„150 éves az Akadémia székháza” – kiállítás kötetbe szerkesztve

Gazdag programsorozattal emlékezett meg három évvel ezelőtt az Akadémia székházának másfél évszázaddal ezelőtti megnyitásáról a tudós társaság. Az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért rendezvény a kor szellemiségét megidéző, valamint az épület tervezését és megvalósítását bemutató kiállítás volt. A tárlat nyomán egy az MTA intézmény-, épület- és gyűjteménytörténetét összegző kötet jelent meg az MTA BTK Művészettörténeti Intézet gondozásában.

2018. szeptember 19.

„A 3000 látogatót vonzó kiállítás felelevenítette a Székház építésének történetét.

Tanulságos ez a történet, körülményei jó példát mutathatnak egy olyan társadalmi összefogásra, mely kortól függetlenül napjainkban is aktuális lehet”

– mondta a könyvbemutatón Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese.

Barnabás Beáta főtitkárhelyettes Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az alapító Széchenyi István tintatartója, a korabeli tervpályázatra beadott pályaművek, az Akadémia palotájának megnyitása alkalmából kibocsátott emlékérem – csak néhány a bemutatott és a kiállítás után immár a könyvben is megcsodálható tárgyak közül. „Rajtuk keresztül a tudós társaság megalakulásának időszakával, az építkezés körülményeivel, az épület külső és belső díszítőelemeivel, valamint a Székházban megrendezett ülések, székfoglalók, kongresszusok történetével is megismerkedhetünk” – mondta Barnabás Beáta.

A könyvbemutatón készült képgaléria a fotóra kattintva megnézhető Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Mint Bicskei Éva, aki Ugry Bálinttal együtt a majd 300 oldalas, képekkel gazdagon illusztrált, reprezentatív kötetet szerkesztette, előszavában írja, nem az épület összefüggő, lineáris történetének felvázolására törekedtek. A kötet ehelyett a palota elmúlt másfél évszázadát különböző aspektusokból tekinti át, létrejöttének és fennállásának néhány meghatározó sajátosságára fókuszálva. „…azon túl, hogy mintegy lenyomatként viselte magán az elmúlt 150 év hazai történéseit, az Akadémia (épületének) másfél évszázadot átfogó története saját küldetésének a mindenkori politikai kontextus függvényében való meghatározásáról is szól. Az intézmény nemzeti jellegéből adódó problematika búvópatakként húzódik a tárlatban és a kötetben, elkülönülő szerkezeti egységeket, eseményeket, szereplőket és tárgyakat kötve össze.”

Épület-, intézmény- és gyűjteménytörténet
150 éves az Akadémia székháza
Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Budapest
2018