Elhunyt Simon István biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Kutatási területe a biofizika, a biokémia és a bioinformatika volt; szűkebb szakterületei közé tartozott a fehérjék szerkezetének és szerkezetszerveződésének vizsgálata fizikai-kémiai, elméleti és numerikus módszerekkel, valamint új fehérje bioinformatikai algoritmusok, adatbázisok és webszerverek létrehozása. 2014-ben és 2016-ban a Web of Science kiadó az elmúlt tíz esztendőben megjelent cikkekre történő hivatkozások alapján a szakterületén belül Highly Cited Researchernek (legtöbbet idézett kutató) választotta. A fehérjetudomány területén végzett sikeres, világszinten is kiemelkedő visszhangú elméleti és számítógépes tevékenysége, valamint kiváló iskolateremtői, oktatói és tudományos közéleti aktivitása elismeréseként 2024-ben Széchenyi-díj kitüntetésben részesült.

Simon István Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

Simon István 1969-ben szerzett fizikusi oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1975-ben lett a biológiai tudomány kandidátusa, majd 1987-ben a biológiai tudomány doktora. 2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 2022-ben rendes tagjává választotta. 1969 óta dolgozott a Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetében, illetve annak jogelődjeiben. 1987-ben létrehozta a Fehérjeszerkezet Kutatócsoportot. Nyolc éven át volt a Magyar Bioinformatikai Társaság elnöke, és évtizedeken át volt a Magyar Biofizikai Társaság elnökségi tagja. A közelmúltban jelentős szerepe volt az MTA Bioinformatikai Osztályközi Tudományos Bizottság megalakításában és a hazai bioinformatikai kutatásokat a kontinens hálózatához kapcsoló ELIXIR Hungary létrehozásában.

Pályája kezdetén bevezette Magyarországon a fehérjék kisszögű röntgenszórásos vizsgálatát, és kifejlesztett egy hatékony módszert kis szerkezetváltozások detektálására. Módszerét különböző fehérjék vizsgálatakor sikeresen alkalmazta, és ebben számos követője akadt. Más kísérletes technikákkal is jelentős eredményeket ért el, de tevékenysége súlypontja folyamatosan az elméleti és számítógépes szerkezetvizsgálat felé tolódott el. Ebben segített, hogy az amerikai Cornell Egyetemen 1975-ben fél évet, 1986-ban és 1989/90-ben egy-egy évet dolgozhatott. Eljárást dolgozott ki az oligopeptidek szerkezetének kiszámítására. Kiszámolta a Földön legnagyobb tömegben előforduló biopolimer, az oldhatatlansága miatt akkor még kísérletesen nem vizsgálható cellulóz térszerkezetét, majd a világon elsőként demonstrálta, hogy egy fehérje térszerkezete a kémiai szerkezet alapján meghatározható a konformációs energia számításával.

Legnagyobb visszhangot kiváltó, az MTMT szerint a legtöbb független hivatkozást kapott cikkei a kilencvenes évektől itthon készültek, főleg transzmembrán és rendezetlen fehérjék témakörében. Ezekben egyrészt vizsgálta, hogy a transzmembrán fehérjék aminosavsorrendje hogyan határozza meg a membránon áthaladó fehérjeszegmenseket, azaz a topológiát. Részt vett több sikeres topológiabecslő eljárás kidolgozásában. Az igazi áttörést azonban az jelentette, amikor diákjával megtalálták azt a fizikai elvet, hogy egy entrópiaszerű függvény maximumhelye meghatározza a transzmembrán fehérjék topológiáját. Ezen alapszik a HMMTOP (Hidden Markov Model Topology) topológiabecslő algoritmus és szerver. Megoldották azt a problémát is, hogyan határozható meg fehérjék helyzete a membránban a fehérje elsődleges és térszerkezete alapján. A transzmembrán fehérjékéhez hasonlóan a rendezetlen fehérjeszerkezetek vizsgálatakor is az egész tudományterületet érintő eredményeket értek el.