lendület-csoportvezetője) és Borhegyi Zsolt. Tanítványaim utolsó generációjából kiemelkedik Katona István (ERC-győztes, jelenleg félállásban a bloomingtoni Indianai Egyetem professzora) és Nyiri Gábor (két Science-cikk senior szerzője). Egy fiatal kutató pályájának elején minden azon múlik, hogy a megismerni vágyás, a felfedezés öröme ott tartja-e a laborban, ha kell, éjfélig és a hétvégéken is. Ha egy többnapos kísérlet éppen péntek délután 5-kor ér véget, és az illető képes otthagyni a labort, mondván, hogy majd hétfőn kiértékeli az eredményeket, abból soha nem lesz kutató” – mondta Freund Tamás.

Freund Tamás elnökjelölti koncepciója és stratégiája ide kattintva olvasható

Ekkorra már világosan látszott, hogy ez jó irány, hiszen 1999-ben az Európai Bizottság kiváló kutatóhelyeket minősítő pályázatán az intézet a második legjobb lett az európai mezőnyben – úgy, hogy Magyarország ekkor még öt évre volt az uniós tagságtól. 2000-ben a KOKI a saját szakmai átvilágítását kérte a Nemzetközi Agykutatási Szervezettől (International Brain Research Organisation, IBRO), ami kiváló eredménnyel zárult, és segített a további fejlesztési irányok kijelölésében.

Az agykutatás fogaskerekei

Oberfrank Ferenc Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

A jó tudományszervezés mellett a KOKI másik erőssége a professzionális tudománymenedzsment. Az ezt irányító Oberfrank Ferencet 2002-ben Freund Tamás hívta az intézetbe, majd Sperlágh Beáta igazgatóhelyettessel hármasban kezdték el a „KOKI-modell” kidolgozását. Négy év munka után, 2006-ra állt fel az a rendszer, amely máig hasonló elvek mentén segíti a kutatók munkáját.

Alapvető szempont volt, hogy a kutatók hozzáférhessenek a legkorszerűbb technológiához, ami viszont számos teljesen új problémát vont maga után. Élő állatokba ültetett elektródák, vírustechnológia, optogenetika – az új módszerek megannyi etikai, jogi és adminisztrációs kérdést vetettek fel, amelyekkel sok esetben a kutatók és a hivatalok Magyarországon korábban még nem találkoztak. „Az adminisztrációs kötelezettségek és a kutatás igényeinek kettős szorításában kellett egy olyan rugalmas működésmódot kialakítani, amely sosem vitatja a kutatók jogos igényeit, ugyanakkor figyelembe veszi, hogy egy csúcstechnológiás eszköz »erkölcsi elavulása« nem több 3-4 évnél” – mondta Oberfrank Ferenc.

Nagy hangsúlyt fektetnek az intézetben keletkező feszültségek mielőbbi feloldására is. Mivel a KOKI működésének egyik sarokpontja, hogy a központi laborokhoz – a genetikától a viselkedésvizsgálatig – mindenkinek legyen hozzáférése, alapvető fontosságú a publikációs hozzájárulások méltányos kezelése és az elkerülhetetlen viták moderálása. „Ha erre nem figyelnénk, rengeteg jó kutatót veszítettünk volna el az évek során” – mondta az ügyvezető igazgató.

Homályos kristálygömb

Lesz-e újra ilyen jó éve a KOKI-nak? Freund Tamás szerint az intézetben kialakított modell bizonyítottan működik, azonban a külső körülmények nem igazán támogatják a nyugodt munkát. Az Akadémia és a kormány közti, több mint egy éven át húzódó vita, valamint az utána kialakult, mindmáig bizonytalan helyzet hatására több kutató fontolgatja, hogy külföldön folytatja a munkát. Az intézettől a közeljövőben három kiváló csoportvezető is külföldre távozik. „Most a kormányon a sor, hogy gesztust tegyen a kutatók felé, és visszaszerezze a bizalmukat. Fontos, hogy a tudomány művelői úgy érezzék, megbecsülik őket, és a jövőjük kiszámítható” – mondta Freund Tamás.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy a megbecsültség jelzésére első lépésben alkalmas lenne egy jelentősebb béremelés a kutatói szférában. Szerinte a sokat emlegetett innovációért is könnyedén tehetne a kormány, ha életszerűbb támogatási rendszert alakítana ki a kutatási eredményeket üzletileg hasznosító spin-off cégek számára.

Biztonság, béremelés és az innováció támogatása – ez is mind hiábavaló lesz akkor, ha elapad az utánpótlás a kutatói pályára készülő fiatalokból. Márpedig Freund Tamás szerint ez a probléma ma egyre világosabban látszik. Az intézeteknek, egyetemeknek és a kutatóknak egyre fontosabb feladata, hogy programokkal, előadásokkal felkeltsék a középiskolások érdeklődését, akikből – amint azt a KOKI-ban Szőnyi András és Zicho Krisztián példája jól mutatja – meglepően gyorsan első szerző lehet a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában. [1] [2]

Freund Tamás Forrás: mta.hu

Kommentárok

Dénes Ádám

Freund Tamás nem csupán folytatta azt a nagyszerű munkát, amelyet Vizi E. Szilveszter kezdett meg annak érdekében, hogy a KOKI világszerte elismert idegtudományi kutatóintézetté váljon, de jócskán emelte is a tétet. Ebben a folyamatban nagyon fontos volt a magas minőségű, nemzetközi szinten is látható publikációk felé való elmozdulás és az intézet műszerezettségének fejlesztése, lehetővé téve az átlagos hazai finanszírozási lehetőségeket messze meghaladó eszközpark kiépítését. Fontosnak tartom, hogy igazgatóként Freund Tamás nem csupán a hagyományos neurobiológiai kutatásokat támogatta, hanem segítette az idegtudományok határterületein kimagasló eredményeket felmutató kutatócsoportok fejlődését is az intézetben. A felfedező kutatásokban ugyanis a diverzitás elengedhetetlen, és nem véletlen, hogy a legizgalmasabb eredmények és új koncepciók gyakran tudományterületek határzónáiban születnek – különösen igaz ez a nagy kihívást jelentő idegrendszeri betegségek mechanizmusainak vizsgálatára. A Nemzeti Agykutatási Program elindítása szintén fontos mérföldkő, amelyből a hazai idegtudomány számos kiváló műhelye részesült támogatásban.

Acsády László

Különös és izgalmas kérdés, mi egyetlen ember szerepe egy teljes tudományág fejlődésében egy adott országban. Hiszen manapság még a tudományos felfedezés sem köthető egy emberhez. Minden felfedezés, legtöbbször még az alapkoncepció kidolgozása is több kutató hosszú és szoros interakciójának eredménye. Mennyire bonyolult akkor egy teljes tudományág fejlődésének kérdése, amelyben több százan dolgoznak, mint ahogy Magyarországon az idegtudományban? Mégis nagy biztonsággal állítható, hogy a mai magyar idegtudomány teljesen más színvonalon működne Freund Tamás nélkül. Szükségtelen az ő fetisizálása, hiszen az eredmények önmagukért beszélnek. A tudomány működése szempontjából fontos a jelenség: mennyi múlik egy emberen. Freund Tamás kimagasló, értékszemléletű tudománypolitikai érzékkel képes volt hazacsábítani külföldről a legtehetségesebb elméket, és olyan prosperáló környezetet teremteni számukra, ahol ezek a tehetségek kibontakozhatnak és kutatási csúcseredményeket érhetnek el. Képes volt megálmodni és kilobbizni egy olyan kutatási programot (NAP 1.0 és NAP 2.0), amely az egész országban új dimenziókat és kirobbanó fejlődést indított meg az idegtudományban. Mindezek és számos más erőfeszítése alapján állítható, hogy a – valóban rendkívül fontos – tudományos iskolák, elődök stb. mellett kiemelkedő szerepe van az egyéni szerepvállalásnak egy tudományág fejlődésében. Így tehát rendkívül felértékelődött a jelentősége egy különös döntésnek, amelynek következtében egy 30 éves fiatalember egy Nature-cikkel a tarsolyában a rendszerváltás előtt hazatért a tudomány Mekkájának számító Oxfordból, és egy 15 négyzetméteres laborban egy PhD-hallgatóval és két egyetemistával megkezdte hazai kutatómunkáját.