Hogyan kutatják a Balatont? Nyílt nap július 8-án az MTA tihanyi Limnológiai Intézetében
Mivel foglalkoznak a Balaton kutatói? A MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet nyílt napot tart július 8-án Tihanyban. Az érdeklődők bepillanthatnak a terepen végzett és a laboratóriumi kutatásokba is.
A terepmunka bemutatóját az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézetének parkjában tartják a kutatók az immár hagyományossá vált nyílt nap keretében. A bemutatón a parti öv halait, a makrogerinctelen szervezeteket (vagyis a tó szemmel látható gerinctelen élővilágát) ismerhetik meg a látogatók, és itt zajlik a terepen használt mintavételező műszerek bemutatója is.
Az intézet laboratóriumaiban a tóban élő mikroszkopikus növényi és állati szervezetek vizsgálhatók meg, és ugyanitt lehet megnézni, hogyan működik a konfokális lézermikroszkóp – ilyen berendezés csak néhány helyen üzemel Magyarországon.
Két ismeretterjesztő előadásra is sor kerül. A Balaton élővilágának alapjait adó mikroszkopikus algákról Somogyi Boglárka és Vörös Lajos tart előadást, a Balaton-kutatás és a tihanyi MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet történetét pedig G.-Tóth László, az MTA doktora, az intézet igazgatója mutatja be. Az intézet történetét és főbb kutatási területeit dokumentumfilmen is láthatják az érdeklődők.
A rendezvény időpontja:
július 8., péntek, 9–16 óra között
Helyszíne:
Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet; Tihany, Klebelsberg Kuno utca 3. (a hajóállomás mellett)


További információ
Takács Péter
MTA ÖK BLI
tudományos munkatárs
takacs.peter{kukac}okologia.mta.hu