Elhunyt Vajda György energetikus, az MTA rendes tagja

Vajda György (1927–2024)

Vajda György 1927. június 18-án született Budapesten. 1945-ben érettségizett, majd beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre (ma: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem). Ott szerzett gépészmérnöki diplomát 1949-ben. Ezután az immár Budapesti Műszaki Egyetemnek nevezett intézmény Villamos Művek Tanszékén kapott tanársegédi állást.

Egy évre rá a Magyar Tudományos Akadémián főelőadói beosztásba került, illetve a Műszaki Tudományok Osztálya szaktitkárhelyettese lett. 1952-ben – mindössze 25 évesen – felkérték az újonnan megalakítandó Méréstechnikai Intézet megszervezésére.
Az igazgatói tisztséget nem vállalta, de az intézetet igazgatóhelyettesi beosztásban megbízottként irányította. 1957-ben a Villamosenergetikai Kutatóintézet (VILLENKI) igazgatóhelyettesévé és a nagyfeszültségű laboratórium vezetőjévé nevezték ki, amely tisztséget 1963-ig viselt. Ekkor behívták a Nehézipari Minisztériumba, itt a villamos energetikáért felelős főosztály vezetője lett. Feladata a villamosenergia-rendszer távlati tervezésének, műszaki fejlesztésének, beruházásainak és nemzetközi kapcsolatainak az irányítása volt. Közben 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi tanárává fogadta. 1965-től két éven keresztül az ENSZ Villamos Energia Bizottsága, majd az Általános Energia Bizottság elnöki tisztét látta el. 1970-ben visszatért a kutatóintézeti életbe, a VILLENKI jogutódjának, a Villamosenergia-ipari Kutatóintézetnek (VEIKI) vezetésével bízták meg. Az intézet ekkor gazdasági gondokkal küzdött, Vajda vezetésével sikerült a megszüntetés szélén álló intézményt konszolidálni. A VEIKI élén 22 évig állt, leköszönése után kutatóprofesszorként tevékenykedett.

Kutatóintézeti állása mellett 1978-tól megszűnéséig (2001) betöltötte az Országos Atomenergia-bizottság (OAB) ügyvezető elnökhelyettesi tisztét. 1994-ben az új atomenergia-törvény által előírt nukleáris biztonsági hatóság, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója lett államtitkári rangban, amit 2000-ig vezetett. Ezt követően az OAH Tudományos Tanácsának elnökeként dolgozott. 1995-től öt éven keresztül tanácsadója volt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) főigazgatójának, 1990-ben a szervezet közgyűlésének elnöke volt.

1957-ben védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1965-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Energetikai Bizottságának lett tagja, amelynek később elnöke is volt. 1967 és 1980 között a Tudományos Minősítő Bizottság tagja volt. Közben 1976-ban megválasztották az MTA levelező, 1982-ben rendes tagjává. 1985 és 1993 között a Műszaki Tudományok Osztályának elnöke volt. Akadémiai tisztségei mellett 1966 és 1989 között a Villamosenergetikai Kormánybizottság elnökhelyettese, 1970 és 1990 között az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) tagja, 1973 és 1987 között az Energiapolitikai Tanács, valamint 1979 és 1989 között az Atomenergia Kormánybizottság elnökhelyettese volt. 1997-ben az Európai Atomenergiai Társaság elnökévé választották.

Fő kutatási területei a nagyfeszültségű technika, a villamosszigetelés-technika, az energiapolitika és a nukleáris technika voltak.

Nevéhez fűződik a nagyfeszültségű létesítmények és berendezések (erőművek, villamos hálózatok, transzformátorok stb.) túlfeszültség-igénybevételének mérése és modellezése, azaz annak vizsgálata, hogy a rendes működés során mekkora túlfeszültséget bírnak el ezek a berendezések. Sikerült feltárnia az energiafelhasználás és az ahhoz kapcsolódó gazdasági jellegű folyamatok bizonyos kölcsönhatásait, elsősorban a növekedési ütemre vonatkozóan. Emellett elemezte az energiapolitikát alakító különböző tényezőket (kapacitás, tározási lehetőségek, pénzügyi helyzet stb.), valamint a villamos energetika társadalmi vonatkozású kockázatait is vizsgálta. Külön módszert dolgozott ki az ellátási módok sorolására. Nevéhez fűződik az atomenergia biztonságos felhasználásával kapcsolatos kérdések vizsgálata.

Halála pótolhatatlan veszteség a magyar tudóstársadalom számára.