„A Magyar Tudományos Akadémia nemzeti önazonosságunk egyik szimbóluma” – Mádl Ferencre emlékeztek az MTA Székházban

2021-ben volt Mádl Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, jogtudós, politikus, korábbi köztársasági elnök születésének 90. és halálának 10. évfordulója. Az Igazságügyi Minisztérium Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézete és a Magyar Tudományos Akadémia az évfordulók alkalmából 2021-re emlékkonferenciát tervezett, amelyet azonban a járványhelyzet miatt akkor el kellett halasztani. A rendezvényt, amelyen Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke mondott emlékbeszédet, hétfőn tartották az MTA Székházban.

2022. március 30.

A tisztelők, egykori pályatársak, kollégák, tanítványok és közjogi méltóságok jelenlétében mutatták be a Mádl Ferenc emléke előtt tisztelgő dokumentumfilmet, amely felidézte az akadémikus közéleti és jogtudósi életútját.

Az ünnepélyes filmbemutató alkalmából Martonyi János, a Mádl Ferenc Emlékbizottság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, közöttük Áder János leköszönő államfőt és feleségét, Herczeg Anitát, Varga Judit igazságügyi minisztert, Varga Zs. Andrást, a Kúria elnökét és Schmitt Pál korábbi köztársasági elnököt.



Fotó: Magyar László

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke emlékbeszédben méltatta a néhai akadémikustárs életútját. Mint elmondta, Mádl Ferenc tudományos munkáinak aktualitása, páratlan szakértelme és szervezőképessége – amely szilárd erkölccsel, hatalmas kultúrával, bölcs alázattal és rossz kompromisszumoktól mentes pragmatizmussal társult – egyedülálló helyet biztosított számára a magyar tudományos és politikai közéletben. Jelleme, következetessége, higgadtsága fokozatosan olyan igazodási ponttá tették, amely az ellenfeleiből is elismerést váltott ki. Tekintélye olyan nagy volt, hogy a leginkább öntörvényű politikai szövetségeseit is képes volt megfontolttá tenni a kritikus pillanatokban.



Fotó: Magyar László

„Áldozatvállalás nélkül nincsen tudományos eredmény” – idézte fel Freund Tamás a Mádl Ferenctől többször hallott mondatot, amely szerinte akár
a jogtudósi-politikusi életpályája tudományos szakaszának a mottója is lehetne.

Az Akadémia elnöke emlékeztetett arra, hogy Mádl Ferenc az első szabadon választott kormány minisztereként az országos tudománypolitika irányítója volt. Azt vallotta, hogy a tudománypolitikában távlatokban kell gondolkodni. „Messzemenően tiszteletben kell tartani a tudományos műhelyek,
a felsőoktatási intézmények autonómiáját. A tudomány feladatait
a tudománynak magának kell felismernie, benne az erre vonatkozó társadalmi felelősségét is. A (…) tudomány feladatait a tudománynak kell megoldania” – idézte Mádl Ferencnek a tudomány felelősségéről, szerepéről és feladatairól vallott gondolatait Freund Tamás.

A jogtudós, akadémikus, tudománypolitikus azt is látta, hogy „az autonómia nem gyöngíti, hanem erősíti a szakmai, tudományos szempontok érvényesülését”.

Amikor miniszterként az Országgyűlés elé terjesztette a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslatot, expozéjában azt mondta, hogy
az akadémiai törvény „olyan intézményről szól, amely nemzeti önazonosságunk egyik szimbóluma, sőt forrása lett”.

Freund Tamás szerint ezt jó újra hallani akkor, amikor „Akadémiánk megerősítésén fáradozunk, és ehhez a politika minden szektorának támogatását próbáljuk biztosítani”.

Freund Tamás emlékbeszéde ide kattintva olvasható.