Eseménynaptár

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben – 21. fórum

Konferencia

Időpont

2022. november 18. 09.00-19.00 óra között

Helyszínek

Protestáns Teológiai Intézet
400124 Kolozsvár (Románia), Bocskay/A. Iancu tér 13.

EME-székház
Kolozsvár, Jókai/Napoca u. 2–4. sz.

Részletek

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002 óta rendszeresen megszervezi A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozatot, csatlakozva a magyar tudomány novemberi ünnepéhez. Az ünnepi rendezvény időpontja hagyományosan a november 23-ához közeli hétvége, ezáltal az EME 1859-es alapító közgyűlésére is emlékezünk.

Az elmúlt évek hagyományaihoz igazodva, az idei, 21. rendezvény is két részből áll: a pénteki ünnepi nyitórendezvényen plenáris előadások hangzanak el a tudomány időszerű kérdéseiről, melyekre minden évben fiatal hazai kutatókat kérünk fel. A konferencia másnapján szakosztályaink és fiókegyesületeink tartják meg a saját tudományterületükre szabott konferenciájukat, melyek tematikáját maguk határozzák meg az egyes régiókban és tudományágakban felmerülő sajátos kérdéskörök, évfordulók alapján. Ahogyan az elmúlt években is tettük, 2022-ben is az MTA ajánlását követjük a fórum témájának megválasztásában, így az idei konferenciasorozatunk mottója: Tudomány: út a világ megismeréséhez.

A plenáris előadások megtartására idén is fiatal kutatókat kérünk fel különböző szakterületekről, azzal a céllal, hogy kutatói munkájukat minél szélesebb körben terjesszék a hazai közönség előtt is, kapcsolatokat alakítsanak ki, láthatóvá, ismertté váljanak az erdélyi és magyar tudományosság palettáján.


Megnyitóünnepség – plenáris előadások
Időpont: 2022. november 18., péntek


Helyszín: A Protestáns Teológiai Intézet díszterme, Kolozsvár, Bocskai/A. Iancu tér 13. sz.
 
9.00 Megnyitó
Köszöntések
 
Ünnepi plenáris előadások
10.00 Hudecz Ferenc (akadémikus, alelnök, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest): Együttműködés és verseny: közös jövőnk – közös felelősségünk
10.30 Zsoldos Attila (akadémikus, osztályelnök, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya, Budapest): Az Aranybulla és története
11.00 Hoffmann István (akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelvtudományi Tanszék, Debrecen): A helynevek mint a Kárpát-medence történetének forrásai
 
11.30 Gr. Mikó Imre-emlékplakettek átadása
11.45 Kiskoncert
12.30 Ebéd
 
Fiatal kutatók a tudomány szolgálatában
Plenáris előadóink révén – különböző szakterületek és intézmények képviseletében – a fiatal generáció változatos kutatási témáiba és ezek eredményeibe láthatunk bele, melyek tükrözik tudományos törekvéseik irányát és a jövőbeni lehetőségeket.
Helyszín: EME-székház, Kolozsvár, Jókai/Napoca u. 2–4. sz.
14.30 Flóra Ágnes (történész-levéltáros, Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Levéltára, Kolozsvár): A kolozsvári polgár. Polgárjog és polgárfelvétel a kora újkori Kolozsváron
14.50 Kerekes-Máthé Bernadette Evelyn (fogorvos, adjunktus, George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem, Fogorvostudományi Kar, Marosvásárhely): Fogmorfológiai jellegzetességek és metrikus paraméterek csírahiányban
15.10 Gergely Attila-Levente (polimermérnök, egyetemi adjunktus, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar, Gépészmérnöki Tanszék, Marosváráshely): Polimer nanoszálas szövedékek előállítása és lehetséges alkalmazásai
15.30 Alt Mónika Anetta (közgazdász, egyetemi docens, Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar, Kolozsvár): A digitális technológia szerepe a kiskereskedelmi értékesítésben
 
15.50–16.10 SZÜNET
 
16.10 Pakó László (történész, tudományos kutató, EME, Jakó Zsigmond Kutatóintézet, Kolozsvár): Gyilkosság, boszorkányüldözés és szakmai túlkapás. Egy „kivételes” prókátori életút a kora újkori Kolozsváron
16.30 Orbán-Bakk Kincső (biológus, doktorandusz, tanársegéd, Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Biológia és Geológia Kar, Integratív Biológia Doktori Iskola, Kolozsvár): Egyéni és szociális immunitás a társas rendszerekben
16.50 Máthé István (mikrobiológus, egyetemi docens, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar, Biomérnöki Tanszék, Csíkszereda): Zöld tó, nem tiszta tó – A Szent Anna-krátertó állapotának romlása
17.10 Torkos Márk Erik (vizuális művész, fotográfus, Partiumi Keresztény Egyetem, Művészeti Tanszék, Nagyvárad): A népiségtől a kortársig: Hagyományőrzés a kortárs művészet tükrében
17.30 Mitruly Árpád (nyelvész, doktorandusz, Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Hungarológiai Tudományok Doktori Iskola, Kolozsvár): James Joyce Ulysses című regényének intertextuális megközelítése fordításelméleti szempontból
 
19.00 Fogadás

Szervező

Erdélyi Múzeum-Egyesület

Kapcsolattartó

Bitay Enikő (telefon: 0040 264-595176)