Elhunyt Galavics Géza művészettörténész, az MTA rendes tagja

Galavics Géza (1940–2023) Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Galavics Géza 1940. november 30-án született Győrben, gyermekkorát a Sopron megyei Lövőn töltötte. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte, pályaválasztására nagy hatással volt az ott megismert Csatkai Endre. 1958–1963 között történelem és művészettörténet szakon tanult a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a művészettörténetet később is a történelmi kapcsolódások feltárásával, a történészekkel együttműködve, eredményeikre figyelve művelte. 1963–1971 között a Magyar Nemzeti Múzeumban a Magyar Történelmi Képcsarnok, majd közel negyven éven át a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatócsoportja, utóbb Kutatóintézete munkatársa volt.

Munkásságának fő területe a magyarországi késő reneszánsz és barokk művészet volt a klasszicizmus térhódításáig, mindig kitekintéssel Közép-Európára. Többször is visszatért szűkebb szülőföldje festő szülöttjéhez, Dorffmaister Istvánhoz. Életpályáját egyetemi szakdolgozatától kezdve – ebben a Történelmi Képcsarnokban tanultak is nagyban segítették – végigkísérték az ikonográfiai elemzések. 1986-ban jelent meg végül akadémiai doktori disszertációként elfogadott, „Kössünk kardot az pogány ellen”. Török háborúk és képzőművészet című monográfiája, a korszak történeti ikonográfiájának máig példamutató alapműve.

Fontos kiállítások is fűződnek a nevéhez. A magyarországi művészettörténetről szóló könyvsorozat előkészületének volt emlékezetes állomása a Szabolcsi Hedviggel együtt rendezett Művészet Magyarországon 1780–1830 című bemutató (Magyar Nemzeti Galéria, 1980). A közép-európai országok „A barokk éve” című kiállítássorozatának budapesti tárlatát is ő rendezte a nézőpontját világosan megfogalmazó Barokk művészet Közép-Európában. Utak és találkozások címmel (Budapesti Történeti Múzeum, 1993). Tudományos tanácsadója volt több nagy múzeumi vállalkozásnak, így a Történelem – kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon (Magyar Nemzeti Galéria, 2000) vagy az Ige-idők. A reformáció 500 éve (Magyar Nemzeti Múzeum, 2017) című kiállításnak is. A muzeológusok munkáját mindig segítette és nagyra becsülte.

Különösen szívén viselte a fiatal művészettörténészek tudományos előrehaladását. Az MTA Isabel és Alfred Bader kutatási ösztöndíj kuratóriumának vezetőjeként sok pályakezdőnek tudott komoly támogatást juttatni.

Az 1990-es évektől új kutatási területet keresve kezdett bele az újkori történeti kertek vizsgálatába. Az angol kert mint utópia címmel 2001-ben előadott akadémiai székfoglalójában új megvilágításba helyezte a magyarországi kastélykerteket. 2022-ben tartott második akadémiai székfoglaló előadása – Képtörténet és társadalomtörténet. Kora újkori nézőpontváltozások az európai és magyarországi cigány ábrázolásokon – mutatta, hogy az egész pályáját meghatározó érdeklődési területeit élete vége felé is alkotó módon tudta összekapcsolni a művészettörténet és a történetírás újabb irányzataival, de a zenetörténettel is.

Galavics Gézát 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2019-ben rendes tagjává választották. 1991–1999, majd 2002–2008 között az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztálya Művészettörténeti Tudományos Bizottságának elnöke, 2020-tól pedig a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tiszteleti tagja volt. Munkáját a Társulat Pasteiner-, majd Ipolyi-éremmel ismerte el.

Az Akadémia idegen nyelvű művészettörténeti folyóiratának, az Acta Historiae Artiumnak 1994/95-től, magyar nyelvű folyóiratának, a Művészettörténeti Értesítőnek pedig 1988-tól mindvégig szerkesztőbizottsági tagja volt. 1995-ben az ő kezdeményezésére jött létre a Művészettörténeti Bizottság által évente adományozott, a legkiválóbb művészettörténeti publikációk elismerésére szolgáló „díj”, az Opus mirabile.

2010-ben vonult nyugdíjba, de nyugalmazott kutatóprofesszorként haláláig részt vett a Művészettörténeti Intézet munkájában az egész hazai művészettörténész-közösség mindenki által szeretett, tisztelt mentoraként.