A Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteménye a Széchenyi István téri székházépület harmadik emeletén található. Ma itt az Akadémiával, annak történetével kapcsolatos alkotásokat láthatnak a látogatók. A termekben azonban – melyeket már kezdettől fogva, s ezt az 1861-ben készült tervek is bizonyítják, képtár céljaira szántak – eredetileg más alkotások voltak megtekinthetők. Mielőtt azonban az érdeklődő a Gyűjtemény történetét megismerné, egy kis virtuális sétára invitáljuk jelenlegi kiállításunkon, amelynek írásos anyaga vezetőként is szolgálhat a látogató számára.

J. N. Ender: Gróf Dessewffy József arcképe, 1825-1827

Az első terem, ahova belép, az Akadémia előtörténetével, korai időszakával ismerteti meg. Itt az alapítást követően létrejött első igazgatótanács több tagjának portréját láthatja (Johann Nepomuk Ender: Dessewffy József portréja, 1825-1827), továbbá korábbi korok jeles tudósainak arcképét, kiknek emlékét, vagy jobb esetben hagyatékát mind a mai napig őrzi az Akadémia (Ismeretlen festő Kracker után: Martinuzzi Fráter György, Thanhoffer Alajos: Bolyai Farkas). Továbbá olyan akadémikusokét, akiket az alapszabály értelmében mint jeles művészeket (írókat, költőket, festőket, szobrászokat, építészeket, zenészeket) választottak tagjaik sorába (Anton Einsle: Kölcsey Ferenc 1835, Székely Bertalan: Kisfaludy Károly, 1871-1872), illetve festményeket, grafikákat, melyeket egy-egy művész taggá választása alkalmából ajándékozott az Akadémiának (Kisfaludy Károly: Tengeri tájkép 1820-as évek, id. Markó Károly: Árkádiai táj, 1840 k.).

J. N. Ender: Görög leány

A következő, Széchenyi István nevét viselő teremben elsősorban a gróf személyével kapcsolatos műalkotások láthatók. A különböző művek nagyjából egy időben, mintegy száz évvel ezelőtt kerültek az Akadémiára, és ebből az alkalomból az Akadémia falai között 1896-ban egy Széchenyi emlékének szentelt múzeum nyitotta meg kapuit. Ezt idézik fel az itt kiállított tárgyak. Mindenek előtt egy fiatalkori (Johann Nepomuk Ender: Széchenyi István portréja) és egy későbbi képmását érdemes majd szemügyre venni (Barabás Miklós: Széchenyi István). Itt a látogató egy kis képzeletbeli közel-keleti utazást is tehet, annak a két vázlatkönyvnek a segítségével, melyek Széchenyi fiatalkori török- és görögországi útjainak egyes helyszíneit örökítik meg. A rajzok készítője Johann Nepomuk Ender, aki a gróffal személyes barátságban lévén vele utazott e távoli vidékekre. Ezen az úton láthatta azt a fiatal, kút mellett pihenő lányt, kinek portréját utóbb megfestette (Johann Nepomuk Ender: Görög lány, 1821). A kép nevezetessége emellett az, hogy még maga Széchenyi hagyta az Akadémiára. A teremben a Széchenyi iniciatívájaként megvalósult pesti Lánchídról, illetve az általa elképzelt, ám meg nem valósult középfokú műszaki iskoláról, az Ipartanodáról láthatunk még korabeli ábrázolásokat. Itt kapott helyet egy Széchenyit ábrázoló gipsz szobor (1867) is, annak az álló szobornak a vázlata, melyet 1880-ban állítottak fel a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt. Szokatlan témájával és méretével hívja fel magára a figyelmet egy rajz (Zichy Mihály: A zene elkísér a bölcsőtől a sírig, 1892), az emberi élet különböző szakaszaihoz kapcsolódó zene- és táncfajták ábrázolásával, mely valószínűleg egy hangversenyterem díszítéséhez készült.Az első terem, ahova belép, az Akadémia előtörténetével, korai időszakával ismerteti meg. Itt az alapítást követően létrejött első igazgatótanács több tagjának portréját láthatja (Johann Nepomuk Ender: Dessewffy József portréja, 1825-1827), továbbá korábbi korok jeles tudósainak arcképét, kiknek emlékét, vagy jobb esetben hagyatékát mind a mai napig őrzi az Akadémia (Ismeretlen festő Kracker után: Martinuzzi Fráter György, Thanhoffer Alajos: Bolyai Farkas). Továbbá olyan akadémikusokét, akiket az alapszabály értelmében mint jeles művészeket (írókat, költőket, festőket, szobrászokat, építészeket, zenészeket) választottak tagjaik sorába (Anton Einsle: Kölcsey Ferenc 1835, Székely Bertalan: Kisfaludy Károly, 1871-1872), illetve festményeket, grafikákat, melyeket egy-egy művész taggá választása alkalmából ajándékozott az Akadémiának (Kisfaludy Károly: Tengeri tájkép 1820-as évek, id. Markó Károly: Árkádiai táj, 1840 k.).

Barabás Miklós: Vörösmarty Mihály

Ha tovább indulunk, egy hosszú terembe, az ún. Arcképes terembe érkezünk, ahol korban egymástól távol eső képek sorakoznak külön-külön egységeket képezve. A terem elejét Vörösmarty Mihálynak szenteltük, mintegy megidézéseként az egykor az Akadémián volt Vörösmarty-szobának. Itt portréja mellett (Barabás Miklós: Vörösmarty Mihály, 1836) verseinek kézirataiból és levelezéséből a legbecsesebb darabokat tekinthetik meg a látogatók. Emellett a refomkor nagyjaival is találkozhatnak: Wesselényi Miklóssal, Berzsenyi Dániellel, Czuczor Gergellyel. De itt van a nagy példakép Kazinczy Ferenc, az ő személye több műalkotás révén van jelen a Gyűjteményben (Johann Nepomuk Ender és Joseph Kreutzinger Kazinczy-portréja 1808, Ferenczy István Kazinczy-mellszobra 1847-1870, Jakobey Károly festményei lakóházáról, 1859). Kiemelkedő darab még a fiatal Deák Ferencről (1841), vagy az Akadémia első elnökéről és könyvtárának megalapítójáról, gróf Teleki Józsefről készült portré (1836), mindkettő Barabás Miklós alkotása. Ugyanebben az időben született egy a kevés női portrék közül, feltehetően annak a Bártfai Szabó Lászlónak a feleségéről, aki Kazinczy és Kisfaludy jó barátjaként maga is sokat tett az irodalom és a képzőművészet terjesztéséért (Barabás Miklós: Női portré, 1840). Ebbe a terembe került még több jeles 20. századi festmény, Füst Milán akadémikus egykori képzőművészeti gyűjteményének jeles darabjai, melyek ma az MTA Füst Milán Fordítói Alapítvány kezelésében láthatóak az Akadémián. Füst Milán jónevű festőkkel volt annak idején barátságban, így ajándékba kapott, illetve vásárolt képet Berény Róberttől (Füst Milán portréja 1928 k., Weiner Leó képmása 1911), Mednyánszky Lászlótól (a Parkrészlet és a Vízesés címűek, 1904-1911 k.), Rippl Rónai Józseftől. Itt mutatunk be egy virtuális, a maga valóságában jelen nem lévő festményt, Berény Róbert remek Bartók-portréjának nagyméretű dia-reprodukcióját, melyet a festő a fiatal zeneszerzőről készített.

Ismeretlen művész: Johann Wolfgang Goethe árnyképe, 1780 körül

Utunk következő állomása egy kisebb terem, az ún. Goethe-szoba, amelyben Johann Wolfgang Goethe, a német felvilágosodás „atyja” személyével és munkásságával kapcsolatos műalkotások, illetve könyvek, kéziratok és egyéb tárgyak találhatók. Az Akadémia ehhez a világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű gyűjteményhez egy tagja (Elischer Boldizsár, jogászprofesszor) révén jutott, aki évtizedeken keresztül gyűjtötte a Goethe személyével kapcsolatos műveket, melyek végrendeletének szellemében, fián keresztül jutottak a Magyar Tudományos Akadémiára. Az egykori Széchenyi múzeumhoz hasonlóan a tárgyakat az Akadémia 1896-tól külön teremben ki is állította. Itt ezekből mutatunk be egy gazdag válogatást. Olyan unikumokat láthat itt a közönség, mint Goethe egyik fiatalkori művének a Römisches Karneval-nak egy igen ritka, egyedileg színezett egészoldalas rajzokkal díszített példányát, a színtanról írott, hasonlóan gazdagon illusztrált munkáját, összes műveinek és azok magyarra fordításának első kiadásait. De láthatunk itt korabeli ábrázolásokat a költőfejedelem barátairól, kortársairól, köztük Friedrich Schillerről, Johann Joachim Winckelmannról, Johann Gottfried Herderről, vagy egy-egy tájképet, rajzot, melyet a műkedvelő Goethe maga készített. Természettudományos érdeklődésének eredménye az a gazdag kőzet- és ásványgyűjtemény, melyből több tálcát őriz az Akadémia. Egy igen szép gipsz szobrocska is látható a gyűjteményben, mely apollói öltözetben, idealizálva örökítette meg a tudós férfiút (Alexander Trippel után: J. W. Goethe Apolló jelmezében, 1790 k.).

Hubert Robert követője: Antik romok kővázával (18. sz.vége)

Az Akadémia és a művészetek kapcsolatát illusztráló időutazásunkat és visszatekintésünket folytatva lépjünk be a következő helyiségbe, mely ma az Eszterházy terem nevet viseli. A festmények, melyek ma itt láthatók egykor Eszterházy Pál herceg, 1848-as miniszter tulajdonát képezték, és mint neves magángyűjtemény darabjai Európa szerte ismertek voltak. A herceg képtára 1865-ben érkezett Pestre, otthona pedig több évtizeden keresztül az Akadémia palotája lett. 1905-ben felépült a Hősök terén a Szépművészeti Múzeum és ez a kimagasló kollekció oda került és ma is a múzeum régi festészeti anyagának gerincét alkotja. Gyűjteményünk újrarendezése kapcsán kaptuk kölcsön a Szépművészeti Múzeumtól az egykori Országos Képtár jeles darabjait, érzékeltetendő az egyetemes művészet egykori igen intenzív jelenlétét az Akadémián. Ezek közül is érdemes egy pillantást vetnünk S. van Ruysdael Útszéli fogadó, vagy H. Robert: Antik töredékek kővázával c. képekre. Hogy gyűjteményünk sokoldalúságát és magángyűjteményekkel, illetve a 20. századi művészettel való szoros kapcsolatát érzékeltessük, a régi festmények társaságába elhelyeztünk néhány portrét és tájképet a Füst Milán Fordítói Alapítvány (Gulácsy Lajos: Cogito ergo sum 1903), valamint Pásztor Emil akadémikus letétéből (Vaszary János: Lovasok, Aba Novák Vilmos: Úton). Ugyanitt látható néhány az újabb szerzeményeinkből (Magyar Mannheimer Gusztáv tájképe, Kondor Béla: Dürer-sorozatának darabjai (Melancholia, 1969) c. rézkarca). Ezt követően léphetünk be a gyűjtemény legnagyobb termébe (ún. Nagyterem), melyben a művek gazdagsága önmagában is példa az Akadémia művészetekkel való sokirányú kapcsolatára. Láthatunk itt ajándékba kapott idilli tájképet az akadémikussá választott id. Markó Károlytól, romantikus, kissé egzotikus tájat a nagy utazó Ligeti Antaltól (Libanoni cédrusliget, 1876), monumentális balatoni tájképet a téma nagy mesterétől, Brodszky Sándortól. A történelmi tájkép újszerű műfaját Wagner Sándor festménye (Izabella királyné búcsúja Erdélytől, 1863) képviseli. A vázlat a 19. század végén vált az oeuvre-ök elfogadott részévé – ennek szellemében maradt ránk Feszty Árpádnak a Magyarok bejövetelét ábrázoló körképe egy részletéhez készült vázlata (1894 u.). Hogy 20. század elejétől, legalábbis a tájképeken keresztül egyfajta expresszivitás is megjelent az Akadémián azt egyfelől Mednyánszky László nagyméretű festménye, a Tátrai táj (1900 után), illetve néhány évtizeddel később Csernus Tibor Angyalföld (1956) c. képe illusztrálja. Tudósportrék egész sorát vehetik még szemügyre itt a látogatók. Ipolyi Arnold püspök reprezentatív képmása (Kovács Mihály alkotása, 1872) a főpap gyűjteményének az Országos Képtár részére történt ajándékozása kapcsán készült donációs portré. Rosty Pál földrajztudós és fotográfus (Székely Bertalan, 1860-as évek), Habsburg Rudolf, mint botanikus (Benczúr Gyula, 1891), vagy Haynald Lajos, mint darwinista tudós (Munkácsy Mihály, 1884) került megörökítésre.

Johann Nepomuk Ender: A Magyar Tudományos Akadémia allegóriája, 1831

A gyűjteményben tett virtuális sétánk utolsó állomása az impozáns és reprezentatív Félköríves terem, amelyben főhelyen a Magyar Tudományos Akadémia Allegóriája látható (1831). A Johann Ender által készített festményen Hébé, a görög mitológiában az ifjúság és a tudás istennője jelképezi az Akadémiát. Pajzsán Raffaellora visszanyúló ábrázolás látható a Róma kapui elé érkező Attiláról. A monumentális mű mellett alapítók és elnökök, főtitkárok nagyméretű portréi tekintenek le a látogatóra. Közülük említsük meg Széchenyi István egészalakos képmását (Friedrich Amerling, 1836), mely részben a későbbi évtizedek hivatalos Széchenyi-portréinak is mintája lett.

Ligeti Antal: Libanoni cédrusliget, 1876

Itt láthatjuk továbbá Szalay Lászlónak (Székely Bertalan, 1864) és Arany Jánosnak (Barabás Miklós, 1884), az Akadémia titkárainak, Eötvös Józsefnek (Madarász Viktor, 1874), az Akadémia egyik jeles elnökének portréját.