Ferge Zsuzsa, a társadalmi egyenlőtlenségek úttörő kutatója

Ferge Zsuzsa (1931−2024) Fotó: tatk.elte.hu

Ferge Zsuzsa kutatói pályáját az 1950-es években a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) kezdte még a Közgazdaságtudományi Egyetem diákjaként, majd a Rétegződéskutató Osztály vezetőjeként. 1968 és 1988 között az MTA Szociológiai Kutatóintézet meghatározó kutatója és osztályvezetője volt. 1982-ben szociológiai doktori címet szerzett. Alapító tanszékvezetője volt az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszékének, ahol 2001-től professor emerita lett. Ferge az Edinburghi Egyetem díszdoktora, az Európai Akadémia tagja, 1998-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 2004-től rendes tagja volt. Tevékenységéért számos rangos elismerésben részesült (Széchenyi-, Pro Urbe Budapest, Radnóti Miklós-, Prima, Európai Polgár és Mensch-díj, Nagy Imre-érdemrend, az UNICEF Nagyrabecsülésének csokra, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Budapest díszpolgára; a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagja).

Ferge Zsuzsa, a társadalmi egyenlőtlenségek úttörő kutatója, a szociálpolitika hazai meghonosítója kiemelkedő intellektus, kutató és mester volt. Kutatói nagysága abban állt, hogy egyszerre volt képes értelmezni a társadalmi folyamatokat, és azokat az intézményeket, amelyek a társadalmi struktúrákat (újra)termelték. Egyszerre alkotott akadémiai szociológusként és szociálpolitikusként: szociológus kutatóként arra törekedett, hogy a szabad szemmel nem látható társadalmi jelenségek felszínre kerüljenek, miközben szociálpolitikusként azon dolgozott, hogy az általa elképzelt jobb, egyenlőbb, méltányosabb világot szolgáló szakpolitikák megszülessenek.

Ferge Zsuzsa többszörös iskolaalapító volt. Úttörő volt a hazai rétegződéskutatásban és a szegénység vizsgálatában egy olyan korban, amelyben a politika nem ismerte el az egyenlőtlenségek és a szegénység létét. Az MTA Szociológiai Intézetében, ahol két évtizedet töltött, eleinte a munkásnők és a pedagógusok helyzetét, az iskolarendszernek az egyenlőtlenségek átörökítésében játszott szerepét vizsgálta. Iskolakutatásai vezették később a szociálpolitika irányába, amelynek nemzetközileg is magasan jegyzett kutatója lett. Vizsgálódásait mindig szilárd elméleti alapokra építette: elsősorban társadalomfilozófiai, antropológiai és történeti munkákból merített. Ez a gazdag, a szakmán túlmutató műveltség és érdeklődés tette írásait különösen izgalmassá.

A hazai társadalmi folyamatokat, mint például a rendszerváltást követően „elszabaduló egyenlőtlenségeket”, globális rendszerekbe ágyazva értelmezte, így válhatott azon kevés magyar társadalomtudósok egyikévé, akiket hazánkon túl is a legjobbak között jegyeznek. Nemzetközileg is meghatározó a szociálpolitika paradigmaváltásáról, a „szociális individualizálásáról” szóló tézise, mint ahogy az az empirikusan is bizonyított elképzelése is, hogy a szabadság és a biztonság nem kell, hogy egymást kizáró társadalomépítő elvek legyenek. A 2000-es évek közepén megadatott neki, hogy elméleti eredményeit a gyakorlatban tesztelje az MTA égisze alatt folyó, rövid életű Gyermekszegénység Programban. Az életművét lezáró vaskos kötet (Magyar társadalom- és szociálpolitika. 1990–2015, Osiris, 2017) a rendszerváltás utáni negyedszázad társadalom- és szociálpolitikájának tűpontos, éppen ezért szomorú krónikája.

Ferge Zsuzsa életműve sokak számára volt sorvezető. A Ferge-iskola tanítványai (a „Ferge-gyerekek és -unokák”) ma kutatóként, szociális munkásként és szociálpolitikusként, szakértőként állami és önkormányzati intézményekben, civil szervezetekben dolgoznak szerte az országban és azon túl is. Egy-egy dilemmával találkozva mindig megkérdezik maguktól: Most vajon mit csinálna „a Ferge”? Nehéz helyzetekben referenciapont lett, de nemcsak azért, mert megingathatatlan elveit olyan elementáris erővel tudta képviselni, hanem azért is, mert megpróbáltatásokkal teli élete ellenére (vagy éppen emiatt) annyira szeretett élni. Nehéz ettől az élettől búcsúzni. Nyugodj békében, Zsuzsa!

Szikra Dorottya