Aeternitas. Az Örökkévalóság fogalma és ábrázolása az ókori művészetben – Borhy László rendes tag székfoglaló előadása
Borhy László rendes tag 2022. április 14-én megtartotta akadémiai székfoglalóját. Az előadásról szóló, képgalériával és videóval bővített összefoglalót követően az akadémikussal készített interjú is megnézhető cikkünkben.
Ammianus Marcellinus Kr. u. 4. századi történetíró II. Constantius császárról megemlíti, hogy az általa diktált és saját kezűleg írott leveleiben saját maga örökkévalóságát (Aeternitas mea) emlegette. Bár a császári titulatura részeként már korábban megjelentek olyan címek, amelyek az uralkodóknak állított feliratokon a császár hatalmának örökkévalóságára tett kendőzetlen utalást tartalmaznak (pl. perpetuus Augustus; semper Augustus), az uralkodó önnön örökkévalóságára tett kijelentés inkább kivételesnek, semmint megszokottnak és általánosan elfogadottnak tekinthető a római korban. Az előadás végigköveti az aeternus és az aeternitas szavak különböző összetételekben, pl. Rómára (aeterna Urbs; res publica aeterna) vagy személyekre (aeternitas Augusti; aeternitas vestra) vonatkozó használatának történetét, a római császárkori érmeken megjelenő allegorikus megszemélyesítését, a művészet eszközeivel való ábrázolását, és taglalja görög megfelelőjével, az Aiónnal való azonosságának kérdéseit is.
A Kr. u. 3. századi sírfeliratokon megjelenő, több szinonimával körülírt fogalom (pl. Aeterna Quies Perpetua Securitas) az örök nyugalomba és a háborítatlan biztonságba vetett hitet jeleníti meg az e világi életben és a túlvilági létben egyaránt. A görög és latin asztrológiai irodalomban az Örökkévalóságot az Örök Idő fogalmával azonosították, mozgását pedig az égben képzelték el. II. Ptolemaios Philadelphos uralkodása idején alakult ki az Idő ábrázolásának, évről évre önmagába visszatérő körforgásának megjelenítésére az Év és a Négy Évszak ikonográfiája, amely a római császárkorban a kiszámíthatóságot, a Római Birodalom biztonságának, örök fennmaradásának zálogát jelentő tartalmat nyert. Ilyen értelemben jelennek meg az évszakábrázolások a négy uralkodói erény (Scientia rei militaris, Virtus, Auctoritas, Felicitas) társaságában a Notitia Dignitatum keleti és nyugati birodalomrészt elválasztó két belső oldalán, a Divina Providentia és a Divina Electio uralkodói képességének hangsúlyozására.
Borhy László (A székfoglalón készített képgaléria a fotóra kattintva nézhető meg.) Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
Az Örökkévalóság gondolatköre a katonaság körében használt díszpáncélokon is megjelenik: míg a hét napjainak nevet adó planetáris istenségek – Soltól Saturnusig – és az évszakábrázolások önmagukban is alkalmasak az Örök Idő felfogásának közvetítésére, addig a szélisten perszonifikációi a levegőt mint láthatatlan közeget, Ganymédés égbe ragadásának jelenete az örök ifjúságba vetett hitet, Attis megjelenítése pedig az évenkénti újjászületés gondolatát hirdetik. A brigetiói kozmológiai mennyezetfestmény kék és piros színekkel megjelenített aer és aethér ábrázolása, bennük Andromeda és Pégasos csillagképpárosa az universum és az Idő állandóságát jeleníti meg, csakúgy, mint Cosmas Indikopleustés kozmikus szobájának ugyanebben a szférában elhelyezkedő Krisztus-ábrázolása.
