Eseménynaptár

'Tudománykommunikációs workshop

Tudománykommunikációs workshop

Workshop

A regisztráció lezárult.

Időpont

2020. március 5., 10:30 óra

Helyszín

MTA Székház, Felolvasóterem - Felolvasóterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Részletek

A Fiatal Kutatók Akadémiájának (FKA) egyik fontos célja a legújabb nemzetközi és hazai tudományos eredmények és felfedezések hiteles közvetítésének előmozdítása a társadalom minél szélesebb rétegei felé. Sokan érezzük úgy, hogy ez erkölcsi kötelességünk is, mindamellett, hogy saját kutatásaink megismertetése, elfogadtatása és finanszírozása szempontjából is kiemelkedően fontos. Különösen nagy szükség van a modern, látványos és közérthető tudománykommunikációra a mai, áltudományokkal és dezinformáló álhírekkel terhelt, igazságon túli (post-truth) korszakban és társadalmakban. A tudományos ismeretterjesztés ugyanakkor nem egyszerű műfaj, a tudományos szaknyelv és a köznyelv sok esetben eltávolodott egymástól, a kutatók többsége pedig tanulmányai során nem részesült megfelelő, ilyen irányú szakképzésben. Mindemellett a különböző médiumokban tudomány-kommunikációval foglalkozó hivatásos szakemberek számára is nehezen követhető kritikus szemmel az egyes tudományterületeken megjelenő hatalmas információmennyiség.

A jelen rendezvény első felében a tudományos újságírók által kért, számukra és véleményük szerint a társadalom számára izgalmas három témában kerestünk fiatal kutató kollégákat, akik egy-egy 15 perces előadásban foglalják össze szakterületük legújabb eredményeit, érdekességeit. Minden egyes előadást követően az újságírók és a közönség tehetnek fel a témához kapcsolódóan kérdéseket az érintett előadónak, 10 perces időtartamban.

A program második felében kerekasztal-beszélgetés és vitaülés formájában elismert médiaszakemberektől várunk tanácsokat és információkat arról, hogy milyen felületeken, milyen hatékonysággal és milyen módon érdemes és lehet kutatóként megnyilvánulni a társadalom irányába, és ők hogyan tudják ezt segíteni.

A program végén lehetőség nyílik a Fiatal Kutatók Akadémiájának működésével és céljaival való megismerkedésre is, kötetlen beszélgetés formájában.

PROGRAM

10:30-10:35 Köszöntő

Dr. Dékány Éva és Dr. Török Péter a Fiatal Kutatók Akadémiájának (FKA) társelnökei, és Simon Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Kommunikációs Főosztályának vezetője

10:35-11:00 A klímaváltozásról közérthetően – klímaszkeptikusoknak is…

Dr. Kun Ádám, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Ökológiai Kutatóközpont

11:00-11:25 Hol tart most a génszerkesztés és jogi szabályozása?

Dr. Varga Máté, Eötvös Loránd Tudományegyetem

11:25-11:50 Hatásos-e a semmi? Homeopátia és placebóhatás

Dr. Csupor Dezső, Szegedi Tudományegyetem

11:50-12:15 Koronavírus: járvány és kommunikációs kihívás

Dr. Müller Viktor, Eötvös Loránd Tudományegyetem

 

12:15-12:45 Szünet

 

12:45-13:45 Kerekasztalbeszélgetés és nyilvános fórum tudományos ismeretterjesztő újságírók részvételével a hazai ismeretterjesztés előmozdításáról

         Moderátor: Simon Tamás, Magyar Tudományos Akadémia Kommunikációs Főosztálya

         Résztvevők: Gilicze Bálint, Magyar Tudományos Akadémia Kommunikációs Főosztály

                              Gimes Júlia, Kossuth Rádió, Magyar Tudomány

                              Dr. Molnár Csaba, Index

                              Palugyai István, MÚOSZ

Témák:  Hová fordulhat a kutató, ha szeretne beszámolni eredményeiről? - Főbb hazai tudománykommunikációs csatornák, médiumok és platformok áttekintése

Miért érdemes és fontos minél több kutatási cikkből ismeretterjesztő anyagot is írni? (Hányan olvassák el a tudományos cikket, és hányan olvasnák el az ismeretterjesztő cikket, twittert, facebook-ot?)

Hogyan kell jó és figyelemfelkeltő sajtóközleményt írni? Kitől és hogyan lehet segítséget kérni (például a kevésbé médiabarát tartalmak esetében)?

 

13:45-14:00    Kötetlen beszélgetés az FKA jelen lévő tagjaival az FKA-ról

                        Zárszó

 

A program nyilvános, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Kapcsolattartó

Kruppa Fanni