Eseménynaptár

Részletek

Galavics Géza az MTA rendes tagjának székfoglaló előadása.

"Az európai művészet gazdag történetéből, ha a cigányábrázolásokat külön csoportba rendezzük, öt évszázadnyi időszakra tekinthetünk vissza. A legkorábbi cigányokat is ábrázoló műalkotások Nyugat-Európában készültek, a 16. század legelejétől számított másfél évszázad alatt. Fontos volt ez az időszak, mert ekkor alakultak ki a cigányábrázolások műfaji hátterei, ábrázolási típusai, ikonográfiai megoldásai, amelyek a későbbi századokban sokáig képi megjelenítésük kereteit adták. E kereteken belül, attól függően, hogy hol, mikor, milyen társadalmi közegben és képi környezetben jelentek meg, számos változat jött létre Nyugat-Európában is és Magyarországon is. Közös bennük, hogy a cigányokat szinte mindig az adott társadalom részeként ábrázolják. Mivel nézőpontjuk egy adott kor társadalmának érték- és viszonyrendszerében gyökeredzik,  műveik  ezáltal részei  az akkori kor társadalomtörténetének. Értelmezésüket egyfelől a művészettörténet módszerei teszik lehetővé, de semmiképp sem nélkülözhetik a romákkal foglalkozó történeti és társadalomtörténeti kutatások szempontjait és eredményeit sem.

Előadásom első részében – a cigányokat is bemutató korai európai viseletképek mellett – négy jelentős Nyugat-európai művészt emelek ki a 16. és 17. századból: Hieronymus Boscht, Pieter Brueghelt, Caravaggiot és Jacques Callot. Azért őket, mert a koraújkori európai és magyarországi cigányábrázolások felől nézve az elsők között voltak, akik az Európában megjelenő cigányságra a művész tekintetével figyeltek föl. A cigánysághoz is kapcsolódó műveik rövid bemutatásával és értelmezésével a Nyugat-európai cigányábrázolások sokszínűséget, a róluk szóló képi diskurzus változatait szeretném érzékeltetni.  

Előadásom második felében koraújkori magyarországi és erdélyi példákon mutatom be, hogy a 17. század végén hogyan érte el az európai képi-tradició hatása a Kárpát--medencét, s azután hogyan váltotta föl azokat a magyarországi cigányábrázolások műfajában az 1720-as évektől egy teljesen  új ábrázolási forma, a hazai cigánymuzsikusokhoz kapcsolódó képeké. Magyarországon született kép-téma volt ez, hazai igény hívta életre. Akkortájt válik ki az addig a társadalom peremére szorított cigányságból a muzsikus cigányok rétege, s közreműködésükkel, különleges zenei előadásmódjukkal és közönségükkel kialakított igen intenzív kapcsolatuk keretei közt, egy évszázad alatt megszületik a magyar nemzeti identitásnak egy máig élő fontos zenei eleme, a verbunkos zene ritmusára, dallamára, előadásmódjára épülő  muzsika. A folyamatot a 19. század első feléig képzőművészeti alkotások is kísérik vagy éppen reprezentálják. Bemutatásukkal, elemzésükkel én is addig követem a történetet s ezzel szeretnék hozzájárulni a magyar kultúra egyik legizgalmasabb fejezetének jobb megismeréséhez. Előadásomban, ahol lehetséges, csak jelzésként, rövid zenei példákkal is élek.

Kutatói alapállásom fontos tézise: ahogy a cigánysággal kapcsolatos előítéleteknek mély gyökerei vannak, úgy hasonlóan mély gyökerei vannak az elfogadásnak is."