Hasonmás kiadásban jelentek meg Arany János Zichy Mihály által illusztrált balladái

Hasonmás kiadásban adta közre Arany János Zichy Mihály által illusztrált balladáit a Kossuth Kiadó közösen az MTA Könyvtár és Információs Központtal, valamint az Országos Széchényi Könyvtárral.

2016. november 25.

Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója a kötet csütörtöki bemutatóján Budapesten úgy fogalmazott: a kiadvány a 19. század irodalmának és képi világának is fontos kordokumentuma.

A Zichy Mihály által illusztrált Arany-balladák eredetileg 1895 és 1898 között jelentek meg négy külön kötetben Ráth Mór kiadásában. A 2017-es Arany János-emlékév nyitányára most megjelent kiadványban helyet kapott mind a 24 Arany-ballada, kísérőszövegnek pedig Riedl Frigyes korabeli tanulmányát választották, amely mind a napig a legérvényesebb írás a témában – hangsúlyozta Monok István.

Tovább a Magyar Idők cikkére.