Elhunyt Lukács József villamosmérnök, az MTA rendes tagja

Lukács József 1925. július 11-én Budapesten született. 1948-ban kapott a Gépészmérnöki Karon „B” tagozatos villamosmérnöki diplomát kitűnő minősítéssel. 1948–49 között a Ganz Villamossági Gyárban, a Villamosipari Központi Kutató Laboratóriumban (VKKL), majd 1949-től, ennek átalakulását követően a Villamosipari Kutatóintézetben (VKI) dolgozott.

1949-ben szerezte meg a BME műszaki doktorátusát, 1957-ben nyerte el a kandidátusi, 1967-ben pedig a műszaki tudományok doktora címet. A VKI-ban kezdetben kutatómérnökként, majd osztályvezetőként, illetve főosztályvezetőként dolgozott. 1968-ban kinevezték az intézet igazgatójának. Ezt a tisztséget 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be.

Lukács József (1925–2017)

1973-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1985-ben rendes tagja.

Szakterületén – a félvezető technológiában – több tanulmányutat is tett. Járt az USA-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Angliában, Lengyelországban, Franciaországban és Németországban. Kiváló munkájáért két alkalommal megkapta a Kohó- és Gépipar Kiváló Dolgozója címet, kitüntették a Munka Érdemrend bronz fokozatával, 1958-ban a Kossuth-díjjal, illetve 1971-ben az elektrotechnika területén kifejtett értékteremtő munkásságáért Zipernovszky-díjjal.

Magát az eredményeivel jellemezte. Főbb munkái: a rétegelt csillám (mika) bázisú szigetelőanyagok hővezetésének vizsgálata nyomás alatt; a nagyfeszültségű papírszigetelések éves öregedése 80 °C-on olajban; a nagyáramú impulzushegesztés problémái; az Impalla-rendszer kidolgozása; a nemlineáris ellenállások gyártástechnológiájának kidolgozása. 1957-ben kezdett foglalkozni a germánium-teljesítménydiódák kifejlesztésével. Ezt követte 1959–1963 között az ötvözött szilíciumdióda-sorozat kidolgozása 150 amper áramerősségig, amelyeket a V43 típusú, 3000 lóerős, diódás mozdonyokba építettek be. Kidolgozta az alumíniummal adalékolt szilícium-karbid-technológiát, valamint a szilícium-szilícium-karbid heteroátmeneteket. Irányítása alatt jött létre 1962–1968 között a magyar fejlesztésű és gyártású tirisztorsorozat 250 A-es áramterhelhetőségig. 1960–1965 között a magyar GTL túlfeszültség-levezető sorozat (6 kV-tól 220 kV-ig) kidolgozásában vett részt. Jelentős munkát végzett a bizmut-tellurid, valamint a germánium-szilícium termogenerátorok létrehozásában. Az USA-ban folytatott vendégkutatói munkája során termoinduktív generátort készített. A hetvenes évek elejétől jelentős eredményeket ért el az úgynevezett kontrollált égés kutatásában. Részt vett karbonátolvadékos tüzelőanyag-cellák fejlesztésében.

Kiemelkedő módon járult hozzá a hibrid hajtású villamos járművek hazai megalapozásához és fejlesztéséhez, a váltakozó áramú közúti járműhajtások elterjesztéséhez. Nevéhez fűződik a különleges villamos anyagalakítási technológiák meghonosítása és fejlesztése.

Vezetésével a VKI az erősáramú elektrotechnika kiemelkedő szellemi műhelyévé vált.

Tanáraira tisztelettel és büszkeséggel emlékezett. Szavajárása volt, hogy Gombás professzornál volt tanársegéd, és Guillemot professzornál doktorált szinterelésből.

1947-től a 2000-es évek elejéig oktatott a BME-en. A 90-es években bevezette és több mint két évtizeden át előadta a Közvetlen energiaátalakítók című tantárgyat. Nevéhez fűződik a Mérnöki problémamegoldás témakör és tantárgy bevezetése. Előadásai alapján egyetemi jegyzetek készültek, amelyek megörökítették tanításait.

Értékközpontú, egyenes, őszinte és szókimondó ember volt. Az eredményességet következetesen megkövetelte és számon kérte, magára is kötelezőnek tekintette. Munkatársaival, tanítványaival közvetlen kapcsolatot ápolt.

Kutatóként és tudományos vezetőként előrelátás, széles látókör, átfogó, sokrétű tudás jellemezte. Kutatási-fejlesztési témái mindig előremutatóak, korukat megelőzőek voltak. Következetes képviselője volt az ipar és a termelés számára hasznosítható kutatómunkának, aminek érdekében az intézetben félüzemi kísérleti műhelyt hozott létre. Az intézet eredményei konkrét termékfejlesztésekben öltöttek testet, amelyek hasznosságát az alkalmazó vállalatok értékesítési eredményei pontosan visszaigazolták. A problémák lényegét ragadta meg, a megoldások helyes és célravezető koncepcióit hozta létre. Az volt a vezérelve, hogy a mérnöki munka megvalósító tevékenység, ez a felfogás hatotta át egész életművét és az intézet tevékenységét. Ezt az örökséget adta át tanítványainak. Életműve az őt követő nemzedékekben fennmarad, és új alkotóerővé válik.

Vajda István, az MTA doktora