Eseménynaptár

Űrkutatás Napja 2018

Előadás

A regisztráció lezárult.

Időpont

2018. október 09. 15.00-18.00 óra között

Helyszín

MTA Székház, Nagyterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Részletek

2018 karácsonyán lesz hatvan éve annak, hogy az Apollo–8 űrhajósai személyében először közelítette meg ember egy másik égitest felszínét. A rendkívüli teljesítmény motorja az űrverseny volt. Kennedy elnök 1961 májusában, még az első amerikai űrhajós repülése előtt meghirdette programját, miszerint az ember még az évtized vége előtt eljut a Holdra. Bejelentését robbanásszerű fejlődés követte az űrkutatás és általában véve az űrtevékenység valamennyi területén. Amikor Frank Borman, Jim Lovell és Bill Anders elsőként haladtak el a Hold mellett, már lehetett tudni, hogy hamarosan valóban ember lép a Hold felszínére – erre alig több mint fél évet kellett várni. Azt persze nem sejthették, hogy az emberes holdutazások korszakának kezdete után néhány évvel a korszak véget is ér…

Az Apollo–8 küldetésének emblematikussá vált képe a „Földfelkelte”: a képen a Föld egy távoli, a Nap megvilágításából adódóan fázist mutató kék bolygónak látszik. Ez a kép különlegesnek, törékenynek mutatja bolygónkat, amelyet meg kell védenünk. Az űrtevékenység napjainkban a világűr megismerése mellett saját társadalmunk életkörülményeinek javítását, a technológiai modernizációt is szolgálja, eredményeit pedig mára már széles körben alkalmazzuk a gazdaságban, a mindennapi életben. A nemzetközivé szélesedő, gyorsan fejlődő űrtevékenységből a magyar kutatók és mérnökök is kivették a részüket.

A jubileum alkalmából és a Nemzetközi Világűrhét legnagyobb hazai eseményeként a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) 2018. október 9-én az MTA Székházában tartja az Űrkutatás Napja elnevezésű ismeretterjesztő rendezvényt, amelyre a szakma képviselői mellett minden érdeklődőt vár.

A rendezvény első szekciójában beszámoló hangzik el a magyar űrkutatás aktuális helyzetéről, valamint a MANT tevékenységéről. Megemlékezünk dr. Magyari Béla űrhajósról, egyesületünk volt elnökéről. Az Apollo–8 repülését és annak magyarországi fogadtatását dr. Almár Iván, a MANT örökös tiszteletbeli elnöke mutatja be. A szünetet követő előadásokban szó lesz az európai BepiColombo Merkúr-kutató űrszondáról és a magyar közreműködésről, a készülő, új magyar műholdakról, a földmegfigyelés új korszakáról és a Pille dózismérő történetének legújabb fejezetéről.

  

A rendezvény ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött.

A rendezvény médiapartnere a Galaktika és az Űrvilág űrkutatási hírportál.

További információk: Magyar Asztronautikai Társaság, iroda [at] mant [dot] hu

  

Program

Levezető elnök: Dr. Both Előd, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke

15.00–15.10   Megnyitó
                        Dr. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára
                        Prof. dr. Bokor József, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke

15.10–15.25   A magyar űrtevékenység aktuális helyzete
                       Dr. Ferencz Orsolya, ESA delegációvezető 

15.25–15.40  A Magyar Asztronautikai Társaság
                        Dr. Hirn Attila, a Magyar Asztronautikai Társaság főtitkára

15.40–15.55  Megemlékezés Magyari Béláról
                       Schuminszky Nándor, a Magyar Asztronautikai Társaság elnökségi tagja

15.55–16.10   Apollo–8, a Hold emberes megkerülése
                       Dr. Almár Iván, a Magyar Asztronautikai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke

16.10–16.25   Űrkutatási díjak átadása

Szünet

16.50–17.05   BepiColombo
                        Dr. Steinbach Péter (ELTE Űrkutató Csoport)

17.05–17.20   A következő három magyar műhold? – SMOG–P, SMOG–1, ATL–1
                       Géczy Gábor fejlesztőmérnök (BME, SMOG–1)

17.20–17.35   Sentinel–1, –2 eredmények
                       Dr. Kristóf Dániel (Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és                                             Földhivatali Főosztálya)

17.35–17.50   Újabb Pille a Nemzetközi Űrállomáson!
                       Dr. Hirn Attila (MTA EK Űrdozimetriai Kutatócsoport)

17.50–18.00 Zárszó 

 

 

         

Szervező

Magyar Asztronautikai Társaság