A Szent Korona hazatérései

Lehet-e még újat mondani a Szent Koronáról? Pálffy Géza, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet munkatársa, a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője és munkatársai szerint egyértelműen igen. A 2012-ben létrehozott kutatócsoport tagjai a hazai gyűjtemények mellett Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Szlovákiában végeznek levéltári és múzeumi alapkutatásokat. Élénk a tudományos együttműködésük angol, belga, cseh, francia, osztrák, spanyol és szlovák ceremóniatörténeti kutatókkal, miközben több tucat hazai és külföldi külső kollégával működnek együtt egyetemekről és múzeumokból egyaránt. A kutatócsoport eredményeit eddig mintegy 300 publikációban és közel 20 saját kötetben és kiadványban tette közzé, A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című film nyolcnyelvű DVD-változata 2019. január elején jelenik meg.amelyek között egy 65 perces, a legfontosabb felfedezéseket bemutató tudományos ismeretterjesztő film is található.

Legfrissebb tanulmánykötetük A Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205–1978) címmel jelent meg az MTA BTK TTI kiadásában, annak apropóján, hogy legutoljára bő negyven évvel ezelőtt, 1978 januárjában tért haza a magyar államiság jelképe az Amerikai Egyesült Államokból. „A Szent Korona-emlékév (1978–2018) alkalmából úgy döntöttünk, hogy itt az ideje összeállítani és megjelentetni egy olyan kiadványt, amely a lehető legszélesebb aspektusban fogja át a korona történetét, szisztematikusan feltárva, amit külföldi tartózkodásairól jelenleg tudni lehet. Noha kutatócsoportunk elsősorban az 1526 és 1916, azaz Szapolyai János király székesfehérvári és IV. Károly budapesti koronázása közötti korszakokkal foglalkozik, az évforduló alkalmából kibővítettük ezt az időhatárt” – mondja Pálffy Géza történész, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója.

A könyv borítója Forrás: MTA BTK

A reprezentatív, 636 oldalas kötetből kiderül, hogy első alkalommal 1205-ben hagyta el a Szent Korona a Magyar Királyság területét. Az 1205 és a legutóbbi hazatérés, vagyis 1978 között eltelt több mint 770 év alatt a korona 135 éven át volt külföldön. Ez az eltelt idő mintegy egyhatodát jelenti, ami Pálffy Géza értékelése szerint igen tekintélyes időtartam. A történész megállapítja: ez is jól mutatja, hogy a magyar felségjelvénynek milyen kiemelt fontossága, mennyire meghatározó legitimációs szerepe volt, hiszen a tizenegy alkalomból hétszer királykoronázásra tért haza; ám egyúttal azt is jelzi, hogy e kiemelkedő szerep miatt gyakran használták politikai aduként is.

Összegezve a friss vizsgálatokat: a Szent Korona összesen tizenegy alkalommal volt külföldön, majd került újra meg újra haza:

• 1205. április–május: Bécs
• 1241. szeptember – 1242. március: Dalmácia (Spalato, Trau)
• 1304. szeptember – 1305. november: Prága, majd Brünn és Ausztria
• 1440. november – 1463. július: Bécsújhely, illetve Graz
• 1551. szeptember – 1608. november: Bécs, majd Prága
• 1663. szeptember – 1664. december: Bécs
• 1683. július – 1687. szeptember: Bécs, majd Linz és Passau, utána újra Bécs
• 1703. december – 1712. április: Bécs
• 1784. április – 1790. február: Bécs
• 1853. szeptember: Bécs
• 1945. március – 1978. január: Ausztria, Németország, USA

Mindezekhez hozzáadódik még két ideiglenes (azaz csupán rövid idejű, egy-egy hetes) hazatérés: 1563 szeptemberében és 1572 szeptemberében mindkét alkalommal Bécsből érkezett Pozsonyba egy-egy királykoronázásra, majd onnan vitték vissza a császárvárosba, valamint a belföldi nagyobb menekítések sora: 1307–1310, 1620–1622, 1645–1646, 1805–1806 és 1809, valamint 1848–1849. (Ezek még ismeretlen részleteinek feltárását a jövőben tervezik a kutatók.)

A Szent Korona történetéről eddig nem jelent meg egyetlen olyan kiadvány sem, amely mind a tizenegy hazatérést ismertette volna, pedig 1613-tól 2018-ig már több tucatnyi könyv született legfontosabb koronázási jelvényünkről. Ám a nemzeti ereklyénk őrzésének históriáját és kalandjait összegző kronológiák között sem volt egyetlen olyan sem, amely minden külföldi távollétről tudna, miközben adataik gyakran eltérnek egymástól, vagy csupán említésszerűen tudnak a korona külföldre viteléről, majd hazahozataláról. Az 1664. decemberi, Bécsből való visszatérést például szinte teljesen elfeledte a koronakutatás, még a 2018 tavaszán megjelent új koronatörténet sem ismeri.

Ha Erzsébet királyné nem lopatja el...

Pálffy Géza mta.hu

A „mi lett volna, ha…?” kérdést általában szakmaiatlannak tartják a kutatók, hiszen a történész feladata a számunkra most elérhető források, dokumentumok, tények feltárása, vizsgálata, összevetése és értelmezése, nem pedig alternatív valóságok kitalálása. A Szent Korona számos külföldre vitelének, majd hazahozatalának történetében viszont van pár olyan esemény, amelyről nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy ha nem úgy ment volna végbe, ahogy megtörtént, akkor minden bizonnyal másképpen alakul Magyarország históriája.

Ilyen például az 1440. februári eset, amikor Luxemburgi Zsigmond császár és magyar király leánya, Erzsébet trónviszály miatt ellopatta a koronát. Erzsébet királyné 1439 októberében özvegyült meg, amikor férje, Habsburg Albert magyar király (1437–1439) elhunyt. A magyar rendek azt szorgalmazták, hogy menjen ismét férjhez, mégpedig III. Ulászló lengyel királyhoz, akit meg is hívtak a magyar trónra. Erzsébet ebbe beleegyezett, 1440. február 22-én azonban Komáromban megszületett fia, V. László, így visszavonta beleegyezését.

A királyné szívós harcba kezdett fia trónjáért. Ezért volt szüksége arra, hogy még fia születése előtt, azaz várandósan Visegrádról ellopassa a Szent Koronát, hogy azután azzal az alig három hónapos Lászlót királlyá koronáztassa 1440 májusában Székesfehérváron. Ezzel sem tudta azonban megakadályozni Ulászló trónra lépését, akit a magyar rendek másik befolyásos csoportja támogatott. Miután Ulászló bevonult Budára, Erzsébetnek Pozsonyba kellett menekülnie, végül pedig fiát és a koronát is kénytelen volt átadni Habsburg V. Frigyes osztrák hercegnek (1452-től III. Frigyes néven német-római császárnak).

Huszonhárom évvel később, 1463 nyarán az új magyar uralkodó, Hunyadi Mátyás számára létfontosságú volt visszaszerezni III. Frigyestől a koronát. Mátyást ugyan 1458 januárjában királlyá választották, uralmának törvényes megerősítése azonban a Szent Korona visszaszerzésétől függött. Végül hosszas tárgyalások után (amelyeket Vitéz János váradi püspök vezetett) és óriási váltságdíj, mintegy nyolcvanezer arany megfizetése fejében a felségjelvény visszakerült Magyarországra; sőt Mátyás a korona őrzését is újraszabályoztatta, miután 1464 márciusában Fehérvárott megkoronázták. „Hátborzongató ugyanakkor belegondolni abba, hogy ha 1440-ben Erzsébet királyné nem lopatja el, majd viszi Ausztriába a koronát, Mátyás valószínűleg sohasem lép trónra, hiszen ez esetben Magyarország történelme teljesen más fordulatot vett volna. Hosszabb polgárháború híján édesapjának, Hunyadi János szörényi bánnak aligha lett volna módjában néhány esztendő alatt a politikai elit élére törni, kisebbik fia számára pedig nem nyílhatott volna meg a trónig vezető út” – írja a kötet bevezető tanulmányában a felségjelvény hazatéréseit összegző Pálffy Géza.

Forrás: MTA BTK Lendület Szent Korona kutatócsoport

Mikor került a leghosszabb időre külföldre a korona?

A közhiedelemmel ellentétben nem a 20. században, a II. világháború után és nem is az előbb említett 15. században, hanem a 16. században: 1572 szeptemberétől 1608 novemberéig (azaz Habsburg Rudolf és Habsburg Mátyás pozsonyi koronázásai között). Ekkor megszakítás nélkül összesen több mint 36 éven át előbb Bécsben, majd Prágában, a Habsburg-udvarban tartották a magyar felségjelvényeket.

A korona ötödik, 1608. őszi hazatérése több szempontból is fordulópont a magyar történelemben. Ez év elején fordult véglegesen szembe Habsburg Mátyás főherceg bátyjával, II. Rudolf császárral. A főherceg összehívta a pozsonyi országgyűlést, noha erre a császár nem adott engedélyt. Itt a magyar, valamint a felső- és alsó-ausztriai rendek összefogtak a császár lemondatására, amihez nem sokkal később a morva rendek is csatlakoztak. Mátyás a rendi csapatok élén betört Csehországba. Az udvartartását Prágában tartó Rudolf a katonai felvonulásra végül lemondott a Magyar Királyságról és az osztrák örökös tartományokról, a Szent Koronát pedig küldöttsége átadta a főhercegnek és a magyar rendek képviselőinek, akik őt azzal 1608. november 19-én II. Mátyás néven magyar királlyá koronázták Pozsonyban.

A magyar rendek kihasználták a „királycsináló” szerepkört, és azzal a feltétellel támogatták Mátyás megkoronázását, hogy az új uralkodó garantálja a szabad vallásgyakorlatot, hozzájárul az országgyűlés hatáskörének megerősítéséhez és a nádori tisztség újbóli betöltéséhez, valamint a rendi kiváltságok megszilárdításához. A korona ekkortól kapcsolódott össze a „rendi nemzet” fogalmával, az uralkodói önkénnyel szembeszálló rendek szabadságjogaival, sőt hosszabb távon még a magyar függetlenséggel is, mégpedig azért, mert a rendeknek sikerült idegenből visszaszerezniük a felségjelvényt – derül ki Pálffy Géza és holland szerzőtársa, Kees Teszelszky közös tanulmányából.

Forrás: MTA BTK Lendület Szent Korona kutatócsoport

Habsburg–magyar kiegyezések

További fordulatok is bekövetkeztek 1608 végén: a pozsonyi országgyűlés törvényt hozott a Szent Korona külföldre vitelének tilalmáról, s szabályozták, hogy a koronát őrző ládát mindig az uralkodó és képviselői, valamint a magyar rendek vezetőinek pecsétjeivel kell leplombálni (ami végül a 20. századig szokásban is maradt), emellett azt is, hogy a felségjelvényeket miként kell új helyükön, a pozsonyi vár mind a mai napig megmaradt Koronatornyában őrizni. Ráadásul 1608 végén az ünnepélyes keretek között hazatérő koronát korabeli mértékkel mérve rengeteg ember látta. Többen lerajzolták, elsősorban uralkodóportrékon és címereken már viszonylag nagyobb körben terjesztett metszetekre került rá, továbbá 1613-ban első önálló nyomtatott ábrázolása is megjelent. „Sőt, a Szent Korona a magyar címerre is rákerült, azaz ekkor alakult ki a napjainkban is használt szent koronás államcímerünk” – hangsúlyozza a történész. „A Szent Korona tehát szinte berobbant a magyar rendek politikai gondolkodásába” – állapítja meg a friss vizsgálatok alapján az akadémiai kutatócsoport vezetője.

E folyamatban kisebb részben a könyvnyomtatás elterjedésével együtt járó kommunikációs forradalom, nagyobb részben a rendi politika megerősödése játszott szerepet. Az 1608. végi hazatérés és koronázó országgyűlés nyitotta meg ugyanis az írásban is rögzített kiegyezések sorát a magyar rendek és a Habsburg-ház között, s ez a modern korig folytatódott: 1608, 1622, 1647, 1681, 1711/12, 1790, 1867. Historiográfiai szempontból pedig azért érdekes a korona 17. század eleji hazatérése, mert az 1608 és 1622 között koronaőrként működő Révay Péter megírta az első tudományos igényű összegzést a felségjelvény történetéről. A De Sacrae Coronae Regni Hungariae ortu, virtute, victoria, fortuna annos ultra DC clarissimae brevis commentarius című értekezés 1613-ban jelent meg Augsburgban, a korona fent említett első önálló nyomtatott ábrázolásával. (Az értekezés latin–magyar nyelvű kritikai kiadásán és fordításán évek óta dolgoznak a Lendület Kutatócsoport tagjai, a mű 2019-ben Tóth Gergely István szerkesztésében lát napvilágot.)

Országos ünnepség

A „Habsburg–magyar kiegyezés egy másik Habsburg ellen” helyzete 1790-ben szinte megismétlődött. II. József – aki 1780-ban lépett trónra, de lemondott a koronázásról és a vele járó eskütételről, amivel a rendek kiváltságait kellett volna garantálnia – 1784 áprilisában rendeleti úton Bécsbe vitette a koronát, majd halála előtt nem sokkal, 1790 februárjában visszaadatta.

Forrás: MTA BTK Lendület Szent Korona kutatócsoport

A felségjelvényt a császári fővárosból azonban ekkor már nem korábbi őrzési helyére, Pozsonyba, hanem Budára hozták haza, s útközben, majd a régi magyar fővárosban közszemlék során tekinthették meg az érdeklődők. Az esemény országos ünnepséggé vált, hiszen egyszerre ért véget a törvénytelen állapot (a korona külföldön tartása) és a „kalapos király” abszolutista hatalomgyakorlata. „Szimbolikusnak tartható, hogy a kalapos király halálának másnapján (február 21.) érkezett meg a Szent Korona Budára, melyet szinte mindenütt az »Éljen a magyar szabadság!« felkiáltással fogadtak” – írja Pálffy Géza. A rendi alkotmányt az új Habsburg-uralkodó, az 1790 őszén megkoronázott II. Lipót állította helyre, óvatos engedményekkel szerelve le a II. József reformsorozata miatt felháborodott és a korona visszahozatalát követelő magyar rendeket.

„Ez a hazahozatal a korona tudományos kutatásában is új korszakot nyitott: ismét sokan tekinthették és vizsgálták meg (például Kazinczy Ferenc is látta), majd ismerték fel végleg, hogy zománclemezei görög és latin csoportra oszthatók, nemzeti kincsünk pedig akkori és jelenlegi állapotában biztosan nem lehetett az első magyar király, Szent István koronája. Koronánk 1608. és 1790. évi hazatérése joggal tartható tehát a kora újkori magyar történelem két mérföldkövének” – állapítja meg Pálffy Géza.

„A szentséges Királyi Magyar Koronának Bétsből emlékezetre méltó visza vétele és bévezetése Budára 21dik Februariush 1790” Forrás: MTA BTK Lendület Szent Korona kutatócsoport

A Kádár-rendszer bomlasztása

A legújabb, 1978. januári hazatérésnek is fordulatos a története. A Szent Koronát a szovjet front előrenyomulása miatt 1944. november 7-én a koronaőrök a budai királyi várból nyugati irányban menekítették, előbb Veszprémbe és Kőszegre, majd 1945 márciusának végén Ausztriába. Sőt, április 26-án a Salzburg melletti Mattsee-ben egy benzines hordóban elásták, mígnem ott július 25-én az amerikai hadsereg katonái megtalálták. Ausztriából Augsburg, Heidelberg, Wiesbaden, Frankfurt, München, Bonn és Bremerhaven érintésével hajón az Egyesült Államokba szállították, ahol 1953-tól a Fort Knox-i katonai támaszponton tárolták.

Az 1978. évi visszaszolgáltatás egyszerre jelezte a hidegháború enyhülését, segítette elő a Kádár-rendszer nyugati legitimációját, ugyanakkor jelentősen bomlasztotta is. Az eseményre hosszas tárgyalások után Jimmy Carter elnöksége alatt került sor, és az amerikai fél csak igen komoly feltételek árán volt hajlandó átadni a koronázási jelvényeket. A koronát a magyar népnek és nem az államhatalom képviselőinek szolgáltatták vissza, így Kádár János nem lehetett jelen az átadási ünnepségen; továbbá tilos volt a koronát Moszkvába szállítani, és a Magyar Nemzeti Múzeumban kellett kiállítani. A koronát Cyrus Vance külügyminiszter adta át a Parlamentben Apró Antalnak, az Országgyűlés elnökének. (A koronát ezt követően bő két évtizeden át a Nemzeti Múzeumban állították ki, majd 2000. január 1-től a Parlament Kupolacsarnokában őrzik.) Az amerikai visszaadás így is heves tiltakozást váltott ki a magyar emigrációban – hiszen ők is tudatában voltak, hogy „ahol a Korona, ott az ország”. Az események után négy évtizeddel viszont már megállapíthatjuk: az a tény, hogy 1978-at követően éveken, sőt évtizedeken át téma volt a Szent Korona, sorra jelentek meg róla a tanulmányok, tudományos művek és ismeretterjesztő írások, alapvetően járult hozzá a Kádár-rendszer megszűnéséhez.

Képeslap az utolsó királykoronázás (1916) alkalmából Forrás: MTA BTK Lendület Szent Korona kutatócsoport